2014. február 10., hétfő

2006_2


Tegnap alaposan kiköltekeztem a Tesko-ban. Kutyakajáért és ásványvízért
indultunk eredetileg.
Ásványvízbőlnaponta 4-5 litert ittam megebben a trópusi hőségben, de nem
kaptunk olcsót. Kaptunk visont olcsó dobozos sört. Az utóbbi időben abból is
jócskán fogyott, és most, hogy fel fog menni az ÁFA, már az is drágább lesz.
Az 1-et fizet kettőt kap-ba be volt téve akácmézes rum is, így 1990 Ft-ért 1
litert vettem. A bodzalikőrből már kevés van, az már csak Zolié. Gondoltam,
ez olcsóbb, mint az Unicum, az üvege nagyon elegáns,ebből kínálni a
vendégeket kész élvezet! Kipóbáljuk! A mézes pálinka is jó, de ez
hihetetlenül finom! Este felbontottuk az egyik üveget. Az íze gyerekkerom
pemetefű cukorkájára emlékeztet, és még csak dolgozni sem kellett vele.
Egyébként annak sem jött ki literje 1000 Ft-nál olcsóbbra, és kb 25%-os, ez
pedig 38-as.
reizerandrea-Tue, 01 Aug 2006 09:00:25 +02001735654
Tegnap este kedvem szottyant 1 halkonzervre. 4 külömböző konzervnyitóval
álltam neki! Alaposan megküzdöttem vele. De végül én győztem!
reizerandrea-Tue, 01 Aug 2006 12:33:34 +02001736125
Végre befejeztem a Füles júniust. Kicsit ijesztő, hogy az utolsó bejegyzése
depisre sikerült megint. A júliussal még várok kicsit. Közben körülnézek más
blogokban is.
.....................................
Rita jelezte, hogy 2 hétig szünetel, Márti is elutazott. Remélem, mire
visszajönnek, Zoli megjavítja a gépemen a hangot, és tudunk szóban is
értekezni.
..............................
Ma először nem emelkedet a hőmérséklet 30 fok fölé! Jó lenne, ha ez 1
darabig így is maradna! Annyi mindent kéne csinálnom, amihez a kánikulában
nem volt erőm!
.................................................................
Tegnap megint elkezdtem gyümölcsteát főzni. Érdekes, így jóval kevesebbet
iszom! Esténként így is ásványvízre vagyok utalva, de így legalább 1 üveg 2
napra is elég.
.....................................................................
A mai gáz és áramemelés nagyon keményen érint! Nálam naponta 10-11 kvh áram
is elfogy. Egész nap megy a tv, zajforrásnak, a számítógép is egész nap be
van kapcsolva. (Minek kikapcsolni, ha 1-2 óránként úgyis pihennem kell fél
órát, mégha normális is a hőmérséklet?
Csak azt nem értem, miért csak a távhőre lehet kompenzációt kérni, mikor a
gázfűtéses lakások rezsije is szinte megfizethetetlen 1 kisnyugdíjasnák?
reizerandrea-Tue, 01 Aug 2006 18:58:51 +02001736835
6 körül eleredt az eső. Nálam minden ajtó, ablak tárva-nyitva! Épp Klárit
hívtam, hogy otthon van-e, amikor iszonyúan feltámadt a szél. Doni már
előzőleg bemenekült a terszról, és kikönyökölt az ablakba. Én épp indultam,
kezemben a telefonnál, hogy megnézzem Zoli szobájában az ablakot. Amikor az
egész szobát elöntötte pillanatok alatt a víz. Még épp sikerült elkapnom a
becsapódó ablakot, igy nem törte el a kutya gerincét. Szegény annyira
megijedt, hogy elvétette az ugrást, és hatalmasat zuhant. Én utána a
teraszajtóval küzdöttem, és közben csurom víz lettem. Csodálatos módon
minden ablak épségben maradt. Zoli szobájában természetesennyitva volt az
ablak. Szerencsére oda nem esett be az eső, mert ott szőnyeg is van. Az
enyémben minden szőnyeg fel van szedve. Az ágyam is teljesen elázott, pedig
az 1 beugróban van. Óvatosságból most csak a teraszajtót nyitottam ki! Meg
lehet fulladni, olyan párás meleg van!
Valószínűleg a trolivezeték is leszakadt, mert előttünk üresen áll egy
troli, és láttam 1 tömött buszt elhúzni előttünk.
A nagy ijedtségre felhajtottam 1 kupica mézesrumot! Már majdnem 1 deci
hiányzik az üvegből!Ebben a pillanatban iszonyú nagyot dörrent az ég! Doni
kimerészkedett a teraszra, és érdeklődéssel kémleli az eget! A durranások
egyáltalán nem zavarják, megszokta, mert szinte minden hét végén van nálunk
tüzijáték.
Most a telefonomat kell még megkeresnem mert azt ledobtam valahol!
reizerandrea-Wed, 02 Aug 2006 10:24:24 +02001737981
A kertben a tegnapi vihar a következő károkat okozta: a 40 éves fenyőfánk
csúcsát letörte, a mogyoróbokrunkat kirángatta a földből. A futórózsa is
megsínylette a vihart. Érdekes módon a garázsom ezúttal nem ázott be. A
liget, Klári elbeszélése szerint tele van kidöntött fákkal, az Erzsébet
kir.-nén is hatalmas ágakat tört le a vihar! Vera meséli, hogy a vihar után
Gyuri vitte haza a gyerekeket. Alig tudott bemenni a Colombus utcába, mert
ott is tele volt az úttest kidöntött fákkal, és hömpölygött a víz!
Az éjjel kivételesen jól aludtam, de ez a több mint 10 fokos csökkenés
nagyon megviselte az érrendszeremet. Remélem az augusztus már kánikula
nélkül telik el. Kell még 1-2 nap, hogy átálljon a szervezetem, aztán már
dolgozni is fogok tudni, ha ilyen, nekem kellemes marad az idő!
reizerandrea-Wed, 02 Aug 2006 13:53:32 +02001738391
délelött elkezdték feltörni az utcánkban a járdát. A zaj súrolja az
elviselhetőség határát! Lehet, hogy a UPC kábelt vezetik? Lusta vagyok
felöltözni, kimenni és megkérdezni őket.
Bár a hőmérő megint 28 fokot mutat, a szellő megis elviselhetőve teszi! Csak
ez a borzalmas zaj ne lenne! Ha becsuknék ajtót-ablakot, kevésbe hallanám,
de akkor meg a fülledt meleget kéne elviselni.
..........
Még nem jöttem rá, hogyan kell olyan mulatságos mozgó figurákat tenni a
blogba, amit Tyriánál láttam! Ha megjön a szabiról, megkérdezem!
reizerandrea-Wed, 02 Aug 2006 18:18:45 +02001738952
Kivégeztem ma a Fülesblogokat. Júliusban nem voltak képek, így csak éppen
bele-beleolvastam.
Jöhetnek a többi kedvencek!
..........................
reizerandrea-Thu, 03 Aug 2006 08:05:07 +02001739807
Tegnap késő este megérkeztekaz Borszuklakás olasz tulajdonosai. Ők vették
meg még régebben a szuterénlakást is a házban. Gondolom, értesítették őket,
hogy B meghalt, és jöttek felújítani. Megdöbbenve tapasztalhatták, hogy 3
hajléktalan költözött be. Azonnal kihívták a rendőrséget, hogy költöztessék
ki őket! A rendőrök el is vették tölük a kulcsot. De volt tartalékuk is.
Mikor elcsendesedett a ház, egyesével visszaszállingoztak. Nem lesz könnyű
végleg megszabadulni tőlük. Az egész ajtót ki kell cserélni, nem elég a
lakatcsere, mert azt leverik. A kapukon is ki kell cseréltetniük a
zárakat.
Reggel 7-kor megint folytatták a járda feltörését. Egyszerre kétfelől
hallatszik, mert a szomszédos utcában is törik.
Mára már átállt a szervezetem erre az időre, úgyhogy nekikezdek az elmaradt
munkáknak.
Zoli péntek délután jön,akkor majd megpróbál valamit lezdeni a géppel.
reizerandrea-Thu, 03 Aug 2006 12:21:17 +02001740261
Reggel 7-kor kezdtem a rendrakást. 8 után megpihentem kicsit, aztán
elkezdtem porszívózni. Még a szoba levélgyűjtésével sem végeztem ( kb 48-50
m2 alapterületű /-5,5*8m+ beugrók/, és dögnehéz koloniál bútorok vannak
benne ), amikor beállt a lábam. Alig tudtam kiugrálni a konyhába,
kamillateát csinálni lábáztatáshoz. Orvosi javaslatra: fél literenként 1
púpozott kávéskanál kamilla (kb 3 literben áztatok) min 1/2órát. Aztán a
természetgyógyásztól kapott KÁ-REIZ bedörzsölőkrémmel 1/4 óra masszírozás,
majd a gyógykrémmel bekenni, vattával körbetekerni, nylonzácskó fölé zokni,
cipő. Bevettem 1 Algopirint utána. Mikor az hatni kezd, 3 órán keresztül
dolgoztatni kell a lábat. Utána lemosni, és én még 10 percig lámpázom is.
Ezt a procedúrát napi 2* kell elvégezni, míg rendbe nem jön.
reizerandrea-Thu, 03 Aug 2006 14:06:22 +02001740445
Azt hiszem, mára végeztem a takarítással. Olyan sok por jön be, hogy úgyis
feleslegesen dolgoznék. Megbeszéltem Verával, hogy a járda 1 részét
feltöretjük, és visszabetonoztatjuk velük! Az árban, majd holnap
megegyezünk, mert akkor hozzák be amúgyis a kábelta kertbe. Bedobták a Merci
akkumulátorát a konténerbe, és betemetik a gödörbe a meszeszsákot a majd 50
kg mésszel. Zoli 6 évvel ezelőtt azzal akarta kimeszelni a garázst, de
lepergett neki! Azóta rohasztjuk a garázsban. Adtam nekik 2 doboz sört, hogy
eltüntessék! Még szerencse hogy hét végén vettünk. Megállapodtunk a
melósokkal, hogy 4500-ért feltörik és lebetonozzák a töredezett
járdandarábunkat is. Ha valaki elvállalna is ilyen kis munkát, legalág a
4-5-szörösét kérné. De 2 nm-ért ki sem jönnek!
reizerandrea-Thu, 03 Aug 2006 19:08:38 +02001741018
Ki a fene emlékszik vissza a 2004-2005-ös adásokra? Miért szívatják a
nézőket ilyen büntetésszünetekkel? 3 magyar adót tudok csak fogni, mert nem
vagyok hajlandó fizetni. A műholdvevőmön több mint 50 német adó jön be
ingyér! De ha egyszer én este magyart szeretnék nézni, akkor ilyen
baromsággal idegesítik az embert! Sehol a világon nincs ilyen blődség!
reizerandrea-Thu, 03 Aug 2006 19:32:40 +02001741067
Kár volt dühöngeni az adásszünet miatt! Elfelejtettem, hogy mostanában
ilyenkor egy hülye szappanopera megy az RTL-en.
reizerandrea-Fri, 04 Aug 2006 09:01:08 +02001741923
Egyik végletből a másikba esik ez az átok időjárás! Pillamatnyilag 17 fokot
nutat a hőmérő! Azért ez a hirtelen visszesés is abnormális! Alig aludtam
el, 1/2 3-kor felvert a szirénázás. Valószínűleg tűzoltók! De miért kell
hajnali 3-kor szirénázni?- és ráadásul ilyen hosszan? 1/2 7-kor végre
sikerült elszunyókálni bekapcsolt TV mellett, akkor meg a munkások
csöngettek, hogy jönnek be betont törni, és fölásni a kertet.
Doni nagyon élvezi a nagy nyüzsit! Derekasan kiveszi a munkálatotból a
részet- ugatással! Alig lehet őt beimádkozni a kertből! Egyedül nem merem
kinthagyni, mert nyitva a kapu. Ásni is segíteni akar, de ezt senki nem
díjazza túlságosan. Szegény Szindit Vera nem tudja kiengedni pisilni, de a
kertből sem tudja kivinni!
reizerandrea-Fri, 04 Aug 2006 13:12:15 +02001742456
Az úr, akivel megegyeztünk tegnap a betonozás árában, enyhén
elszemtelenedett! Közölte, hogy csak 1/2 méter kerítésen belül van ingyen,
és a többit ki kell fizetnünk! Hülyének néz minket! Vera kirohant, és
kérdezte: ki itt a főnök? Persze rögtön visszakozott! Ha mégis ki kell
fizetni, azt csak rendes, ÁFÁs számlára fizetjük! -ebben megegyeztünk!
A reggeli marék gyógyszeremet elfelejtettem bevenni!
reizerandrea-Fri, 04 Aug 2006 13:19:16 +02001742471
Istenem!
Szabadíts meg a freemailen kapott kéretlen vásárlási, befektetési
ajánlatoktól!
Lehet, hogy meg kéne szüntetnem a freemailes címemet?
reizerandrea-Sat, 05 Aug 2006 08:38:43 +02001743708
Hirtelen megint tele lett a hűtőm zöldséggel, gyümölccsel savanyúsággal!
Zoli tegnap megcsinálta a hangot a számítógépen, mára már megint elvesztette
a hangját szegény!
A munkások ma nem jelentkeztek. A másik utcában teljes gőzzel dokgoznak.
Tegnap nem jött meg a beton, most elég nehéz közlekedni a kertben.
reizerandrea-Sat, 05 Aug 2006 12:28:47 +02001743929
Reggel elfelejtettem leírni az esti történéseket. Estére annyira kifáradtam
az előző napi 1 1/2 bevett altatótól, és hogy nem tudtam kialudni, mert
folyton fölzavartak, hogy már 1/2 11-kor álomra hajtám buksi fejemet.Altató
nélkül is azonnal elaludtam. 11-kor aztán fölcsengettek! Riasztót
kikapcsolni, teraszajtót kinyitni, kimenni,Doni őrjöngve veri fel a
szomszédokat... 2 emberke ül a kerítésen! kérdem, mi van? Azt mondják,
rendőrség! Az utsó napokban annyit jött ki a rendőrség a mellettünk levő
házba, hogy akár el is hihettem volna! Rendőrautó sehol, szó nélkül
bementem. Még hallottam a kommentárt: " rohadj meg te büdös kurva!"
Teraszajtó be, riasztó úgyszintén, szunya, ... Hajnali 3-kor jelenet
ismétlődik, de már csak 1 emberkével! Visszaalvás nyista, 1/2 altató be,
olvasás 4-ig, ébredés 1/2 9. Ma szerencsére csak a másik utcában dolgoztak,
de már ők is elmentek. Csend honol mindenütt- szokatlan!
reizerandrea-Sat, 05 Aug 2006 14:24:50 +02001744083
Hogy tudtam majd 1 kiló marhanyakból alig több mint 2 liter húslevest
csinálni? Igaz, rengeteg zöldség ment bele, és nagyon jó íze is lett!
A mosogatógépem megint sztrájkol! A fele tabletta nem oldódott fel! Most
mindent öblíthetek le egyesével!
reizerandrea-Sat, 05 Aug 2006 17:32:57 +02001744311
Délután feküdtem az ágyban, próbáltam aluszkálni egy kicsit. Persze ez
napközben nem is olyan egyszerű! Mindenesetre járt az agyam cefetül az
éjszaka történteken! Rá kellett jönnöm, hogy könnyelmű voltam tegnap, hogy
kinyitottam az erkélyajtót. Persze, ha nem kódolom ki a riasztót, felveri a
sziréna az egész környéket! Vagy az ablakot kellett volna kinyitni, vagy a
pánikgombot a nyakamba akasztani! Az erkény 1 1/2 méter magasan van. A
múltkor is ott jöttek be a betörők. Lehet, hogy kezdek paranoiás lenni?
Azért sosem árt az óvatosság!
Azzal, hogy kikapcsoltam a riasztót, teljesen védtelen lettem! Donkának elég
egy fejberúgás, bármilyen hősies is tud lenni!
Tegnap este a szomszédék átírták a kapu kódját. A zárakat egyelőre nem
cserélték ki, majd a jövő héten. Persze ott is át tudnának ugrani a
kerítésen, ha nagyon akarnának, de ezek az alkoholisták nem a ruganyos
mozgásukról híresek. Remélhetőleg ezzel megszűnt a hajléktalan áradat!
De hogy kik voltak az éjszakai látogatóim?
reizerandrea-Sun, 06 Aug 2006 09:43:26 +02001745120
Éjjel kivételesen jót aludtam! Sikerült egyfolytában vagy 7 órát álomtalan
mély álomban tölteni! Reggel hosszúnadrágot, és pulóvert kellett ugyan
előkeresnem, de ez még mindíg sokkal jobbm mint a kánikula! A
teraszajtómnak nem teljesen ez a véleménye! Doni reggel 1/2 7-kor
kikéredzkedett a teraszra, és én rácsultam az ajtót! Aztán elunta kint
magát, de mem tudtam beengedni. Pillamatok alatt leizzadtam, megfájdult a
fejem. 8-ig hadakoztam az ajtóval, aztán áthívtam Klárit! Neki pár perces
küzdelem után sikerült mégbirkózni a feladattal. Doni akkor már őrjöngött!
Kora reggel óta itt köröz motorral 1 polgárőr, hogy megakadályozza az árusok
kipakolását. Mondjuk ebben az esőben nagy valószínűséggel ma úgysem jönnek,
de megnyugtató érzés, hogy a hatóság is felfigyelt a dologra!
Tegnap este a hajléktalanok csak visszaólálkodtak, de a megváltoztatott kód
miatt nem tudtak bemenni a kertbe. Tulajdonképpen akár sajnálni is lehetne
őket, ha nem lennének mindíg részegek! Az elfogyasztott ital árából akár 1
olcsóbb albérletre is telne nekik!
Tavaly én is megpróbáltam segíteni 1 fiatalabbon, de úgy hálálta meg hogy
kölcsön kért 4-5száz Ft-okat, azzal hogy majd ledolgozza. Végül már több
mint 10ezerre szaporodott a tartozása, és még a pénztárcámból is kivett 1
tizest, aztán kámforrá vált, nyakamon hagyva a 2 kutyáját is.
Aztán a tél beálltával jött vissza, hogy fázik, adjam ki a nálam tárolt
ruháit! De addigra én már kidobtam mindenét a kukába! Azóta egyszer láttam,
de messzire kikerültem!
reizerandrea-Sun, 06 Aug 2006 09:59:27 +02001745141
10 óra, és az árusok megkezdték a kipakolást. Most polgárőr sehol, pedig
reggel 7-től 10 percenként jött! Hiába, ez van!
reizerandrea-Sun, 06 Aug 2006 10:44:29 +02001745196
Megjött a polgárőr, elvette az árúsok igazolványát, felírta az adataikat is.
Reméljük, el fognak szokni innen.
Én meg közben véletlenül megint ráfordítottam a kilincset. Hál Istennek
Donit ezúttal nem zártam ki! Ha sikerül majd kinyitni, leragasztom
szigetelőszakaggal, hogy véletlenül se zárjam rá újból!
reizerandrea-Sun, 06 Aug 2006 11:54:30 +02001745317
Kaptam Kláritól 1 nyulas macskakonzervet, hátha azt azonnal megeszi!
Doninak az a szokása, hogy mindegy, mikor teszem ki a kajáját, 1 napig
rohasztja, csak akkor ízlik neki, ha már szinte magától elmászik! A nasi az
persze más kategória! Ha tőlem kell koldulni, úgy fal, mint akit 1 hete
éheztetnek!
Marcitól, Vera 2 éves unokájától még a falevelet is elfogadja! Élvezi is a
kis krampó! Most is tele a tálja, bezzeg a vajaskenyeret kinézte a számból.
Nem szeretem, ha pitizik, féltem a derekát! Ezeknek a földszintes, hosszú
gerincű kutyáknak előbb-utóbb problémájuk lesz vele! Inkább adok neki! Ő
egyelőre karcsú!
reizerandrea-Mon, 07 Aug 2006 09:41:23 +02001746963
Már nem vagyok úgy elszállva a UPC-től. Ma csak 2 munkás jött, és mindent
tőlünk kértek. Nylont a beton betakarásához, deszkát a zsaluzáshoz,-azt
tudtam nekik adni. Hungarozellt - ami persze nem volt, - az ilyen dolgokat a
lomtalanításkor mindíg kidobjuk. ( hiába 50nm.-es a garázsom, azért ott sem
fér el a sok lom, meg ugye a felesleges dolgokat nem akarom tárolni)
10 percenként zargatnak a pénzükért, pedig mondtam, hogy a felső szomszédtól
kérjék, mert neki adtam oda pénteken. Nem telefonálgatok fel többet, mert az
nekem pénzbe kerül! (mondjuk ez de. 10-ig nem igaz, de erről nem kell
tudniuk) Ráadásul elromlott a telefonom telefonkönyve, és mindíg újra és
újra be kell ütnöm a számot! Mostanában minden elromlik. Tegnap még Doni új
póráza is bemondta az unalmast! Ez már 3. Remélem, nem jön hozzá a ráadás!
reizerandrea-Mon, 07 Aug 2006 16:44:38 +02001747837
Ma ugyan a hülyébbnél hülyébb reklámokról akartam írni, de közbejött Klári
kérése!
Egy családvédős barátnője elhozott egy családtól, akik épp azon ügyködtek,
hogy felakasszák, 1 kis 1 év körüli pincsikeverék kutyust, és most gazdát
keresnek neki. Klári azonnal befogadta volna, de kan, és a nagy kutyája
megölné.
Engem akart megkérni, hogy fogadjam be! Állatbarát vagyok ugyan, de nekem 1
kutya bőven elég, ezt meg is mondtam neki! Kutyát befogadni nagy
felelősség! Élete végéig gondozni, oltatni, etetni kell. Ha beteg, orvoshoz
vinni. Rengetegbe kerül, ezért nagyon meg kell gondolni!
Mindenesetre megígértem, hogy beleírom a blogomba!, és most ezt
teszem.
Hirdetést feladni még nem tudok, azt még meg kell tanulnom! Minden ilyen
dolgot Zoli intézett idáig az irodából, de most, hogy állandó hozzáférésem
van, nekem is illik megtanulni!
reizerandrea-Mon, 07 Aug 2006 17:16:39 +02001747904
Felhívtak ma az SZDSZ-től is, hogy vállalom-e októberben is a
szavazatszámlálást. Persze, hogy vállalom, bár egyáltalán nem tetszik, amit
a kormány csinál, de szeretek ott dolgozni, na, meg a pénz is jól jön!
Régen betettem a templomban a perselybe, amit kaptam ezért a munkáért, de
most már ezt nem engedhetem meg magamnak!
Elgondolkodtam, hogy kire is kellett volna szavaznom áprilisban! Arra a
következtetésre jutottam, hogy esetleg senkire sem! Mindenesetre nem volt
nagy választék! Mást a Fidesz sem nagyon tudott volna csinálni, és a
vezérüktől kiráz a hideg! Elmézést kérek a rajongóitól, de ez van!
'90-ben a KDNP-re szavaztam, 94-ben a Fideszre, utána mindíg az SZDSZ-re,
ezúttal talán érvénytelen szavazatot adok majd le.
....................................
Délután nekiálltam vasalni, de megint beállt a lábam, kénytelen voltam
abbahagyni! Ez az esős idő nem tesz jót! Porszívózni is kell majd holnap,
meg ajtót ablakot is kéne a héten mosni. Doni is rengeteg sarat hord be! Nem
tudom letörölgetni állandóan a lábait, meg a hasát, úgyhogy takaríthatok!
Hát még ha kettő lenne belőlük... Elképzelni is szörnyű!
Neki kéne állni a festés folytatásának is, mert mindjárt itt a nyár vége!
Bár ebben az esőben az is nehezen szárad! A tegnap reggel kiteregetett ruhák
sem száradtak meg mára, pedig a szobában van a szárító. A télen szárított
almacsipszet is odaadtam Klári patkányainak, mert ma vettem észre, hogy
magába szívta a szekrényben a nedvességet!
reizerandrea-Tue, 08 Aug 2006 15:24:50 +02001750011
-Csöngetnek 1/2 1 tájban: Fogom a kulcsot, irány a kapu! A bejárati ajtónal
szembetalálom magam 1 férfival!
Kérdem: -Hogy került ide?
-Az elektromos Művektől jöttem!
-De miért nem a kapunál csöngetett?
-Nyitva volt a kapu! Ellenőriznem kell az órát, és néhány
konnektort!
-Igazolja magát kérem!
(Erre kinyit egy mappát, benne kitűző!)
-Csak ennyi?
( kinyitom neki a külső szekrényt a falon)
- Tessék, parancsoljon, de a lakásba nem jöhet be, csak a
szomszéddal együtt, és
elkérném a személyiét is!
- Nem akarok bemenni a lakásba!
(ír egy nagy T betüt a papírjára meg 3 számot. Se név,
se házszám, semmi,
és leszalad a lépcsőn. Kicsit megtorpan, mert Doni a
lépcső aljáról
megugatja!)
- Ő is velem akar jönni? -kérdi. Szindi közben rohan le fentről
hörögve! Emberünk
villámgyorsan kapun kívülre kerül.
Beszaladok a szobába körülnézni, hogy minden a helyén
van-e, persze minden
rendben: redőny leeresztve, -pont ledőlni készültem,
mert nagyon fájt a
fejem!
Gyors ellenőrzés: kapu tényleg nyitva! Talán Vera
felejtette el bezárni,
mikor behozta reggel a kukát! Nem tudtam megkérdezni,
mert nem vette
fel a telefont, a csöngetésre sem reagált. Lehet hogy
kikapcsolta!
Talán ő is lefeküdt aludni! Az ő szobájában nem
hallatszik a telefon!
.....................................................................
B. B úr hívott, hogy bejönne az ajánlócéduláért, mert nálunk ő lesz az
önkormányzati képviselőjelölt! Májusban már találkoztunk, ő hozta el nekem a
munkadíjamat! - Mintha el is lehetne felejteni azt a télapószakállas kedves
öregurat! Bár lehet, hogy csak az ősz szakálla miatt gondolom öregnek?
.......................
Emi nénit a múltkor beidézték az Önkormányzathoz, hogy zaklatja a felső
szomszédját, és egy éjjel birtokháborítást is elkövetett ellene. Ma jött ki
a határozat, hogy elmarasztalták szerencsétlen 83 éves öregasszonyt, és
fizessen 2400Ft eljárási költséget! " Fellebbezésnek helye nincs". ( Úgy
látszik, ez a büntetése a régmúlt hibáiért! Köztudott, hogy Isten nem bottal
ver! Bár én már régesrég megbocsátottam neki!
reizerandrea-Tue, 08 Aug 2006 17:47:54 +02001750297
...ha a Fidesz nyeri a választásokat? Akkor ma őket szidnák, hogy nem
mondtak igazat?
Igaz, nekik jó hivatkozási alap lenne, hogy nem voltak tisztában a tényleges
állapotokkal!
De akkor is sor kerülne a megszorításokra, nem tudnák megadni a 14. havi
nyugdíjat, csökkenteni az adókat, - vagy ha mégis megpróbálnák, még
mélyebbre sodródna az ország a szakadékba! Mint ahogy a Medgyesi féle 2*100
napnak, a Gyurcsány-féle ÁFA-csökkentésnek is most fogjuk megadni
tízszeresen az árát! Persze főleg a bérből-nyugdíjból élők! A
milliárdosoknak ugyan mit számít az a kis plussz rezsi? Csepp a
tenger-ben-ből... Ők egyébként is ügyeskednek árammal - gázzal -vízzel - már
csak sportból is!
Klárinak megemlítettem hogy esetleg nem adná-e az ajánlószelvényét B. B.
úrnak? Azt mondja, utálja az SZDSZ-t, és a zsidókat, mert a VII ker.-ben
,... és csak mondta, mondta... fröcsögött a gyűlölet... Pedig alapjában véve
jótét lélek, és tudta is rólam, hogy évek óta SZDSZ delegáltként veszek
részt a szavazatszámlálásban!
Kár volt egyáltalán megkérdeznem!
Bár a fene gondolta, hogy így reagál!
Sosem beszéltünk politikáról!
Elég lett volna, ha annyit mond: Bocsi, de én már odaadtam a Zöldeknek!
reizerandrea-Tue, 08 Aug 2006 19:13:56 +02001750424
Most megint éreztem anyu jelenlétét ( jellegzetes parfümillatát) a
hálóbeugróban! Régen nem volt már kísérteni! Vajon most mit akarhat?
Remélem, álmomban kapok valami magyarazázatot!
NEM VAGYOK TELJESEN ŐRÜLT!
****************************
reizerandrea-Tue, 08 Aug 2006 20:43:59 +02001750568
Már régóta keresem az Adaggio együttes kazettáját, vagy CD-jét!
Tud nekem valaki segíteni? Az Önök kértékben is épp ma voltak! Innen jutott
eszembe, hogy hátha tud valaki tippet adni!
reizerandrea-Thu, 10 Aug 2006 07:59:11 +02001753301
Tegnap délelőtt olyan sehogyse voltam, úgyhogy egész délelőtt feküdtem.
Este Zli elég későn jött meg!
reizerandrea-Thu, 10 Aug 2006 09:00:13 +02001753371
Tegnap Zoli elég későn ért ide! Arra mindenesetre rájött,hogy a Skype-ot ki
kell kapcsolni, csak akkor működik a hangkártya. Nekem ez azóta sem sikerül.
De a mikrofon továbbra sem működik. Nagyon kéne már 1 új számítógép!
1 órás küzdelemmel Zoli létesített nekem g-mail címet. Nekem ez még túl
bonyolultnak tűnik, úgyhogy még nem tudom használni, de ahogy nézegettük
egész klassz, de egyelőre egyedül nem megy! Bővebb fejtágításra lesz hozzá
szükségem. Remélem, hét végén erre lesz alkalom, bár elég sűrű lesz a
programunk.
Rájöttem, miért jelentkezett anyu sok év kihagyás után újra: ídén az ő
születésnapjára, (juli27) és apu halálának a 39. évfordulójára, ami aug 4-én
volt, nem mentünk ki a temetőbe. Ezt pótoljuk majd szombaton.
Vasárnap meg a kertben kéne a károkat elhárítani!
Péntek este meg talán létrejön a még húsvétra tervezett találkozás
Marikáékkal!
A megkezdett blogom valahogy írás közben elküldte magát másfél sor után.
Zoli 1/1 11 után elment, de én még hajnali 2-ig játszottam a neten! A magyar
scrable-t csak neten lehet játszani, és én még nem tudok odáig eljutni!
Érdekes volt a statisztikát is nézegetni! A múlt héten napi átlagban 10
látogatóm volt, és hogy milyen szavakra keresés közben találtak rám, az is
megérne egy elemzést! Egyedül sajnos nem tudom még nézegetni, de ami késik,
nem múlik. Kár, hogy a közelben nincs internetes tanfolyam! Zolinak olyan
kevés ideje van! Az agylágyulásom miatt elég nehezen értem és tanulom meg
az új dolgokat! És ha nem állok ott a konyhában, ha felteszek valamit a
gázra, el is felejtem. A teafőzőból kiforr a víz, hiába sípol, a kávéfőzőt
is rendszeresen odaégetem. Főzésnél, sütésnél a mobilomon szoktam beállítani
az időmérőt!
reizerandrea-Thu, 10 Aug 2006 16:49:26 +02001754404
Délelőtt elkezdték feltörni az Erzsébet Kir.-né utat is! Már csak 3 munkás
törte, de igen nagy zajt tudtak csinálni! Úgy látszik a kezdeti lendület
mostanra megcsappant. A hétfői betonozás nem sikerült valami szépre. Csomó
helyen be van horpadva, (gondolom,nem lett megfelelően tömörítve. Száraz
betonalapanyagot locsolták terítés után vízzel. Gondolom, csak a teteje
ázott át) az állaga is fura. Nem adok neki 1 telet, és szétmállik! Azt
igérték, hogy 1 héten belül le is lesz aszfaltozva az egész, de ennek még
semmi nyoma. A nagyjából lealapozott, már most málladozó " betonalapon
botladozunk, és hordjuk befele a cementport. B. B úr azt hitte, hogy ez
csak az alap, és még erre fog rájönni a beton. A zsaluzódeszkát ugyanis nem
tudjuk kivenni. Azt bezzeg jól bebetonozták!
A másik kertben meg most fejezik be a szaunát. Mintha valami vegyi
katastzrófafilmet látna az ember, olyan furán van beöltözve a munkás,
gondolom, az üveggyapot szigetelő miatt. Mikor vagy 15 éve újítottuk fel a
tetőt, mi is ilyet terítettünk le a padláson. Hetekig szúrt utána bőröm.
reizerandrea-Sat, 12 Aug 2006 14:21:43 +02001757639
Tegnap csak 7 körül értünk oda Zli keresztszüleihez. Húsvéti sonkával
tojással vártak, merthogy ugye akkorra ígérkeztünk! Náluk is hoztam a
formámat - azaz rosszul lettem. Szokásos "sejtremegés"-csak aki már
tapasztalta, az érti. 1/2 11-kor eljöttünk, aztán Zoli írt E-éknék E-mailt.
Vérnyomásom az egekben, szinte mérhetetlen, ma reggel viszont a pinceszint
alatt!
Tegnap este óta már fent vagyok a Blogrollon is!
Éjjel aztán kostatálta, hogy nem vagyok teljesen hülye, mert neki sem
sikerült hangot előcsikarnia a gépemből!
A G-mail egyébként igazán szuper, bár a lehetőségeit még nem tudom egyedül
kihasználni!
Temető a reggeli rosszullétem miatt, meg hogy holnap reggel Zoli lemegy az
apjához Füredre, - ugrott! Most a futórózsával hadakozik, próbálja
összekötni, hogy elférjünk alatta!
Tegnap este, még Marikáéknál megpattant 1 ér a könyökömön, és elkezdett
vérezni. A véralvadásgátló miatt nem is olyan egyszerű elállítani a vérzést!
reizerandrea-Sat, 12 Aug 2006 19:30:50 +02001758082
Holnap hideg, és eső, jövő héttől megint kánikula - kinek a szervezete bírjí
a heti 15-20 fokos ingadozást?
reizerandrea-Sun, 13 Aug 2006 10:09:14 +02001758696
Zoli elindult Balatonra, vonattal, 2 súlyos utazótáskával, lap-toppal, az
apjához. Tegnap leszedett vagy 20 kiló szilvát. én csak kb 5 kilót hagyattam
vele itthon. Rengeteg szilvalekvárom van tavalyról, tavalyelőttről, idén már
nem főzök be. Még a tavalyi lefagyasztottból is maradt. Egymagamnak nem
állok neki szilvásgombócnak! A tavalyit majd kidobom, úgysem volt az igazi,
az idei viszont fínom. A szőlő még nem egészen érett, de máris kikezdték a
darazsak. Abból is hozott néhány kilót. Régen egyesevel zacskóztam,
harisnyáztam be a fürtöket. Fürtönként 1-1/2 kilós "kecskecsöcsűeket'" A
kisebbeket szabadon hagytam, egyék azt a darazsak, meg a madarak. Így a nagy
része jól megmaradt. A pincében kötöztük fel rudakra. Újévig eltartott,
pedig a férjem érés idején napi 2-3 kilót is megevett. Érdekes, a beérés
ideje is előbbre jött. Ma már egyszerre érik a szilvával. A szőlőszüretet
pár éve még szeptember közepétől október végéig tartottuk. A július volt a
zacskózás, szilva befőzés ideje, augusztus: Balaton, szept-okt pedig
beéresfüggő szüret. Kiskertben, 30-40 tő lugas szőlőnél fokozatosan beérő
fajtákat telepítettünk.
reizerandrea-Mon, 14 Aug 2006 20:13:14 +02001761591
Azért ez valami tragikus, hogy a törvény még a rablókat védi! Nonszensz,
hogy még az őrt vonhatják felelősségre emberölés kísérletéért! Felháborító!
Mért ne lem lehet a menekülő rablóra lőni?
Kaptam Mártitól 1 fényképalbumot a tunéziai útjukról! Hihetetlen, hogy 8 nap
alatt mennyi mindent láttak. Igaz, Zoliék is 10 nap alatt járták körbe egész
Szicíliát,2500km-t autózgatva a szigeten, de utána egyből lementek Balatonra
kipihenni a nyaralást, ahol Ilike kiszolgálta őket!
UPC-ék sem fejezték még be a munkát, pedig milyen nagy elánnal kezdtek neki.
Azóta itt porladozik a szárazbeton, minden tele van cementporral, aszfalt
még sehol! Tv-t, bútort szinte képtelenség megszabadítani tőle!
Szélmalomharc, mert 1 órán belül megint vastagon áll mindenen!
reizerandrea-Mon, 14 Aug 2006 21:24:16 +02001761734
Doni a szilvavacsorája után fogott egy nagy lepkét és felfalta, hogy valami
fehérja is kerüljön a vitaminra! Megevett 5-6 darab kb 6 centis szilvát!
Persze meg kell neki hámozni. De olyan érettek, hogy ez nagyon egyszerű.
Regelire én 1 termetes sárgadinnyét faltam be, aztán egész délelőtt
feszítette a pocakomat!
Délben gombapörköltet ebédeltünk rizzsel. Tettem bele 2 marék vadrizst is.
Azt mondják nagyon egészségel, íze viszont semmi. A fél kilós doboz
belekerült több mint 1 ezresbe. A gombapörkölttel nagyon megjártam. Azt
hittem szombat-vasárnap Zoli itthon lesz,de vasárnap reggel lement
Balatonfüredre 1 hétre. Közben szilvát is hozott. Most az egész hűtő
gyümölccsel van csurig. Befőzni idén nem főzök, -minek,- mikor még a
tavalyi- tavalyelőtti is ott van. Az édes befőtteket már nem szeretem. Meg
aztán ebből a nagy szilvából nem is ízlik a lekvár. A besztercei szilvafánk
4 éve kipusztult- abból van az igazi szilvalekvár. Még cukor sem kell bele,
meg tartósító sem. Igaz, ott kell álni 1-2 napig mellette, és kavargatni,
utána neg 1 napig konyhát súrolni, de megéri. Ebből csak fagyasztok le pár
kilót. A tavalyi lekvár nem lett túl jó belőle, és jól meg is szenvedtem
vele, mert ennek sokkal nagyobb a nedvességtartalma. Emi néni is inkább
pénzért veszi a piacon a lekvárnak valót. Ezt még aszalni sem lehet.
Mindenesetre én is alaposan bevacsoráztam belőle, megszegve a szabályt, hogy
délután már nem eszem gyümölcsöt, mert akkor éjjel rosszul leszek! Ez már
kiskoromtól így van. Se gyümölcs, se édesség, csak sós étel, víz, vagy üres
zöld tea.
reizerandrea-Tue, 15 Aug 2006 10:40:40 +02001762481
Az éjszakám a sok szilva ellenére egész jól telt, bár összevissza álmodtam
minden hülyeséget. Most már tényleg valami sós ételt kívánnék, de
gyümölcsnapokat kell tartanom, ha nem akarom, hogy tönkremenjenek! Ebédre
mindenesetre grillezek magamnak néhány halszeletet!
Klári elpanaszolta, hogy a R. uti lakásában kikapcsolták az internetet, meg
a telefont. Nem könnyű neki. A férje nem akar más szakmát tanulni, a
zongorahangolásból viszont ma már nem lehet megélni- szerintem régebben sem
lehetett-. Inkább italba folytja effeletti bánatát. Tudom, 50 év felett már
nehezen megy a váltás, de már vagy 40 éve kevés M. o.-on a zongora, jó lett
volna már eleve más szakmát is kitanulnia. A lánya 20 évesen még nem
érettségizett le. 3 év kihagyás után nem lesz könnyű végre befejeznie.
Csellóművésznek indult, de megtámadta valami betegség a kezeit, így fel
kellett adnia. Nem dolgozik, csak alapítványoknál ingyenes munkát végez.
Érettségi nélkül ez elég nehéz is lenne. Akkor már ápolhatná a 83 éves
nagyanyját- ez csak most jutott eszembe,- majd mondom is Klárinak- arra
legalább kapna ápolási díjat. Legalább a zsebpénze meglenne, és levenne egy
kevés terhet az anyja válláról. A délelőttjei szabadok lennének, mert Klári
délután dolgozik. Klári nagyon elnéző vele, amíg tudta, fizette a 20-30ezres
havi telefonszámlákat, mert a barátnőit mobilon hívja vezetékesről! Ha ő nem
hívja őket, őt sosem hívják! Szomorú!
Most a szigeten dolgozik, a Kapocs Alapítványnál, persze ingyen. Ők sem
vihetnek be semmi italt , naponta 1 teajegyet kapnak, ami persze nem elég!
Klári már alig várja, hogy vége legyen, mert 3 kutyával, akik ráadásul
területharcot vívnak a lakásban, 3 cicával, patkányokkal, plussz a mamájával
nehezen boldogul. Még a R. uti lakásba is mindennap át kell mennie az
ottmaradt 3 cicát etetni, ganajozni! A fia pedig semmit nem segít! Most
1000Ft-os óradíjért tanit zongozát és szolfést. Ma már 1 takarítónő vállal
ennyiért munkát! Szeptembertől meg nekem is fizetnie kell 11 hónapon
keresztül a havi 10000 Ft-ot, mert júliusban kölcsönöztem neki egy százast.
A Banknak már most is fizeti vissza a kölcsönt. Úgy látszik, én vonzom a
problémás embereket!
reizerandrea-Tue, 15 Aug 2006 13:28:44 +02001762829
Délelőtt a mélyhűtőben kerestem a halszeleteket, és közben találtam 1 csomag
2005 decemberi pulykamellfilét, úgyhogy inkább azt vettem elő. Még mielőtt
kiolvadt volna (mikroban nem szeretek húst olvasztani) alaposan bezabáltam
tört krumpliból! A pulykamell holnapra marad! Jobb is, mert igy
bepácolhatom!
Gondolkodtam, mit csináljak az őszibarackkal, banánnal, naranccsal.
Nagyszerű ötletem támadt. Az egészet összeturmixoltam, és 2 decis poharakban
lefagyasztottam. A narancs már június óta aszalódik a hűtőben. 4 db, ami
zacskóban volt, nem élte túl, de a többinek csak a héja száradt össze.A
mélyhűtőm csak 120 literes, spórolni kell a hellyel.
Amikor megvettem 2-3 éve ezt a Samsung Iceworld kombihűtőt több mint 100
ezer Ft-ért, mindenki bolondnak nézett! De igenis, megérte az árát! Melyik
más hűtőben maradna meg a zöldség-gyümölcs hónapokon át frissen? Csak ki
kell önteni a zöldségtárolójában, zacskóban nem szabad hagyni semmit. A bio
szűrője is kiválóán működik, az ételek nem veszik át egymás illatát, és
tökéletesen szagtalanít! Mivel a mélyhűtője is folyamatosan párologtatja el
a jeget, időnként át kell pakolni, mert előfodul, hogy valamiről
elfeledkezik az ember. Mindenre rá szoktam írni a pontos dátumot, meg hogy
mi van benne. Lefagyasztva könnyű összetéveszteni a különböző húsokat. Meg
aztán nem árt évente kétszer ki is mosni. A hűtőt persze gyakran tisztítom.
reizerandrea-Tue, 15 Aug 2006 17:43:52 +02001763334
Félelmetes, hogy hogy repülnek a hónapok, hetek, napok!
Még csak most kezdődött a nyár, és máris itt az ősz!
Mióta megvan a Netem, azóta meg még inkább! Ma először csináltam valami
pozitívat azóta, nem csak egyfolytában ültem előtte, és ismerkedtem vele.
Aug. 4,-én hoztam a könyvtárból könyveket, azóta még ki sem nyitottam a
hátizsákot, amiben vannak, pedig az Ókori világ rejtélyei után, most
elhoztam a Keleti világ rejtélyeit , meg még 7 másik könyvet is. A lakás a
feje tetején.... Remélem, ez csak időszakos, és nem leszek internetfüggő!
reizerandrea-Tue, 15 Aug 2006 20:34:58 +02001763599
Ma este nagyon letoltam Klárit! Ő itthon 36 cm-es TV-t néz, míg a R uton 72
centis van a lányának. Mondtam neki, cserélje át a kettőt! Mire ő: nem
tehetem meg ezt a lányommal! Kérdem: -Mégis, ki fizeti a lakás rezsijét? -
-Hát én!
-Akkor?
Azt mondja, nem hiszi, hogy Nórinak lenne türelme a nagyihoz. Bár az
ötletemet megbeszéli majd a lányával. A szigetre naponta kivisz 1 ezrest, +
megveszi neki a napi 1 doboz cigit. Én a helyében bekeményítenék: vagy
keresse meg a cigire valót, vagy ne dohányozzon! Mindenesetre egészségesebb
lenne, ha nem dohányozna! És az ápolási díj is valami. 20 évesen, érettségi
nélkül még ez a legjobb lehetősége! Így az érettségire is fel tudna készülni
a nagyi mellett! Tanulni azért lehet, ha ott van mellette!
Klári azt mondja, nekem nagy szerencsém van a fiammal!
Ez azért nem egészen szerencse kérdése! Ilyennek lett nevelve az apja
ellenállása ellenére!
reizerandrea-Wed, 16 Aug 2006 08:47:15 +02001764258
Rájöttem, hogy a tojásos tésztának kovászos uborkával jobb íze van mikor
eszem, mint mikor visszajön!
Nyugtalan éjszakám volt: megint összevissza álmodtam, 1/2 2-kor arra
ébredtem, hogy jön a kisróka. Aztán altató, olvasás, forgolódva alvás,
reggel arra riadtam hogy fogorvosnál fúrják a fogamat! Persze aszfaltot
törtek odakint! Klári azt mondja, a tegnap készített betont bontják vissza!
reizerandrea-Wed, 16 Aug 2006 10:26:19 +02001764461
Reggel a kávémba pálmacukrot szerettem volna tenni. Mivel a kanalaim
rendszeresen elgörbülnek, mikor ki akarok venni belőle, gondoltam,
megfogadom az eladó tanácsát, és beteszem a mikroba. Az olvasztási programon
2 perc alatt sem olvadt fel, ezért 900wattra kapcsoltam, 1/2 percre állítva
az órát. Eredmény: az egész forgótárcsa tele lett olvasztott pálmacokorral,
ami pillanatok alatt odakeményedett. 1/2 órát szórakoztam , mire mindet le
tudtam szedni vissza a dobozba. De legalább kis gömböket formázva belőle,
egy ideig nem lesz gondom vele. Nem tudok rájönni, hogy miért nem eleve így
árulják. Írok majd a Culinarisnak, hogy eleve így rendelje a gyártótól!
Náluk egyébként bármi ökörséget meg lehet rendelni, akár 1 db-ot is
beszereznek. Az áraik pedig valamivel még alacsonyabbak is a Cora
árainál-már azon termékeké, amikhez hasonlót ott is lehet kapni. De a
kiszolgálás náluk csúcsszuper!A honlapjuk elérhetősége: www.culinaris.hu
reizerandrea-Thu, 17 Aug 2006 08:23:07 +02001766449
Sajnos a pálmacukrom golyocskái összetapadtak!Máskor már ilyet nem veszek,
pedig az íze nagyon jó, és a vele dinsztelt zöldségek íze egészen
különleges!
Anna visszajött a református táborból. Szerencséje volt hogy viszonylag
normális volt az idő! Közben a férje, és Marci Csehországban voltak. Meséli,
hogy ott a városok tiszták, az étterem és a szálloda olcsó... Sokkal előbbre
tartanak, mint mi! Mi eközben igazi , rossz értelemben vett proli ország
lettünk! Nem értem, hogy mi öröm lehet az értelmetlen rongálásban? Ezzel
csak a jővőjüket teszik tönkre a fiatalok.
Tegnap legrilleztem a sörben, olivaolajban és különféle fűszerekkel pácolt
pulykamell szeleteket! 2 napra gondoltam, de annyira fínom lett, hogy nem
bírtam ellenállni neki, és estig mind elfogyott. Az utolsó sárgadinnyém
felét is megettem. Ideje már, hogy Zoli hazajöjjön, mert sárgadinnyét, bár
akartam, mégsem fagyasztottam le. De még keddig türelemmel kell lennem!
Tegnap elkezdték feltörni a már lebetonozott részt . Ma is folytatják ezt a
műveletet. Már igazán elegem van a zajból, porból!
Tegnap felhívtak a T Comtol, hogy akarom-e újabb 14 hónapra a favorit
díjcsomagot. Azt hittem, ha letelik ez a 14 hónap, utána folyamatos, és nem
kell újabb hűségnyilatkozatot aláírni. Annyira ledöbbentem, hogy
elfelejtettem megkérdezni, meddig él még ez a csomag? Amint bevezetik végre
a UPC-t, arra akarok majd áttérni. Legfeljebb nem cseverészek órákat, de
spórolok!
reizerandrea-Thu, 17 Aug 2006 12:20:14 +02001766916
Csak negyed órát porszívóztam, és máris alig tudok járni! Ez maga a Pokol.
Azt hittem elmúlik, ha ülök egy kicsit. A szobában pucoltam a hagymát,
vágtam a húst és a káposztát. Igaz, közben járkáltam a szoba, és a konyha
között, de délre odáig jutottam, hogy mikor a postás csöngetett a
segélyemmel, alig tudtam kivánszorogni. Pedig már kezdtem a napokban
dolgozgatni! Kipakoltam reggel a konyhából mindent. Hogy fogok tudni vajon
visszapakolni?
reizerandrea-Thu, 17 Aug 2006 13:23:17 +02001767104
Föltettem a vizet a lábáztató kamillateához, bevettem 1 fájdalomcsillapítót,
amíg ez hatni kezd, addig naplózok. Egyelőre még nem fogok tudni nekiállni
a kb. 2 órás kezelésnek, amíg nem fejezem be a főzést. 11 körül tettem oda
az apróra vágott libaszívet, de még nem puhult meg. Ideje volna már! Utána
káposztát bele, rártást csinálni, szóval mincs idő a kezelésre!
Előbb csöngetett be egy munkás a UPC-től, hogy megint adjak vizet, mert nem
jött lajtoskocsi ma sem! Mondtam neki, kérje a felső szomszédtól, mert fáj a
lábam. Tegnap négyszer jöttek 50 literes kannával. Lassan fizetést kéne
kérnem tőlük, hogy kiszolgálom őket!
Most jutott eszembe, hogy ma miket csináltam még: ki-be pakoltam a
mosogatógépet, lemostam a hütőt és a tűzhelyet, a sütőt és a tepsiket,a
mosogatót, a csempét csak a mosogatónál, aztán kipakoltam az egész
konyhát. -Kár volt egyszerre ennyi mindennek nekilátni!
Ez már a szemtelenség netovábbja! Hiába mondtam nekik hogy fáj a lábam, most
meg Klárival csöngettettek be! Persze kimentem, ő meg nem tudta, hogy
egyszer már elküldtem őket! Azért a szemtelenségnek is vannak határai!
Közben kezd megpuhulni a hús. Megyek, teszem bele a káposztát, és csinálom a
rántást! Az Algopiryn az istennek sem akar hatni!
reizerandrea-Thu, 17 Aug 2006 17:49:22 +02001767732
Murphy: Ha valami elromolhat, az el is romlik.
Ha egy nap jól kezdődik, nem biztos, hogy jól is folytatódik ( idézet saját
kútfőből )
Megpróbáltatásaim a nap folyamán folytatódtak: a savanyúkáposzta nem volt
elég savanyú, ezért citrom híján ecetet kellett bele tennem. Csakhogy nem
volt a régiből. Nem szoktam felbontani, csak tűvel lyukasztom ki, de nem
volt türelmem hozzá, így 1 hegyes késsel vágtam bele. Alaposan
belesavanyítottam. Máskor a fájdalomcsillapító 1/2 órán belül hatni szokott,
de most semmit nem segített, talán mert annyira feldühített az a munkás. 5
körül lábáztatás közben felhívtam Emi nénit. Kérdezte, nem tudom-e hogy az ő
drága fiacskája mikor jön haza. Mondtam, csak azt tudonm hogy Zoli hétfőn,
vagy kedden érkezik. Erre rákezdi sajnálni a fiát, hogy a kánikulában be
kellett járnia dolgozni. Megkértem szépen, hogy ezt a témát hagyjuk, mert
nem vagyok rá kíváncsi, és egyébként is az elmúlt 25 évben annyi fájdalmat
okozott, amíg dolgozni tudtam annyira kihasznált, ütött-vert, lábtörlőnek
használt, hogy hallani sem akarok róla, de mikor folytatta a témát,
lecsaptam a telefont.
reizerandrea-Thu, 17 Aug 2006 20:21:25 +02001767989
Valaki E-mailben azt tanácsolta, hogy sportoljak napí 5-6 órát,ne törődjek
azzal, hogy fáj! És fogyjak le 20 kilót, aztán kereshetek magamnak akár
szexpartnert is, meg szedjek valami depresszió elleni gyógyszert, legalább 6
hónapig. Valószíműleg jóindulatú a hölgy, de kivitelezhetetlen, amit ajánl.
Valószínűleg fél órán belül elájulnék a fájdalomtól, vagy szívrohammal
vinnének el a mentők. Rosszabb esetben elvéreznék a feltört lábamon
keresztül.(véralvadásgátló) Azért 48 kilósan a 162 centimhez anorexiásnak
néznék ki!
Többek közt ezért sem csinálok Commentet. Ott bárki elolvashatná a nekem írt
baromságokat! Most, hogy rámtalálhatnak a blogrollban, hülyébbnél hülyébb
hozzászólásokat kapok! Napi átlagban 2-3-at is. Mi lenne, ha lenne Commentem
is? Remélhetőleg lesz értelmes ember is. Az a 4 ember, akivel állandó
((kapcsolatvan ákkokm ilyen!)-ilyen, ha fél kézzel vakon gépelek!) -
szóval- kapcsolatban állok, ilyen! Bocsi Annaneni, igazán nem akarom
megsérteni! Valószínűleg ma rossz napom volt, és itt borult ki a bili!
Klári butaságát is nehezen viseltem, amennyiben hallotta a lánya barátjától,
hogy ez a műholdas Net ugyan olcsó, de az ő számítógépét egy pillanat
alatt tönkretette, mert belecsapott 1 villám!!!..."?" Kérdem én: mibe?- a
műholdba, vagy a számítógépbe, esetleg a barát fejébe?
Hőbörgéseimnek mára ezennel véget vetek......
reizerandrea-Fri, 18 Aug 2006 11:34:49 +02001769134
Épp bekapcsoltam a számítógépet, amikor anyósom csöngetett 1 tál rétessel.
Gondolom, ez bocsánatkérő gesztus volt a tegnapiért! A tűző napon kellett
végighallgatnom a szokásos halálvágy monológját! Na mindegy!
Délelőtt Klári kivitte Donit is a ligetbe. Megfürdött a pocsolyában, itthon
meg belehempergett a kiásott földbe! Úgy nézett ki, mint 1 sáros kismalac.
Ma délután megint megcsinálom a kezelési procedúrát. Este ki szeretnék menni
a Borfaluba. Merész vállalkozás lesz, mert ma mindenki elutazik vidékre, így
senkitől nem tudok majd segítséget kérni. De akarok venni sajtokat, főleg
kecskét. Ilyenkor azok mindíg olcsóbbak szoktak lenni.
reizerandrea-Sat, 19 Aug 2006 07:49:23 +02001770741
Tegnap végül nem mentem ki a Borfaluba. 7 órakor meg rettentő meleg volt,
8-kor meg elkezdtem nézni a Schütz Ila műsort. Igaz, a rendezvény 12-ig
nyitva volt, de 9-kor már nem mertem egyedül elindulni, mert nem tudtam
volna az utolsó trolival hazajönni. A ligeten keresztül pedig egymagamban
félelmetes átvágni. 2 napig még nyitva van, de mára, holnapra még melegebb,
napsütéses időt jósolnak.
Olyan hirtelen aludtam el, hogy a könyvem is nyitva maradt.
Tegnap Annamenitől megint kaptam E-mailt, melyben azt írja, a
szívinfarktuson átesett betegeket az USA-ban 72 óra fektetés után kiküldik
kocogni! Hát nekem ugyan szívinfarktusom nem volt, de anyám az elsőbe halt
bele! Egyébként a stroke más, és ehhez jön még a szív-érrendszeri betegség!
reizerandrea-Sat, 19 Aug 2006 08:08:24 +02001770754
Valamit nagyon elronthattak ezek a munkások, mert már szerda óta törik fel
azt a betont, amit hétfőn-kedden csináltak. Ez kersze sokkal nagyobb zajjal
jár, és tovább is tart, mint az aszfalt fölszedése!
Tegnap egyébként a ludaskáposztámból 2 tányérnyiba tettem cukrot, és
fahéjat. Így már finom lett. Ma a többibe is teszek, és felforralom. Ebből
biztos nem fagyasztok le, pedig azt akartam. Mindegy, apránként majdcsak
elpusztítjuk Donival!
reizerandrea-Sat, 19 Aug 2006 08:48:24 +02001770786
Kimentem az erkélyre meglocsolni a virágokat. Tapasztalnom kellett hogy a
bazsalikomom a többmint 100 éves kaspommal leszédült a virágállványról. és
összetört. Szerencsére a kaspó egyben maradt, csak a pereme csorbult kissé.
Pedig éjjel nem volt szél. A múltkori nagy viharban csak felborult, de fent
maradt az állványon! Este még téptem róla leveleket a kacsazsíros
kenyeremre. ... Nem értem!
reizerandrea-Sat, 19 Aug 2006 10:15:25 +02001770869
Hát ez szinte hihetetlen: Donka-Bonta mind lenyalta a káposztát a
konzervhúsáról! Szabályosan körbenyalta a húsdarabokt. Ez azt jelenti- neki
ízlik. Szigorú sorrendet szokott tartani a kajálásnál: Előszrör a legjobb
falatok, aztán, ha fér még a pociba, a kevésbé kívánatos!
Más: FOCI VB
Hogy úszó és evezős spostágakban EB-t és VB-t rendezünk, rendben van,
sikersportágaink.
De mit érünk a Foci VB-vel? Stadiont, vagy stadionokat? kellene építenünk.
De mit kezdünk vele-velük utána? Annyi megarendezvényt nem tudunk tartani,
hogy folyamatosan megtöltsük őket! A fenntartásukra viszont milliárdokat
kell költeni. Annak az 1 árva Népstadionmal a karbantartására sem jutott
pénz!
Ma már nem látogatják annyian a meccseket, mint 50 éve, igaz a foci a béka
feneke alatt van.
Örülök, hogy a horvátok most balhét csináltak. Így önhibánkon kívül
csökkent az esélyünk a
rendezésre. Az Olimpia reklámozását is abbahagyták végre. Ebben a kaotikus
városban rémálom lenne.
A foci ma már korántsem a sportról, inkább a pénzről szól, az meg nekünk
ugye nincs! (jobb lenne, ha ezeket a több száz milliókat inkább mondjuk a
gyermekszegénység elleni harcra, vagy "neadjisten" munkahelyi sportra
költenénk!
Nevelünk tehetségklet, akik aztán külföldön érvényesülnek, mint ahogy a
tudósaink is a fejlett országoknak termelik a hasznot!
Szerintem, ha valaki külföldön vállal munkát,igenis kamatostól fizesse
vissza a ráfordított adóforintjainkat! Ezenkívül talán valami a nyereségből
is megillethetne minket! Ne az itthon elhelyezkedőket sarcolják meg!
Szerintem az alkalmazó cégektől, országoktól kérni kellene, hogy a haszonból
az ország is részesüljön!
Hogy erre én hány dühödt hozzászólást fogok kapni?
reizerandrea-Sat, 19 Aug 2006 14:39:31 +02001771220
Előbb láttam egy filmet Berlin keleti részéről: ott ugyan nem álmodtak
nagyot, de annál nagyobbat fejlődtek!
reizerandrea-Sat, 19 Aug 2006 15:45:33 +02001771306
Tény, hogy a mai napig föl sem merült bennem, hogy az elmúlt századok
hölgyei hogyan tudták elvégezni a szükségleteiket?.....
reizerandrea-Sun, 20 Aug 2006 07:19:58 +02001772283
Ma van Donka-Bonka 2. születésnapja! Kapott tegnap este 2 rétest! Édességet
máskor soha nem kap.
Szülinapi ajándékként kapott még 1 csomag Pedigree velőscsontot. Reggeli
előtt több mint a felét meg is ette. Reggelire meg Frolic-ot kap. Azt nagyon
szereti. Este az ő tiszteletére tüzijátékot rendeznek a Dunán, na meg
országszerte!
Boldog születésnapot Donikám!
reizerandrea-Sun, 20 Aug 2006 13:44:05 +02001772684
Nem tudom, mi üthetett a gazdi-anyuba!
Még tegnap kezdődött! Reggel a szokásos konzervreggelimhez valami fímomságot
kaptam! Elmagyaráztam neki, hogy ez nagyon fínom volt. Délután aztán a husit
is megettem, hátha kapok még a reggeliből! De nem kaptam! Helyette este
valami sosem kóstolt túrós, és meggyes fínomságot kaptam!
De ma reggel képedtem el igazán!
Sokszor beszél hozzám, egyes dolgokat megértek, másokat nem, de azért
szeretem hallgatni! Amit nem értek, arra csóválom a farkamat. Ezt nagyon
szereti!
Szóval, reggel is mondott valamit, de a lényeg a sárga zacskó volt, ami
csodásan illatozott! És sokat kaptam belőle. Máskor ha ilyet vesz, csak 1-1
szemet kapok belőle, pedig imádom! Aztán kivitte a konyhába! Gondoltam,
kérek még belőle, de elterelte a figyelmemet egy másik illattal. Máskor
abból sem kapok, csak 3-4 szemet! De most teletette vele a tálamat!
Nagyszerű!
Később ő is enni kezdett. A libamájas szendvicsből máskor csak 1 falatot
kapok a legvégén, hiába imádkozom! De most én ettem meg a felét! Az
imádkozásomnak egyébként senki nem tud ellenállni! Ezt, ha vendégek jönnek,
alaposan ki is szoktam használni!
Annyira jól laktam, hogy befeküdtem a kis szobába kipihenni magam, ahol
gazdi-anyu szokott ülni naponta többször is, és olyankor jó illatok szállnak
felém. Azért kíváncsi vagyok, meddig tart ez a nagy engedékenység! Majd
legközelebb erről is beszámolok! DONI
reizerandrea-Mon, 21 Aug 2006 07:36:31 +02001774040
Vajon miért bünteti a magyarokat ennyire az Isten? És pont a nemzeti
ünnepen, amikor millió ember nézné a tüzijátékot? És pont abban a 10
percben?
Mi is épp indultunk volna Donival a Borfaluba! Utolsó lehetőség, menni kell!
És Veráék hazajöttek, van akit hívjak, ha baj van! Szerencsére vacilláltam,
hogy vigyek-e esetleg esernyőt?
Nekünk szerencsénk volt!
reizerandrea-Mon, 21 Aug 2006 13:35:43 +02001774758
1 órája arra lettem figyelmes, hogy fiatal srác próbál segíteni 1 embernek,
aki elesett. Néztem, mennyi ember megy el mellettük, és senki sem segít!
Végül is kimentem hozzájuk. A fiúnak a mobiljáról nem sikerült elérnie a
mentőket. Érdekes, nekem vezetékesről azonnal sikerült! Igaz, ő a 119-et
hívta.
Amíg a mentőket vártuk, addig beszélgettünk! Kiderült, a régi általános
iskolámban dolgozik gondnokként, de épp most kapta meg a jogi diplomáját a
Pázmányon, és most állást keres. Felhívtuk Ágiékat. Mondta, nézze meg a
Neten a honlapjukat, és küldje be az életrajzát. Örülnék, ha segíthetnék
neki! Egy segítőkész fiatal! Ilyet ma már ritkán látni!
............................................................................
...
Ma már elfogy a ludaskáposztám. A végére nagyon fínom lett. Úgy látszik,
összeértek az ízek!
Most holnapra kell kitalálni valamit!
reizerandrea-Wed, 23 Aug 2006 11:27:22 +02001778891
Egész éjjel annak a részegnek a kivertkutya szeme kísértett: ártatlan,
ijedt, kék szemek, amik könyörögnek hogy ne vitessük el őt a detoxikálóba!
De mi könyörtelenek vagyunk! A lelkiismeretünk nem engedi, hogy magára
hagyjuk, ott, fekve, kijózanodni!
.........................................................................
Már 5 napja nem volt székletem, pedig sok gyümölcsök eszem. Tegnap csináltam
magamnak 2 csésze szennateát...semmi hatás. Ma egy egész kannával csináltam!
..........................................................
reizerandrea-Wed, 23 Aug 2006 11:27:23 +02001778893
3-kor átmentem a kínaiba ebédelni! Épp ellenőrök voltak náluk!
Valaki feljelentette őket, hogy az engedélyük 9h.30-tól 21h.30-ig szól, ők
viszont 9-22 vannak nyitva, és nem az van kiírva, hogy Erzsébet
étterem,hanem Dong Long.
Mostanra már a csípős-savanyú levesük tényleg csípős. Gondolom, sokan
reklamáltak! De továbbra sincs az asztalokon csípős paprikakrém, és
szójaszósz! Még mindíg a só és borsszóró!
A főétel felét megint hazahoztam, meg 1 adag tofusalátát is. Úgyhogy holnao
sem kell főznöm!
A szennatea még mindíg nem fejtette ki a hatását! Kezdek aggódni!
reizerandrea-Wed, 23 Aug 2006 11:52:33 +02001778976
Vajon honnan ismerik meg a kutyák a különféle egyenruhákat?!
reizerandrea-Thu, 24 Aug 2006 10:19:14 +02001780837
Utoljára 21.-írtál a blogodba! Az utolsó 2 levelemet meg a Symatec
vírusvédelmi rendszer utasította vissza, bár attól még megkaphattad! Mi van
veled? Remélem csak a számítógépes rendszered mondta be az unalmast! Küldj
E-mailt, vagy hívj fel telefonon, mert aggódom érted!
reizerandrea-Thu, 24 Aug 2006 11:27:16 +02001780969
Tegnap este Zolival elmentünk a Tesco-ba nagybevásárolni. Kivételesen a
Volvoval mentünk, mert Ági megint Párizsban van.
Szombaton mégiscsak ki kell mennünk a piacra, mert a zöldség és húsválaszték
nagyon gyatra volt, de a piacot egyébként is jobban szeretem. A megszokott
sajtjaimat is csak ott tudom bevásárolni. A szombati grillezéshez vásároltam
ugyan húsokat, de a mélyhűtőt is fel kell tölteni. A digitális
fényképezőgépet, amit kinéztem magamnak, Zoli nem engedte megvenni, mert
előbb körül akart nézni az interneten is! De ennél jobbat csak magasabb áron
találtunk! Egy Kodak C530-t néztem ki magamnak! Lehet hogy vasárnap
visszamegyünk megvenni!
A Fotex lottónyereményem már lassan eléri a 8000 Ft-ot, de nem valószínű
hogy valaha is le fogom vásárolni! Mint kiderült csak 5-11%-át az árúnak
lehet vele kiegyenlíteni, kicsi választékból, és szerintem az árba már eleve
bekalkulálják az engedményt! De játéknak azért jó!
Az a srác, akivel együtt vártuk a mentőt, még aznap elküldte Ágiéknak az
önéletrajzát! Mondtam Zolinak mindenféleképpen fogadják el őt próbaidőre, ha
nem találna magának mást!
Előbb Annáék csöngettek be. Hozott huzatnak való anyagból mintát, hogy
próbáljam ki, és mérjük majd le, hogy mennyi kell még, megveszi, és
megvarrja majd! Meghívtam őket is a szombati grillezésre! Csapunk egy jó
nyárbúcsúztató bulit!
Doni ma reggel kiszökött a kertből! Még nem tudtam rájönni, hogy hol,
mindenesetre kétségbeesetten követelte, hogy engedjem be! Csak jöjjek rá,
hogy hol ment ki! Ilyenkor nem lehet megbüntetni, azt a pillanatot kell
elcsípni, amikor épp kifelé igyekszik!
Zolinak is nagyon tetszettek Márti tunéziai képei! Eldontötte, legközelebb
oda mennek!
Véletlenül majdnem Bikficnek tüldtem el ezt a blogot!A címlistámon ugyanis
egymás alatt vannak!
reizerandrea-Fri, 25 Aug 2006 12:49:27 +02001783181
Reggel borzasztó rossz közérzettel ébredtem. Egész délelőtt
meg-megszédültem, úgyhogy le is kellett feküdnöm! Már egész héten sűrűn
jöttek a rosszulléteim, szerdán még a bevásárlást is le akartam mondani.
Szerencsére elmentünk. Tegnap késő este felszeleteltem a pulykamellet,
sertésmájat. Be is pácoltam Reggelire sütöttem is 4 kis szelet májat, hogy
ne a grillezéskor jöjjek rá, hogy esetleg kemény. De jó puha lett, hála a
tejnek, meg a rengeteg klopfolásnak.
Most viszont erősen gondolkozom, hogy Annáékat le kéne mondani! Kláriékat az
utolsó pillanatban is lemondhatom, de Annáék messziről jönnek!
Tegnap megbolondult a Netem, csak 3-4 próbálkozással tudtam fellépni, ma
pegig a gmailem nem működött. Nem tudta letölteni az arra érkezett
leveleket!
reizerandrea-Fri, 25 Aug 2006 15:16:31 +02001783497
Tegnap délután szalámi szeletelés közben elmetéltem az ujjamat.Hiába mondta
Klári, hogy kenjem be Betadinnal, nem hallgattam rá! Este aztán szeleteltem
a májat, meg pancsoltam benne, míg bepácoltam. Ma délutánra meg egész duci
lett az ujjam, lüktet, és fáj is! Csak most fertőtlenítettem le, és
lámpáztam meg! Remélem, holnap nem a sebészeten kötök ki vele!
A bal mutatóujjammal sosem volt szerencsém. 25 éve a körfűrész alatt
hagytam, 10 éve meg a rózsa helyett vágtam be csontig. Olyan szépen kinyílt,
mint a rózsa, amit le szándékoztam metszeni. Persze orvoshoz egyik
alkalommal sem mentem el!
reizerandrea-Sun, 27 Aug 2006 17:04:29 +02001786890
Tegnap sűrű programunk vot. Bevásároltunk a piacon. Terven felül vettem 2
pár cipőt is. Aztán átmentünk a házba , leszedtünk 1 zacskó szilvát, és
elhoztuk az ott feleslegessé vált TV-t. Aztán irány a kínai piac. Most nem
volt rizspalacsinta. És Zoli kedvenc farmerosa is kiköltözött a piacról, de
azért csak sikerült farmarokat és ingeket vennie.Nekem is kellettek zoknik.
Alaposan bevásároltunk. Vettem végre 1 normális sportáskát is, és 1 harmadik
pár cipőt.
Este kipróbáltuk az internetes telefonálást is. Sikerült is beszélni
Mártival. Zoli lap-topját használtuk. Erre a gépre meg bejött 1 vírusirtó
valahogy, és letöltötte magát. Most állandóan regisztráltatni akar., nem
indulnak el a programok. Aztán kezdtünk grillezni, de már a kezdet kezdetén
rosszul lettem, és be kellett jönnöm lefeküdni.
Most viszont nem sikerül fellépnem a Net-re. Csak az előbb vettem észre,
hogy azért, mert nincs visszadugva a gépemre a Net!
Zoli levette azt a vírusirtót, és tett fel 1 ingyenest. Ez is alaposal
lelassította a gépet, de csak most vettem észre, mikor már elment Ágiért a
repülőtérre! Tényleg kész őrület!
Ma is egész nap rosszul voltam: reggel 90/60 vérnyomással, 120-as pulzussal
ébreddtem! Hát ez van sajnos!Pedig a tegnap vett húsokat föl kéne porciózni,
és bepakolni a mélyhűtőbe!
reizerandrea-Mon, 28 Aug 2006 11:15:06 +02001788307
Ma reggel végre rosszullét nélkül ébredtem, és végre bepakoltam a húsokat a
mélyhűtőbe. Épp hogy befértek, és nem kellett a jégkockagyártót sem kivenni,
bár az legalább 10 litert elvesz az eredeti kapacitásból. Lehet azért, hogy
mégiscsak kiveszem. Elmúlt a kánikula, remélélem már nem jön vissza.
És rengeteg gyümölcs is várna lefagyasztásra. Rájöttem, hogy leturmixolva
alig foglalnak helyet. Legfeljebb krémlevest csinálok belőlük felfőzve,
beízesítve a levet, és csak ha már kész, akkor teszem bele a felengedett
csümölcsvelőt. Így legalább a vitamin sem fő ki belőle. Még nem próbáltam,
de kivitelezhetőnek tűnik az ötlet! Darabos gyümölcsnek almát, vagy
kandírozott gyümölcsöt lehet beletenni.
Zoli 10 db vasalásra váró ingéből kivasaltam kettőt, de akkor tiltakozni
kezdet a bal lábam. Elég nehéz férfiingeket vasalni, pláne a husszú
ujjúakat, de a mostani takarítónőjük az inggallérokkal sehogysem boldogul,
úgyhogy ez a feladat egyelőre rám vár! És még számtalan póló terítő vár
vasalásra. Tele a tartó vasalnivalóval, az utsó mosott holmik már bele sem
fértek, na meg az ingek is akasztón sorakoznak vasalásra várva. Azokat ugye
nem lehet betenni a vasalnivalók közé, mert összetörne a gallérjuk!
reizerandrea-Tue, 29 Aug 2006 10:57:02 +02001790678
Az eszem áll meg! Reggel óta csigalassúsággal működik a gépem, és hiába
próbáltam, nem tudtam az Admirálissal játszani.Levél feladásnál, fogadásnál
állandóan vírusveszélyt írt ki, az elküldött elemeknél meg nem látszottak az
elküldött leveleim! Most meg elküldtem 1 gmailes levelet, nem
figyelmeztetett vírusra sem, és mikor kipróbáltam, az admirális is működött!
Igaz, még mindíg csigát játszik, de legalább nem idegesít vírusokkal!
Megpróbáltam délután ülve vasalni, de nem tudok! Szépen legalábbis nem!
Megpróbáltam elüldeni, de megint előjött a gyanús tárgyú üzenet;
vírusveszély felirat! Kíváncsi leszek a következményre! Ezt tegnap írtam,
de nem ment el! Reméljük, ma elmegy!
reizerandrea-Wed, 30 Aug 2006 10:45:44 +02001792818
Délelőtt nagy öröm ért! Rita felhívott, hogy ne izguljak, csak hírtelen
kórházba vitték, de már jól van! Hiába, egy válóper mindenkit megvisel!
Mindenesetre örülök, hogy hívott, mert már rettenetesen aggódtam érte, olyan
hirtelen tünt el!
Reggel Doni kiszökött a kertből. Klári szedte össze a ligetben! Valószínűleg
Fanni után ment, mert tüzel. Még jó, hogy nem ütötte el egy autó. Az utóbbi
napokban gyakran kiszökött. Meg kéne találni a helyet, ahol útra indul. Ha
már hazajön, nem tudja, hogy a szökésért lett megbüntetve.
Zoliék csütörtök este megint mennek Sóstóra. Áginak lesz a 44.
születésnapja.
reizerandrea-Wed, 30 Aug 2006 14:06:53 +02001793284
Nagy örömömben el is felejtettem naplózni, hogy tegnap d.u összeszkábáltam
vattából és gézből magamnak 1 lábujjemelőt. Sajnos kis idő után
összetömörödik, de tovább kísérletezem vele! Ennek a segítségével
fájdalomcsillapító, és Heni féle gyógykrém nélkül is sikerült járkálnom, és
vasalnom kicsit! A gyógykrémnek sajnos van 1 nagy hátránya: huzamos
használat során sajnos begyullad tőle a bőr. Zoli ingeiből már csak 3 van
hátra, és csak 1 közülük hosszú ujjú. De ma megint be kell tennem 1 adag
mosnivalót, mert már kifolyik a szennyestartóból. A vasalni való tartóm is
majdnem teljesen tele van még!
De ma szilvadarábolással, turmixolással, meg leves főzéssel voltam
elfoglalva. Kiszedtem a jégcsinálót is a mélyhűtőből, az így felszabadult
helyre fagyasztok még le paprikát, paradicsomot. Legyen télre a
pörköltökhöz.
Zoli sajnos vasárnap összetörte az olivaolajos üvegemet, pedig csak
szombaton bontottam föl. Így azt is pótolni kell.
Ma már végre el fog fogyni a májam. Nagyon fínom volt, de 8 személyre
vettem, és egyedül kellett megennem a végén, mert nem grillezték le.
Gyümölccsel is már tele vagyok, de meg kell enni, ha nem akarom kidobni.
Reggelire megettem 1 két és fél kilós sárgadinnye felét. És feladtam, hogy
d.u már nem eszem gyümölcsöt. Most túlérett szilvából csináltam turmixot.
Azt fogom estig elszopogatni. Holnapra meg van 1/2 liter kaukázusi kefírem,
azt teszem majd a turmixba,szintén szilvával. A dinnye másik felét, és vagy
2-3 kiló szőlőt is meg kéne ennem. Utána vagy 1 hétig rá sem nézek majd
gyümölcsre. De a szilvás turmixok rendbe hozták végre az emésztésemet!
Apropó, ha Rita megírja majd, mikor lesz az összeröffenés, elkérem Zolitól a
lap topot. Azt már Mártival kipróbáltuk msn-el, és kiválóan lehet
beszélgetni rajta. De hogy magamtól hogy fogom tudni kezelni? Jó kérdés, de
valahogy csak boldogulni fogok!
reizerandrea-Wed, 30 Aug 2006 15:44:57 +02001793492
3-kor elmentek Veráék itthonról, és kizárták a kertbe Szindit. Azóta
egyfolytában üvölt, vonít. Doni természetesen utánozza. Minden kutya meg van
ma bolondulva? Máskor is kizárják, de ilyen ramazurit még sosem csinált!
Kinéztem az ablakon, és ott látok 1 bordó kocsit, ahová Zoli is állni
szokott. Azt hittem, ő jött, és fölment a nagyanyjához. De miért jött,
hiszen tegnap volt mindkettőnknél?! Talán Emi nénivel történt valami?, de
akkor miért nem nyomta meg a pánikgombot, vagy telefonált volna le nekem?
Kimentem, és akkor láttam, hogy nem Volvo, hanem 1 Seat-Toledo. Ezek a
mostani kocsik annyira egy kaptafára készülnek, hogy borzasztó. Nem
csodálom, hogy Zoli annyira ragaszkodik az öreg Mazdánkhoz! A múltkor is, a
Tesco parkolójában alig tudtuk kiszúrni, hogy hol állunk. Sokáig keringtünk
ugyanis, mire parkolóhelyet találtunk!
Szindi azóta is vonít késervesen! Hogy nem tudna már berekedni?
reizerandrea-Wed, 30 Aug 2006 17:40:04 +02001793738
Elegem van a mai napból! Doni ma már másodjára szökött ki, és megintcsak
Klári karjaiba futott. Szállt le felpakolva a troliról, amikor meglátta
Donkát. Hiába, nem fogom tudni egyedül kiengedni a kertbe. A kapun sosem
megy ki, de isten tudja, hol talált magának valami lukat, azon "nincs
letiltva" a kimenetel! Mindent végignéztem, sehol semmi! Talán megtanult
repülni? Már tényleg csak ez hiányzott!
reizerandrea-Thu, 31 Aug 2006 07:56:36 +02001794807
Nem értem: A fadöntögető nagy viharokat túléltek a növényeim, kaspóim.
Először a bazsalikomom eset le egy antik kaspóval a virágállványról,-vihar
nélkül- most meg a majomkenyérfám törte össze magát, meg a szintén antik
cserepét!
reizerandrea-Thu, 31 Aug 2006 12:13:50 +02001795300
Azt hiszem, lassan megőrülök Doni állandó nyüszítésétől, és ideges fel-alá
járkálásától!
A számítógépem meg, ki tudja miért, a törölt elemeket is visszarakta a
beérkezettek közé, ráadásul nem időrendi sorrendbe tette, hanem ki tudja,
milyenbe, így aztán kerésgélhetek az aktuális leveleim után. Teljes a káosz!
Józsi is írta, hogy az övé is össze van zavarodva, így nem tudja elküldeni a
nyaralási fotókat!
Klári is panaszkodik: Tegnap volt a suliban az évadnyitó értekezlet; az
egyik tanárnak ekkor szóltak, hogy megszűnt az állása! Pont időben, hogy már
ne tudjon másik zenetanári állást megpályázni. Nekik meg szept 12-ig kell
összeállítaniuk a tanulók névsorát, és beszedni a fél éves tandíjat. Azt
mondja, sok szülő nem fogja tudni 12-ig kifizetni, mert az iskolakezdésre
mindenkinek kiürült a zsebe! Tavaly csak októberben kellett fizetniük. És ez
állítólag zeneiskola!
Tegnap este megittam 3 bögre szilvaturmixot, ebből kifolyólag egész éjjel
fájt a gyomrom, és sürün látogattam a mellékhelyiséget! Mára is maradt a
tegnapiból 2 bögrényi, és még vagy 4-5 kiló szilva. Mélyhűteni már nem
akarok többet. A felét kikészítettem Klárinak. Szerintem már ők is unják!
Tegnap megjött az első Net számlám. Ebben még a kiépítési díj is benne van,
úgyhogy elég húzós!
Zoli osztott-szorzott, és úgy döntött, nem indítja be októbertől a
tanfolyamokat. Azt mondja, nem éri meg az új adózási rendszer miatt. Túl sok
tandíjat kellene kérnie, és az akkreditáció is túl sokba kerül! Pedig
jelentkezőből nem volt hiány!
reizerandrea-Fri, 01 Sep 2006 10:51:31 +02001797173
Ma reggel bedeszkáztam a kerítés alját, mert mint rájöttünk, ott szuszakolja
ki magát az én arany kutyám! Mégis sikerült valahol kimennie! Tiz percig
hagytam egyedül, helyesebben Szindivel a kertben, de mégis vitte a farka. Ha
kiheréltetem, akkor meg elhízik. Szindi is nagy tehén lett, mikor kivették a
méhét. Mi lesz január-februárban, amikor általános tüzelés lesz? Bele sem
merek gondolni!Az utóbbi napokban tapasztaltam, mennyire kellemetlen mindíg
kísérgetni, mikor kikívánkozik! Arra ment el az egész napom, hogy
felügyeljem a kertben, míg Őlordsága nézelődik! Hát, majd csak lesz
valahogy! A kis testű kutyáknak is megvan a hátrányuk! Mikor elindultam
keresni, sunyitva jött, és azonnal bement a fürdőszobába! Tudja ő hogy
rosszat csinál, de képtelen ellenállni a kísértesnek!
reizerandrea-Sat, 02 Sep 2006 11:29:51 +02001799022
Ma délelőtt vért izzadtam, mire végre be tudtam kapcsolni a számítógépet!
Csörgött, sípolt, de nem jött be az asztal!Kihúzogattam egyesével, és
visszadugtam minden csaklakozót, míg végül a klaviatúra kihúzása után jött
be. Mindenesetre nagyon megizzadtam bele!
Ma reggel végre befejezték az utcánkban is az aszfaltozást! Már nagyon untam
a lábkitörős bukdácsolást! Most a kertészek vonultak ki vagy 10-en erre a
kicsi térre. Ketten gereblyéznek, a többiek nézik, de remélem, végre
elviszik a letört gallyakat is!
Múlt héten valaki lemetszette a bokrok egy részét, és kijelentette, ezentúl
a garázsokkal szemben fog parkolni, az ellenkező oldalon, mint a többiek!
Hiába mondtuk neki, írtuk ki az autójára, hogy ez igy nem jó! Ez az utca
végülis csak 1 sávos, de semmi nem tiltja azon az oldalon a parkolást! Igaz,
épeszű ember nem is kísérelte meg idáig! Egy szélesebb autó el sem fér
mellette, mi is csak szlalomozva! Most telefonálgathatunk, csak tudnám,
hova, ez ügyben! Mikor, évekkel ezelőtt a közlekedésieknek szóltunk, ők is
csak ímmel ámmal jöttek ki büntetgetni azokat az autókat, akik teljesen
felálltak a járdára. A parkolni tilos táblára meg azt mondták, hogy az már
nem érvenyes. Még akkor tették ki, mikor kis ideig itt volt az 1-es busz
végállomása. Elég régen lehetett, mert én már nem is emlékszem arra, hogy
valaha is járt itt az 1-es busz!
Múlt télen meg itt parkolt az úton 1 mozgásképtelen mikrobusz, akadályozva a
kilátást az E.k.-né útjára. Mivel itt úgy van kialakítva a járda, hogy nem
érzékelik, hogy itt autós forgalom van, senki nem néz körül, viszont ha az
utca jeges, kell egy bizonyos sebesség, hogy fel tudjon az autó kapaszkodni
a bukkanóra. Ilyen megoldást egyébként én még sehol másutt nem láttam!
Mikor betelefonáltam a közlekedésieknek, hogy ők a rendszám alapján tudnák
azonosítani a tuljat, és ugyan, szólítsák már fel, hogy vigye máshová,
kijöttek ugyan, de nem értették meg a problémánkat! Azt mondták, menjünk ki
az U másik szárán, mivel nincs egyirányúsitva az 1 sávos utca, és semmi nem
tiltja, hogy ott járjunk ki!
Szóval a parkolást tiltó táblát nem kell figyelembe venni, az 1 sávos úton
meg lehet szembeforgalom!
Pár éve meg, mikor a garázsom előtt parkolt 1 autó, nekem meg időre kellett
volna nemmen a leszázalékolási bizottsághoz, azt mondták, hívjak taxit, mert
csak akkor vitethetik el a kocsit, ha a beállásban vagyok akadályozva.
Kiállásra ez a szabály már nem vonátkozik, de ebből az utcából egyébként sem
tudná elvinni a lopós autó!
Hajnalban kezdtem a vasalást, az általam kitalált ujjtámasz egész jól
működik, csak még a rögzítést kéne valahogy megoldanom. Ha sikerül ráhúznom
a zoknit úgy, hogy nem mozdul el, már tökéletes 1-2 órára, aztán lelapul a
vatta, kezdhetem elölről, de azért jobb, mint a semmi! Lényegesen
lecsökkentettem a vasalni valóm mennyiségét! Csak hát plussz 10 Zoliing
rengeteg helyet foglal a szekrényben, na meg akasztóknak is híján vagyok. A
pólókat már összehajtogatva kell polcokra tennem, pedig útálom összegyűrni
az egyszer már kivasalt dolgokat!
reizerandrea-Sat, 02 Sep 2006 19:35:12 +02001799799
Egész nap bekapcsolva hagytam a gépet, de most kikapcsolom! Kíváncsi leszek,
holnap be tudom-e majd kapcsolni!
reizerandrea-Sun, 03 Sep 2006 15:09:18 +02001801039
Hajnal óta Doni jajgatását kellett hallgatnom, meg fáradt is voltam, és azt
is ki akartam próbálni, hogy be tud-e kapcsolni a gép! Elkezdtem blogokat
nézegetni, és akkor találtam egy leírást aug 20.-ról! Hogy trágédia történt,
azzal egyetértek! De a következtetéssel már nem!
Az én véleményem:
Talán még rémlik valakinek: Azt hiszem, Miskolcon történt, hogy a
polgármester riadót fújt: JÉGESŐ JÖN! Erre mindenki szép fáintosan
becsomagolta a kocsiját, de nem történt semmi!
Demszki is jósolt tornádót, az sem jött be! -RÉMHÍRTERJESZTÉS-: mondta a
MÉDIA,... és az emberek dühösek voltak, hogy hiába féltek!
Most is 2-3 nappal előtte jósolták a meteorológusok, hogy aug. 20-ára
valószínűsíthető egy nagy vihar! Mikor a szegedi világbajnokság rendben
lezajlott fellélegeztek a rendezők!
A dunai légipárádé is megvolt! Ha lefújták volna az illetékesek az ünnepi
programokat, és nem következik be az, ami bekövetkezett.... így is úgyis
őket szidjuk. Pedig a saját felelőtlenségünk... De hát még mindíg
ÁLLAMBÁCSItól várjuk hogy megmondja, mit, miért és hogyan tegyünk, pedig hát
fel kéne nőnünk végre!
Csakis magát szidhatja az, aki akkor kiment - kegalábbis szerintem!
reizerandrea-Sun, 03 Sep 2006 15:22:18 +02001801055
Miért volt jó, hogy a kormány napokon át adagolta nekünk az egészségügyi
hülyeségeit? A keserű pohár cseppenként adagolva még sokkal keserűbb! Vajon
direkt vágják maguk alatt a fát?
reizerandrea-Sun, 03 Sep 2006 22:17:45 +02001801830
Gyuriék hazajöttek. Donival kimentem a kertbe, hogy még egyszer pisiljen.
Annyira idegesítette Doni vinnyogása, hogy az ablakból megdobta valami
kemény tárggyal! Holnap majd mondom Verának, hogy azért több toleranciát!
Elvégre még csak fél 10 volt, és csak 5 percre mentünk ki! Én sem szólok, ha
az unokája a fejem fölött dübörög!
reizerandrea-Mon, 04 Sep 2006 12:29:18 +02001802692
Még szerencse, hogy reggel nem szóltam Verának a ledobott kő miatt. Reggel
állok a garázskapunál, most az én vállamat érte egy kavics. Csúnyán
megütött, pedig Veráék hétfő délelőttönként igazoltan nincsenek itthon. Én
meg ráadásul nem is vinnyogok! Vajon honnan jöhet? Az égből biztosan nem,
pedig fentről pottyant alá! Nem értem!
reizerandrea-Mon, 04 Sep 2006 14:34:29 +02001802915
Gazdianyu ideges, pedig én csak az ösztöneimre hallgatok! És ELŐSZÖR vagyok
SZERELMES!
Deszkákat rakott a kerítéshez, a kijáró útvonalamra, és amikor megpróbáltam
lelökni onnan, nagyon mérgesen szidott! Fanni mellett meghódította a
szívemet egy fehér törpe uszkárlány is!
Annyira jó az illata, hogy mepróbáltam a kerítésre rakott hálón keresztül
kiugrani hozzá! Persze mem sikerült, és gazdianyu alaposan megmosta a
fejemet! Már 3 hete nem megyünk ki a ligetbe -ez is nagyon rossz,- mert ott
is nagyon - nagyon jó illatok vannak! De hát fél, hogy elszököm valamelyik
szuka után! Pedig biztosan haza találmék! A szaglásom igazán kiváló, meg hát
a hazautat is jól ismerem! Mikor Fannival és Danival először mentem egyedül
a ligetbe, és felsejlett gazdianyu hiámya, akkor is egyenest hazajöttem!
Fanni gazdianyuja meg annyira futott utánam, hogy csak na!
reizerandrea-Mon, 11 Sep 2006 20:03:45 +02001817474Annyi mindenről akartam írni az utóbbi napokban!Pl. a Combinokról is, amik mindig elromlanak. Végre Demszky is rájött, hogy ideje lenne visszaküldeni őket, és visszakövetelni az árukat. Szerintem még kártérítés is megilletne minket a sok bosszúságért, közlekedési káoszért, amit okoztak. És talán még a kamatot is kérhetnénk! Kellett ennyi idő, hogy kitanuljam, hogyan lehet írni ezen a laptopon. Magyar szöveghez nem elég a billentyűzet, a cerkát is használni kell! Így kissé komplikált gépelni vele. Mire Zoli elviszi, addigra szokom meg! Sajnos ő sem tudta, hogy az adataim megerősítését fogja kérni a rendszer. Így csak 48 órán át tudtam e-mailt küldeni vele, és telefonálni. Szerencsére pénteken Ritával még működött! Szombaton viszont már nem. Zoliék csütörtökön délben elutaztak Cseh o-ba, Madonna koncertre, és csak ma (vasárnap) este jönnek haza. Mobilon meg kissé komplikált, meg drága is lett volna elmagyaráznia a dolgokat. Ráadásul az utasítások angolul érkeztek, és mindent angolul kellett volna csinálni… Klári lányához szept. 1-én beköltözött 1 „barátnő” albérlőnek, kaució, meg szerződés nélkül. Már 2 nap múlva drogos fiatalok átjáró házává vált a lakás. Csak 1 barátnőről volt szó, de ő aztán hozta magával a Kapocs Alapítvány összes problémás fiatalját. Állítólag az egyik ott alvó még körözés alatt is áll. Klári iszonyúan naiv, és jóindulatú. Még ezek után sem tette utcára őket! Tegnap a saját lánya menekült hozzá kutyástól, otthagyva a lakást ebek harmincadjára! Nóri elmúlt 20 éves, de semmi felelősségérzet nincs benne. Még mindig fogja anyuci kezét, és tőle várja minden problémája megoldását! Most albérletet keres az albérlő leányzó. Persze nem túl nagy lelkesedéssel. Jobb az ingyen szállás ugye?! Kaucióra meg egyáltalán nincs pénze, pedig azt mindenütt kérnek! Klári egy jóindulatú marha, még mindig azon a véleményen van, hogy nem teheti ki az utcára ! Ennek a vége az lesz, hogy eladnak majd a lakásból minden mozdíthatót, és a nyakára hozzák a rendőrséget. Nagy kottagyűjtemény, értékes könyvek, cselló… Szóval van mit pénzzé tenni. És ha drogra kell, levedlik minden gátlás… Itt meg a lakók tiltakoznak a 3 kutya ugatása, a macskák, patkányok egész házban terjengő bűze miatt. Anyukája kérte, hogy altassák el a macskákat, de Klári azt mondja, csak azért, mert nem szobatiszták, az még nem indok, hogy megöljék őket.Szerintem Klári nem erre a világra való! Tegnapelőtt este nekiálltam pedikűrözni, és bekenni, mint máskor is a lábujjamon a bőrkeményedést. A hatás nem egészen az lett, amit vártam. Kiderült reggelre, hogy a kemény bőr alatt szemölcs találtatik, azt meg ugye a tyúkszemirtó nem távolítja el. A mellette levő érzékeny bőrt és húst viszont csontig kimarta. El kéne mennem lézersebészetre, de hogyan? Tegnap este Klári annyira finom „bagettet” hozott, (én tul. képp. fonott, különböző magokkal dúsított kalácsnak néztem) hogy már délelőtt bevágtam a felét hecsedli, és baracklekvárral. Ja igen, még a traumatológusokról is akartam írni . Azért az tényleg borzasztó, hogy még 1 takarítónő is a dupláját kéri az ő órabérüknek, pedig ahhoz 8 általános sem kell és feketén,adófizetés nélkül dolgozik! Azóta már ígértek nekik béremelést… De a vizit-és ágydíjjal is öngólt rúgtak maguknak. Drágább lesz a leves, mint a hús. Az orvosok nem fogják bírni a már úgyis hatalmas adminisztrációt’ Nálunk már így is ki van írva, hogy a receptigényléseket nem tudják azonnal teljesíteni! Gondolom, ez csak a krónikus betegekre vonatkozik ! Remélem! ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++üüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüü Pénteken meg az egyik füredi lakó telefonált, hogy azonnal keressek valakit, aki még az ősszel rendbe hozza a tetőt, mert még egy vihart, vagy hóesést már nem fog kibírni! - Ha az olyan egyszerű lenne, ahogy ő elképzeli! 4 éve ő tiltakozott leghangosabban, -/mikor a tetőablakot csináltattam meg, és a kivitelező mondta, hogy a palák sem bírják már sokáig/,- hogy azt is megcsináltassuk! Pedig ők már felvonultak, és el is vállalták volna. Azóta már az a cég csődbe ment – túl olcsón, és túl lelkiismeretesen dolgoztak! Most honnan akasszak le egy másik vállalkozót? Még ha találok is valakit: árajánlat kérés, körlevél (méghozzá ajánlva, várakozás a válaszokra), befizetések (legalább 1 hónapos határidő), merthogy felújítási alapunk, az nincs képezve, sokan kisnyugdíjasok, türelmi időt fognak kérni –kisnyugdíjas még csak hitelhez sem juthat, hacsak jelzálogkölcsönt nem tetet az ingatlanra (és ez mind sok-sok idő). De hogyan fizeti vissza? Balatonon most nincs ára az ingatlannak, nem tudja eladni sem! Legalább 1 millió –ez még 14 felé osztva is sok! Csak ha együtt van a pénz, akkor lehet aláírni a szerződést, kijelölni a munkakezdést! A tél tetőbontásra nem ideális . Tehát legkorábban tavasszal… Ő volt az is, aki a lakatosmunka rá eső részét nem volt hajlandó kifizetni, mert a zárcsere szerinte felesleges volt! Most meg azt mondja, ha ennyire tehetetlen vagyok, keressek magam helyett egy megbízható közös képviselő vállalkozót! Ahogy Móricka azt elképzeli! Én évi 55000-ért dolgozom. Melyik vállalkozó csinálná ennyiért? A tízszereséért már inkább! De hogy még megbízható is legyen? Ha becsületes, nem vállalja el Alapító Okirat, Működési Szabályzat, bejelentés nélkül! Félti a vállalkozói igazolványát! Ha meg nincs neki, és feketén vállalja, abban meg normális ember nem bízik meg, pláne nem bízza rá a ház számláját! Tipikus 22-es csapdája! És még a számítógépemnek is most kellett befuccsolnia! @@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@ Végre elértem Zolit! Holnap de. megpróbál átjönni. Addig én felhívom azt a magánklinikát, amit Vera ajánlott, hogy hogyan lehet hozzájuk menni, kell-e időpont, és mennyit kóstál a beavatkozás? Aztán már épp ideje lenne megvenni az új számítógépet is! Ettől a kódolttól már tényleg idegbajt kapok! Na meg hogy magyarul billentyűzet +ceruza. Lehetne csak ceruzával is, de akkor még lassabban menne. Az én arany Doni kutyám teljesen kifordult magából! Morózus lett, már nem labdázik, a cserepeivel sem bohóckodik már, a reggeli lábrágást is csak úgy tessék-lássék csinálja – sosem hittem volna, hogy ez az idegesítő szokása egyszer még hiányozni fog - és a hangskálája is beszűkült. Már nem a fejem fölött alszik a párnámon, hanem a kemény radiátorra vonult el. Nem hízeleg, nem „dorombol”. Remélem, minden visszatér majd a normális kerékvágásba, ha Fanni abbahagyja végre a tüzelést! Ez az állapot már több, mint 4 hete tart nála! @@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@ Reggel becsomagoltam vattába a lábujjamat! Így pillanatnyilag tudok rajta járni. Zolinak mondtam, hogy du. megpróbálok elmenni a bőrgyógyászhoz, mert a Verától kapott klinikán nincs lézersebészet. Az a tegnapi iszonyatos fájdalom már megszűnt szerencsére. Most már csak kicsit fájdogál. Bár ha sokáig járok rajta?…
Mindenesetre a skype-m még működik, bár az e-mail Zolinak sem ment át. Reggel valaki megint próbált hívni msn-en. Nem tudtam fölvenni! Lehet, hogy Józsi volt, ő pedig nincs engedélyezve ezen az átok gépen. A hívó kilétét mindenesetre nem írta ki, csak annyit, hogy msn-es volt a hívó! Nem túl sokan tudják, hogy már működik nálam!
Csak most tűnt fől, hogy - már nézve az M1-en egy madarakról szóló természetfilmet,- hogy hónapok óta semmit sem hallok a madárinfluenzáról! Vajon elmúlt a járvány? Csak fél füllel hallgattam azt is, de nem is fogtam fel a jelentőségét, hogy a kifejlesztett oltást gyerekeken akarják-akarták tesztelni!
2.-kor bevettem 1 Algopyrint, mert azt hittem, szétrobban a fejem. Lefeküdtem, hogy elmúljon, persze azonmód el is aludtam. Csak 1 4-kor ébredtem. Most már késő az Sztk-ba menni, mire megmosakszom, felöltözöm, elindulok, odaérek, 1 6, és a bőrgyógyászaton rengetegen vannak ilyenkor. Majd holnap reggel. Vattába csomagolva már nem is fáj annyira! Bár lehet, hogy csak a félsz teszi, hogy nem fáj?
Valamelyik nap hívtam Katit, az unokatesómat is. A nagyfia játssza Bütyköt az új Tüskevárban. 16 éves, és vékony srác. Nagyon nyögvenyelősen készült el ez a film. Nem rajongok a felújításokért. Miért kell mindent újraforgatni? Kati szerint az ő fiai már nem is tudják végignézni a régi, fekete-fehér filmeket! Pedig szerintem zseniálisak. Kíváncsi leszek az újra, bár szerintem a régi Matula bácsit senki nem pótolhatja!Kati szerint ezek már elavultak. Lehet, hogy én nagyon régimódi vagyok? reizerandrea-Tue, 12 Sep 2006 19:48:15 +02001819498Zoli elment, Józsinak ő sem tudta elküldeni az e-mail-t, a többieknek viszont igen. Jövő héten jön az új, saját…. Heuréka! De addig még ezzel kell szenvednem! A másikat is megcsinálta, de inkább nem kapcsolom be. Feltette a blogomat is. Én viszont továbbra sem tudom küldeni erről. Az msn-t is rendbe hozta, remélem, így már működni fog mikrofonnal is.
Kibontottam a vattapólyából a lábujjamat is: érzéketlen, fehér elhalt gyűrű, bent a mélyben meg fekete pontokból álló kráter… Szerencsére teljesen érzéketlenné vált az egész.
Este, meg ma reggel is bekentem a sebet körömvirág krémmel. Fájdalom nincs, szép az idő… Mégiscsak jót tett a tyúkszemirtó! Járkálni csak mértékkel, egyelőre!Msn továbbra sem működik, de már nem idegesít! Jövő héten az újon Zoli majd végleg beállítja! Reggel Zsifut olvasgattam, - szintén Tyria ajánlat – nagyon élvezem! Én is akkor voltam legboldogabb, amikor Bugac pusztán dolgoztam! Nagyon irigylem!Más, boldogabb világ! Én is le akartam költözni Zoli születése előtt, munka is lett volna mindkettőnknek, de Péter nem volt hajlandó itt hagyni Pestet! Akkor valószínűleg máshogy, boldogabban alakult volna az életünk! Időnként Zoli bejelentkezik msn-en, de nem tudom felvenni! Klári is jött délelőtt! Nem találja az egyik macskáját! Azt mondja, tesz ki ide a térre konzervet neki! Annyi macska jár ide, nem kell nekem hogy még több rühes, kóborló állat ideszokjon! Lebeszéltem! Lehet, hogy egyik lakótárs tette el láb alól! Zoli azt mondja, hogy ő még véletlenül sem hívott egyszer sem! Hát akkor mi volt az a bejelentkezés? reizerandrea-Wed, 13 Sep 2006 11:47:11 +02001826422
Ma hosszú idő után megtettem az első önálló bevásárló utamat. Donit még nem mertem magammal vinni. Most már kezd visszatérni a normális viselkedéshez, de azért biztos, ami biztos!,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,, Klári megtalálta a macskát, de Nóri már megint idemenekült kutyástul az albérlőitől! Pedig már csak hétvégéig kéne kibírnia. Ezt a határidőt adta Klári, aztán holmik ki, zárcsere. És ezek állítólag Nóri barátai lennének, akik elől újra meg újra a mama szárnya alá menekül.Ma reggel megint tele volt panasszal a Tele 2 felmondta a szolgáltatást, mert nem vette észre, hogy azt a csekket is be kellett vón fizetni, meg valami másik társasággal is volt szerződése –ki tudja, mért kell 1 vonalra 3 társasággal is szerződést kötni, így megint van több 10e Ft telefontartozása!Miért találnak meg engem mindig ilyen komplikált emberek? Vonzom őket?@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@
Most hallottam a TV-ben, hogy 23-án lesz megint Etyeki sajt-bor fesztivál. Sajnos az elérhető barátok nem értékelik a különleges sajtokat, borokat, meg nem is tudnák megfizetni. Így kénytelen vagyok megint Zolira és Ágira hagyatkozni. Remélem, ráérnek majd. Busz K D térről, így nem kell senkinek vezetnie, de érdeklődhetnénk1- 2 éjszakás szállás felől is, bár nem valószínű, hogy még kapunk.
Sétámból hazatérve iszonyú éhes lettem, pedig 11-kor alaposan beregebeltem (regelli+ebéd egyben). Hirtelen összerittyentettem magamnak fafül és illatosgombából egy kis levest. Kísérletezgettem a különböző ízesítésekkel: 1 tányér tarisznyarák pasztával, 1 füstölt sóval, 1 bazsalikommal, no meg az elmaradhatatlan szójaszósz. Mind finom lett, és közben már a hasam is kezdett kipukkadni. További kísérletre még maradt belőle bő 2 tányérnyi. A gombákat a holnapi, ma megfőzendő kínai rizses pulykámhoz áztattam be. (Kínaiaknál még nem láttam ugyan pulykát, de…)……………………………………………………………………………………….. Zolit hívtam előbb, de pont 23.-án lesz osztálytalálkozója! Terv ezek szerint ugrott, hacsak nincs valaki a pesti bloggerek között, aki a jó borok és sajtok szerelmese, pénze is van rá, és nem szégyell egy enyhén mozgássérülttel mutatkozni!
reizerandrea-Thu, 14 Sep 2006 11:48:12 +02001826426Nyugodtan beszélgetek Katival Benedek I : Aranyketrec című könyvéről. Ő nem olvasta még, pedig a családunkban 4 skizofrén is volt-van. A művészcsaládokban gyakoribb a skizofrénia. Csodálom, hogy ő még nem olvasta, hiszen az apja is tipikus üldözési mániában szenvedett. Beni (32), a testvére fia meg már az utolsó stádiumban van, azaz kataton. Ez azt jelenti, hogy magába zárkózik, egyáltalán nem kommunikál a külvilággal. Már pici korában is mosdókagylót kért a szobájába, mert szinte percenként „kellett” kezet mosnia. Amerikában járt általános iskolába, de azt sem tudta elvégezni. De mert a nagyapja magas ENSZ pozícióban volt, megkapta ba bizut, és itthon fel is vették 1 -amerikai?- gimibe. „ 2hónap, és kimaradt, azóta egyre alább és alább merült a sajátbejáratú poklába. Pistiék nem kezeltetik, szégyellik, hogy ilyen. Egyébként mind a 3 fiukkal csődöt mondtak. A legidősebb, szintén Amerikában végezte az általánost, 33 évesen egyik egyetemről a másikra iratkozik be. A kicsit (20 éves) katonai iskolába járatták Ausztiában. Neki már van élettársa, és külön lakást vettek neki a szülei. Ő a legnormálisabb a családjukban.Anyu is paranoid volt, meg nagyi 2 testvére is. Sajnos! De erről nem akarok írni. Talán majdegyszer - valamikor….? Summa summarum : Doni különösen kezdett közben viselkedni: A plafont nézte, aztán két lábra ült, majd hanyatt esett. Mindezt 15-20-szor. Rettentően megijedtem,. Áthívtam Klárit is. Szerencsére mostanra már elmúlt, és most itt horkol mellettem. reizerandrea-Thu, 14 Sep 2006 11:51:34 +02001826431Azért ez már túlzás! Hogy az EU kötelezhessen minket, hogy beengedjük az amerikai génmódosított vetőmagot? Hát nem mostanában volt pl. szó a génkezelt rizs bekerüléséről az EU országaiba? Pedig az nem is vetőmag volt! Én a magam részéről tiltakozom! Bár egy kisember szava igazán semmit sem ér a világpolitikában, főleg, ha olyan világhatalom pénzügyi érdekei ellen emelem fel a szavamat, mint a USA! Már így is művilágban élünk… Terjesszék ott, ahol éhínség van! Nálunk túltermelés van gabonából, igazán nincs szükségünk még nagyobb túltermelésre. Vagy a magyar gabona jó minősége fáj?A 60-as években „külföldre szakadt” barátaink vitték Londonba a hazai paprikát, paradicsomot, gyümölcsöt, kenyeret! Náluk minden gyönyörű volt, de az íze….!Bio termelés, és génmódosítás –tökéletes ellentét! A kispénzű emberek az olcsóbbat választják. Enni kell, meg rezsit fizetni is,… Még ha az egészség elvesztése is az ára… NYOMORODUNK, - KORCSOSODUNK,- KIHALUNK? Lenyűgöző cél! reizerandrea-Sat, 16 Sep 2006 11:52:40 +02001826433Megcsináltam, megkóstoltam, FANTASZTIKUS lett ! reizerandrea-Fri, 15 Sep 2006 11:53:15 +02001826434Este kijött az állatorvos beoltani Donit! Elmeséltem neki a tegnapelőtti viselkedését! Rögtön rákérdezett, nem volt-e a környéken tüzelő szuka? Így hát megkönnyebbültem. 2 oltást kapott, és nagyon olcsón megúsztam 5000 Ft se kiszállási díj, semmi. Tavaly 1 oltásért fizettem ennyit, úgy, hogy még oda is kellett menni. reizerandrea-Sat, 16 Sep 2006 11:53:51 +02001826436Éjjel 1 3 kor arra ébredtem, hogy Doni megint csinálja égre nézős akrobata gyakorlatát. Mikor végre abbahagyta, és én simogattam a fejét, a tarkóján valami oda nem illő ragacsba nyúltam. Véres genny – szóval ez okozta a különös viselkedést! Feszítette a gennyes tályog, és mivel sehogy nem érte el, így próbált megszabadulni tőle! Nagyon csúnya, nedvező seb. Talán Szindi karmolta meg, mikor összevesztek a labda miatt. Be akartam kenni Betadinnal, de menekült előle, pedig az nem is csíp’ Bár lehet hogy a fülpiszkáló okozott fájdalmat a seben. Végül ráöntöttem 1 kupaknyit a sebre. Bár az előtt fakadt volna ki, mielőtt jött a doki! Most váron, hogy Klári áthozza a kis Bioptron lámpámat, mert a naggyal körülményes lenne kezelni. reizerandrea-Sun, 17 Sep 2006 12:14:59 +02001828150
Tegnap Zoli 11 körül érkezett, öt perccel Klári után. Donit lekezeltük a
Bioptron lámpával. Nem igazán volt tőle elragadtatva, menekült, ketten is
kevesek voltunk hozzá, hogy lefogjuk, annyira tiltakozott. Iszonyú csúnya
volt tegnap a seb. Gondolom, nagyon fájt neki, hogy elhúztam a ragacsos
szőrt! Este már a lámpa puszta látásától is félt. 3 kezelés után a seb
szépen gyógyul, de minden kezelésnél közelharcot kell vívni vele.
Délben elmentünk összeállíttatni az új számítógépemet. Leelőlegeztük, hét
elején mehetünk érte, belefért az előirányzott 200ezer Ft-ba, és Zoli
szerint 3-4 évig nem is kell hozzányúlni. Csak azt nem értem, hogy miért
nem jók hozzá a régi kis lemezek.
10-egynéhány éve még a Commodorhoz magnó kellett, aztán jött a puha lemez.
Videolejátszó helyett DVD. Gimnazista koromban algolt, fortrant tanultam,
aztán jött a basic. Teremnyi számítógép helyett ma már személyi
számítógépek, Zoli most azon jajong, hogy a régihez is kéne venni egy
olcsóbb új lap.monitort, mert ezt sem akarja kidobni. Ahogy a régi Comodor
is a pincében tárolódik még mindíg, a régi, ma már nem kapható lemezekkel.
A 40éve halott apám már nem igazodni ki ebben a felgyorsult világban. Én is
csak nehezen!
Reggel jött 1 telefon, és Zoli elment, délután jön vissza, levágunk pár ágat
az ecetfáról, meg a borostánt is megritkítjuk. Én legszívesebben kivágnám az
ecetfát, de Veráék tiltakoznak, az árnyéka miatt. Teljesen elnyomja a
kedvenc bodzabokromat.
Este Zoli átfúrta a falat. Az egyik helyen nem sikerült, a szekrényben
viszont igen. Kiugrók, beugrók, beépített szekrények, mikor vagy 4 éve Heni
kért 1 alaprajzot, nem tudtuk megcsinálni. A lakás alaprajza nincs meg,
pedig anyu mániákusan gyűjtött minden iratot! Mindössze B -fürednek, és
ennek a háznak a tervei tűntek el! A sors iróniája!
reizerandrea-Sun, 17 Sep 2006 12:21:59 +02001828160
Csak 11-étől tudom majd a blogomat feltenni a netre. Most Zoli lap-topját
használom, de ezen minden le van tiltva. Még új elérhetőségi címet is
csinálnunk kellett cégnévre, 1 hétre. Nagyon nehezen tudom kezelni, mert nem
egy átlagos gép. De mivel Zoli még filózik, hogy hogyan tudja megvenni nekem
az új adózási rendszerben a számítógépet, hogy a lehető legjobban járjon,és
én mindenképpen részt akarok venni Rita hétvégi blogos partiján, és mert
annyira nem értek a számítógéphez, hogy az már tényleg
katasztrofális -hogyan keveredjek ki ebből ahosszúranyúlt mondatból?- és a
net most a lap top-ba van átdugva ... elvesztetettem a fonalat!
Negyedikén délután egyszercsak nem működött semmi. Aztán kedden Zoli késő
este hozta át másik gépet! Sitty-sutty magyarázta el a működését, nagyrészt
nem értettem, bár szorgalmasan jegyzeteltem! Szerdán meg, mivel felhívta a
figyelmemet, hogy néhány rossz kódbeütés után letilt, zűrbe kerültem! A régi
gépemet ugyan rendbe hozta, de arra már nem vállalkozom, hogy átdugdossam a
"madzagokat a net összeköttetéshez!
Azt hiszem, már megint kezd meghülyülni!
reizerandrea-Mon, 18 Sep 2006 08:54:47 +02001829886
Éjjel összevissza álmodtam mindenféle marhaságot. Lehet, hogy ez a Gyurcsány
skandallum köetkezménye vot? Hogy nagy szarban vagyunk,és ez a választások
előtt is nyilvánvaló volt. Én is arra szavaztam, aki kevesebbet ígért! Hát
most kimondatott amit mindíg is éreztünk! Hogy a politikai "elit" mindíg is
csak a hatalomért küzdött!... Hogy a politika mindíg is hazugságra épült!...
Azt hiszem, most már tényleg csak a pénzért csinálom a választásokat!
Szavazni nem fogok, csak B.B úrra!
Szóval az álmom: Valahová, valakikkel mentem. Rohangásztunk össze-vissza,
mert a buszok véletlenszerü helyeken álltak meg. Valaki vitte a táskámat, de
a bankkártyám a zsebemben volt.
Rohantunk a 7-es busz után, én közben észrevettem 1 kis távirányítású
szerkezetet. Elindultam utána. Egy hatalmas épületbe ment, ami tele volt
emberekkel, különböző ablakoknál álltak sorba. Hirtelen eltünt a szerkezet,
de a terem közepén ott feküdt 1 lapos tárgy. Rájöttem, ki kell vinnem, mert
ha robban, az egész épület összedől, maga alá temeti az embereket. Közben
már hívták a tűzszerészeket.Felkaptam, kirohantam vele, de égette a kezemet.
Mielőtt elég messze kerültem volna, kénytelen voltam eldobni. Kint fagyott,
reméltem, hogy ez késlelteti a robbanást. Menekültem tovább. 1 sarkon
befordulva megláttam a tűzszerészek kisbuszát. Szerszámokat pakoltak be,
velük akartam menni, amikor megláttam hogy azt a bizonyos tárgyat is
berakják az ülés alá, és beszállnak. Visszahőköltem, rohantam az ellenkező
irányba. Láttam, hogy az autó felrobban. Aztán hirtelen az ismerős lakásában
találtam magam. Nem volt otthon. Kerestem a táskámat, nem találtam.Pedig a
kabátját ott láttam a fogason. Aztán megjött, megrántotta a vállát, és
mondta hogy már rengeteg táskát hagyott el.Felajánlott 5000ft-ot, hogy haza
tudjak menni. Mondtam neki, pénzem az van, mert kivettem a bankkártyámat, de
az irataim... Meg aztán emlékeztem, hogy a lottózóban 20000-sel fizettem, a
visszajáró a pénztárcámban volt.
Másik álom meg szintén terroristával, kis kék pöttyös labdát vásárolt,
felismertem, szólni akartam a pénztárosnak, hogy tartóztassa föl, hívja a
rendőrséget,de valaki elvonta a figyelmemet, addigra meg szem elől
tévesztettem. Sok péztár volt, mint a Tesco-ban.
Izzadtan ébredtem, fájt még a lélegzetvétel is, mint amikor rüdőgyulladása
van az embernek.
reizerandrea-Mon, 18 Sep 2006 17:08:08 +02001830806
Hurrá! Zoli már ma elhozza az új gépet.
Nem írtam le még a tegnap történteket. Zoli egy ócska kölcsönlétrán
egyensúlyozva fűrészelte le az ecetfa egyek ágát! Teljesen ránőtt a
bodzabokromra, és megfojtja! Gyűlölöm az ecetfát! Magasabbra nőtt már mint a
ház. A tiszafákat is apró bokrokká silányította! Aztán még borostyánt is
ritkított a ház falán. Iszonyú mennyiségű darazsat vonz.
Most talán 1-2 szünnap lesz internet téren. De legalább könyvet olvasok, nem
pedig blogokat.
reizerandrea-Tue, 19 Sep 2006 13:03:49 +02001832905
Szomorú vagyok! Még emésztenem kell a tegnap éjjeli történéseket!
reizerandrea-Wed, 20 Sep 2006 14:43:10 +02001835417Reggel óta nem sikerül fellépni a Net-re: „a távoli számítógép nem válaszolt időben”. Tegnap Zoli részben installálta a gépet, de az 1 hétre gondolt e-mail címem üzemel. A másik kettőnek a jelszavát elfelejtettük. Az a lap, amire felírtuk, szőrén-szálán eltűnt. Felrakta a Skype-ot, szerettem volna ma Ritával kipróbálni. Remélem, délutánra már összejön az összeköttetés! Reggel telefonált Zoli, kérdezte, hogy nekem semmi bajom sem lett a tegnapi bablevestől? Frissen készült, sok-sok zöldséggel. Én 5 tányérral ettem belőle tegnap, és semmi bajom sem lett tőle. Valszeg a vírusomat adhattam át neki, én tegnapelőtt óta beteg vagyok! A tegnap–tegnapellőtti vandalizmus után még mindig nem tértem magamhoz! Rongálással vajon milyen problémát lehet megoldani? Hát emberek ezek? Nincs rá szó az én szótáramban! És milyen rendszerváltást akarnak? Esetleg vissza a szoc.- vagy esetleg a feudalizmusba? Nem értem! Mindenki tudta, hogy a kampányok mindig hazugságokra épültek! Hogy egyszer az egyik politikus ki is mondta, hogy hazudott? …. Aki nem hülye, mindig is tudta, hogy az egész politikai „elit” össze-vissza hazudozik, legalábbis M. o.-on. Zoli délben megérkezett a dokitól. Főztem kamillateát, de nem ivott belőle. Tejbegrízt kívánt volna. Tej, az még van itthon, de gríz nincs. Egyébként sem jó a tejes dolog gyomorfájásnál. Sóba-vizbe főtt krumplit ajánlottam, végül megegyeztünk tésztalevesben a vegetával ízesített krumpliléből, és persze előtte, vagy utána , vagy visszatéve a levesbe a krumpedli. Mindenesetre a vérvétel és vizeletvizsgálat nem árt! Már legalább egy éve nem nézték meg. reizerandrea-Thu, 21 Sep 2006 13:56:51 +02001837611
Remélem működik a levelezőprogramon keresztüli blogküldés.
reizerandrea-Sat, 23 Sep 2006 16:35:32 +02001841781
Reggel minden további nélkül be tudtam lépni a Net-be, Zoli felpakolt néhány
dolgot, de délután már nem hagyott fellépni! Lehet, hogy a szolgáltató
hibája. Holnap reggel majd felhívjuk őket. Már 2 hete rendetlenkedik a
szolgáltatás.
Jazz számokat, meg az Árnyékdalt töltötte le. Rátalált az Adagio-ra is, az ő
számaikat sajnos nem lehet letölteni, csak a neten hallgatni. Betette a
kedvencek közé. Még rengeteg mindent kell feltennie erre a gépre. De péntek
délután, és vasárnap lesz rá ideje, már ha működni fog a Net. Ma estére már
jobban volt, és hazament Ágival. Remélhetőleg már nem fertőzi meg!
Délután szerettem volna pótolni a 4 napi elmaradt levelezésemet. Hát ez
sajnos ma nem jött össze!
Zolinak sikerült feltörnie a kódokat, így már az összes címemen elérhető
lennék, ha.
Tegnap Ritával, és Mártival is sikerült beszélgetnem. Nagyon élveztem! Csak
később mutatta meg Zoli, hogy egyszerre is tudtam volna beszélgetni
mindkettőjükkel!
reizerandrea-Sat, 23 Sep 2006 16:36:33 +02001841783
09-22
Elvonási tüneteim vannak! Már másfél napja nem tudok bejutni a net-be.
Tegnap délelőtt még Zoli telepítgetett mindenfélét, és délután már nem
tudtuk rákapcsolódni! Így a 4 nap alatt összegyűlt tekintélyes számú
e-mail-emre sem tudtam válaszolni! Elnézést mindenkitől! Délelőtt telefonon
keresztül próbált utasítgatni a szolgáltató, de nem jött össze! Teljesen
analfabéta vagyok számítógépügyileg! Mondtam neki, hogy csak a kutyám van
elérhető közelségben, de ő még nálam is sötétetebb értelmi színvonalt
képvisel!
reizerandrea-Sat, 23 Sep 2006 16:36:33 +02001841784
09-23
Internet szolgáltatás továbbra sincs! Ma Zolinak föl kell mennie a padlásra,
kihúzni, bedugni.
Ha úgy sem lesz jó, kénytelenek lesznek mégiscsak kijönni.
Meg mindig ömlik rólam a víz, és fázom, szédülök. Talán mégiscsak el kéne
menni orvoshoz. Ha hétfőig nem leszek jobban, az lesz belőle.
reizerandrea-Sun, 24 Sep 2006 14:40:07 +02001843414
09-24
Nagyon rosszul aludtam! Hánytam, most meg alacsony vérnyomás, magas pulzus,
valószínűleg még bennem a vírus. Holnap el kell mennem a dokihoz. Zoli
hajnalban jött haza az osztálytalálkozóról. Kamillateát kért, aztán
visszaaludt. Én meg próbálkozom e-mail küldéssel a betárcsázósról, de
valahogy az sem akar összejönni. Már az agyamra megy az egész! Pedig úgy
örültem az új gépnek! Valszeg kedden jönnek ki az internetet megnézni!
reizerandrea-Tue, 26 Sep 2006 20:34:39 +02001848504
09-25
Reggel elmentem az orvoshoz. Ilyen az én szerencsém: Kiírva: 09-25-én a
saját rendelési idejében helyettesíti. Mindenesetre alaposan bevásároltam.
Karfiol, cukkíni, stb. Holnapra rakott karfiol, aztán cukkíni, fel kell
hívnom majd este Klárit, hogy vigyen át maguknak belőle, mert 1 személyre
nem tudok főzni, 2-3 nap után meg már nem eszem meg. Mélyhűtő dugig, anyósom
meg sajnos csak a saját főztjét hajlandó megenni. De legalább Klári válláról
le tudom venni a napi főzés terhét. Az anyagiakban meg, meg tudunk egyezni!
Holnap délelőtt jönnek az internetet rendbe tenni, délután eskütétel, Aztán
jó lenne, hogyha még beérnék a dokihoz is.
2 t-online-os üzenetem is jött, de sajnos nem tudom őket megnyitni.
////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
//////////////////////
DILI - DILI - dili
L. úr, aki állítólag hiteles könyvvizsgáló, kérte okt. 7-ére, Füredre
közgyűlés összehívását, új közös képviselő kijelölése céljából! Állítólag
az ismeretlen ,(kérdés, mennyiért?) vállalja, és a tető megcsináltatását is
még a tél beállta előtt! A pénz beszedését talán, de az sem megy úgy "gyere
babám" módra! Nem kevés pénzről van szó! Aztán lelép a milliókkal, én meg
mehetek a bíróságra! Ebből, köszönöm, de nem kérek! Mikor felajánlottam,
hogy ő vegye át tőlem, aztán tehet, amit akar, annak adja át, akinek akarja,
rögtön visszakozott! Megadtam az e-mail címemet, (hogy arra küldjenek
árajánlatot, referenciát, vállalkozói ig. számot) vagy ajánlott levélben!
Akkor tudom csak közgyűlés elé vinni!
R és most L úr is biztosított affelől, hogyha a télen beszakad a tető,
engem fognak kártérítésért perelni! Csakhogy: mikor a tetőablakot
javíttattam, írásban kértem mindenkit, hogy járuljanak hozzá a tető
felújításához! A többség tiltakozott: " Ej, ráérünk arra még"
felkiáltással. Most honnan kaparjak elő hirtelen 1 kivitelezőt?
Klárinak is, ezek után felhúzva magam, alaposan beolvastam! : a már-már
fanatikus állatszeretete, a 20éves lányának a 3 éves színvonalán kezelése
miatt! Betegesen elnéző vele, 20 évesen estin végzi a gimnázium 2.
osztályát, nem küldi dolgozni, a Kapocs Alapítványon kívül sehová sem megy.
És még ő sajnálja az én fiamat az idősebb élettárs miatt. Igaz, Nórival
nagyon szívesen összehozná!
Természetgyógyászt szeretne csinálni a lányából, de én már annyi sarlatánnal
voltam kapcsolatban, hogy erősen kételkedem benne, hogy sikerülni fog-e
neki! Állítólag tarott kártyajóslással, bioenergia átadással szeretne
foglalkozni.
A jóslás eleve nem természetgyógyászat, az energiaátadást pedig nem lehet
tanulni!
reizerandrea-Wed, 27 Sep 2006 18:51:19 +02001850420
Ma dél körül végre megcsinálták a Net-emet. A fenti micsoda állítódott el
teljesen, meg a gépre telepített "tűzfalat" Iktatta ki a szerelő. Nekem
olyan volt a magyarázata, mintha kínaiul mondta volna!
Aztán fél négykor elindultam az orvoshoz, meg az eskütételre! Virág Úr
megsúgta, hogy ő tegnap végighallgatta, a szokásos bla-bla, eskütétel után
elhúzhatok. Úgyhogy viszonylag hamar, negyed 7-re hazaértem, és közben még
a kedvenc süteményesemet is meglátogattam. Vettem 1 finom ünnepi kalácsot á
240, nem is ment fel az ára! A sajtos rolóé viszont 99-ről 120-ra, a
süteményeké szintúgy! Pedig ott még igazi tejszínhabbal csinálják!
Egy csomó e-mail-em elveszett! Csak a gmailesek jöttek át részben, meg az
ugyvedeknek. Kíváncsi vagyok, hogy ezt a blogot a régi technikámmal fel
tudom-e tenni!
reizerandrea-Thu, 28 Sep 2006 14:45:48 +02001852056
Reggel korán mentem a patikába! Persze zárva volt. Elfelejtettem a
sztrájkot! Délben újból mentem, és be kell vallanom, hogy "vétkeztem"! A
hentesnél láttam, hogy van sertésvelő, nagyon rég nem ettem velőt. Rögtön
vettem is belőle 30dekát. A felét megcsináltam tojással ebédre, (kész
koleszterinbomba) bár még a rakott karfiol sem fogyott el! A másik felét
holnap kirántom, elvégre a rántott velőrózsához tartár is dukál, azt meg még
meg is kéne csinálni! A rakott karfiol meg Doni kedvencei közé tartozik! De
én is eszem még belőle vacsira egy adagot! (úgy látszik, a nyelvőrnek nem
tetszik a csinálni szó- tenni, készíteni, formálni, javítani- szavakat
akarná beilleszteni a helyébe ).
Nem értem, hogy miért nem tudom megnézni az e-mailjeimet. Ma 2 jött., de nem
tudom őket elolvasni! Zoli ma Székesfehérváron kezdett, de délután majd
megkérdezem tőle, ha addig nem sikerülne. A 98 Windows-t tudtam használni,
ezek szerint az XP még nem megy igazán!
reizerandrea-Thu, 28 Sep 2006 18:51:04 +02001852613
Elfelejtettem naplózni, hogy kedden L. úr küldött át 1 faxot, amelyben a
hölgy nyilatkozik arról, hogy elvállalná a ház közös képviseletét: A
legjobb, a végén az aláírása: X Y -né kijelölt közös ügyintéző ( vajon ki
jelölhette ki őt) És sem lakcím, sem telefonszám, elérhetőség semmi. Zoli
rögtön megnézte név szerint, de nem találta egyéni vállalkozók között.
Visszahívtuk L. urat, hogy adják meg a vállalkozói ig. számát. Majd
visszahívnak - mondta. Aztán kiderült, nincs vállalkozói igazolványa, de ha
ragaszkodom hozzá, kiváltja. Évi 63000 Ft-ért,- mert ennyit kérne- kiváltani
vállalkozói igazolványt? Mindenesetre furcsa lenne. Kérdés: Minek követelek
én vállalkozói igazolványt 1 ismeretlentől, mikor nekem sincs? De én
résztulajdonos vagyok, az ingatlanom a fedezet, hogy nem lépek le a pénzzel!
Azt a bíróság elárvereztetheti, ha nem tudok elszámolni! Szóval menjek le
okt. 7-én találkozni vele! Hát nem neki kellene az állás? Legalább hívjon ő,
vagy személyesen nekem küldje a faxot! Lehetőleg elérhetőséggel, személyi
számmal együtt!
Hát nem fáztunk már rá elégszer, hogy az első k.k. és az ÜMK fűnek fának
osztogatta a pénzünket papírfecnik ellében?
Az apartmanok kétszer annyiba kerültek, mint a tervezet, mivel szinte
mindent duplán fizettünk!
Komolytalan az egész!
reizerandrea-Thu, 28 Sep 2006 21:40:12 +02001852981
Hegedűs Péternek ezt a filmjét minden érettségi előtt álló fiatallal
megnézetném! Talán megértenék belőle, hogy nem minden fekete, vagy fehér!
Aput is az a rendszer gyilkolta meg 1967-ben, én mégsem tudom elítélni azt a
rendszert!
Pár hónapja már írtam erről! Nem írom le újra!
1973-ban írtam ezt a verset apu haláláról:
Miért?
Megverték.
Azt kérdezte: miért?
Újra ütötték,
Nem értette, miért.
Megölték,
Azt sem tudta, miért!
Siratják,
S már nem kérdi, miért.
Különösen a magas pozíciót betöltők féltek, mert ők, és a családjuk is az
életükkel fizethettek!
reizerandrea-Fri, 29 Sep 2006 16:40:48 +02001854529
A tegnap déli tojásos velő, + az esti rakott karfiol alaposan megterhelte a
gyomromat, úgyhogy a maradék velőt betettem az előhűtöből a mélybe. Ma csak
zöldséglevest ettem.
Délelőtt vasaltam Zoli ingeit. Csak nálam van neki vagy 20-30 darab. Már
csak a vászonnadrágja, meg néhány pólója van hátra! De nem merem tovább
erőltetni az állást. A vasárnap nagyon kemény lesz. Hajnali 4-kor kelni,
remélem éjfélig végzünk a szavazatszámlálással, és semmi atrocitás, vagy
bombariadó nem lesz! Állítólag most 6 különféle cetlit kell különválogatni.
Tavaly csak 2 féle volt, 10-re végeztünk, de akkor is csak éjfél körül
értünk haza. Most hosszabb lesz a sorban állás az átadásnál is!
Holnap még befestem a hajamat, aztán egész nap pihenek. Este lefőzöm a
reggeli kávémat, elkészítek egy nagy rakás szendvicset. Remélem, nem csak
éjfél után tudok majd elaludni!
Rettenetesen nem érdekel, kik fognak győzni! Csak télapónak szurkolok! Azt
hittem, sokkal öregebb, de a fia még csak most végzi a kertészeti egyetemet!
Már több mint 10 éve ismerem, de már akkor is ugyanilyen kopaszodó, ősz
szakállú öregúrnak nézett ki!
reizerandrea-Fri, 29 Sep 2006 17:51:28 +02001854691
Engem alaposan félretájékoztattak! Csak 3 szavazólap lesz, és idén külön
szavazóhelyiségbe mennek a kisebbségiek! De jó! 4 éve majd megőrültünk a
nagy lepedőktől! Állítólag bombariadó sem lesz, mert minden helyiséget
átvizsgálnak a tűzszerek!
Mégiscsak ott kellett volna maradnom a fejtágításon?
reizerandrea-Sat, 30 Sep 2006 13:57:10 +02001856001
Zoli még nem ért ide!
Tegnap , mikor telefonáltam neki, már elment az angol tanfolyamra! Mióta
szenved ezzel a szakmai nyelvvizsgával! Elfelejtette, hogy holnap neki kell
kiengednie Donit, meg hogy egyáltalán ma délelőttre vártam!
Mindenesetre befestettem a hajamat. 2 hónappal ezelőtt egyáltalán nem fogta
be a tövét, ma meg gesztenyebarna helyett égő vörösben "pompázom"!Lehet,
hogy a lengyel gyártási technológiával van a probléma. Idáig vagy francia,
vagy német gyárból jött a Garnier hajfesték, a legutóbbi 2 doboz viszont
lengyel volt, természetesen ugyanabban az árban.
Remélem, holnap leszünk elegen ahhoz, hogy 3 körül haza tudjak jönni
lekezelni a lábamat - nálunk kb. 20% a mozgóurna: nyugdíjasház, református
kórház, kolostor, vakok intézete, és az ágyban fekvő öregek különböző
címeken. Ők feltétlen szeretnének szavazni, és ha már ott a mozgóurna,
elbeszélgetni is! Úgyhogy a mozgóurnások rendszerint már 10-kor elindulnak
az előre bejelentettekhez, aztán 1-2 körül visszajönnek a felgyűlt
kérésekért, pihennek kicsit, esznek, aztán folytatják estig. 7 előtt
mindenképp vissza kell érniük.
8 évvel ezelőtt ez még nem volt gond, 2 mozgóurnát is ki tudtunk volna
küldeni. Azóta viszont a pártdelegáltak száma alaposan lecsökkent. Tavaly
már nem volt Kisgazda,- MIÉP-, Munkáspárt, Centrum ,- Zöldek- delegált sem.
reizerandrea-Mon, 02 Oct 2006 02:44:40 +02001859182
Fél három van. 1!2 2-kor döntöttünk úgy hogy össz szavazóköri engedetlenséget hajtunk végre! Miután még éjfél előtt bevitték a megszámolt szavazatokat, és már szédelegtünk az álmosságtól… 3 3 van és most szóltak vissza, hogy újra kell írni a jegyzőkönyveket…
reizerandrea-Mon, 02 Oct 2006 19:27:17 +02001860763
Egymás után hívnak a tegnapi szavazatszámláló bizottság tagjai, hogy
megköszönjék, amit ma hajnalban tettem értük. Bevallom, nagyon jól esik a
hálájuk. Egyikük sem tudta, hogy agyvérzések miatt vagyok ilyen bicebóca. Az
ember nem szívesen vallja be, hogy bizony az agyának az 1/3-a elhalt, és
azért nem működik rendesen az egyik oldala!
Így, blogban leírva személytelen, így be lehet vallanni, nem mintha tehetne
róla az ember! De hogy kiállni számomra épphogy megismert emberek elé, és
közölni velük, mi történt velem? Egyesével, a számomra szimpatikussal lehet
közölni, de azzal, aki rám szól, hogy használjam mindkét kezem, mert így
lassú vagyok, neki hogyan lehet megmagyarázni, ha nem veszi magától észre?
Mint ahogy a gyermektelen boltvezetőmmel sem tudtam megértetni, hogy a
válságos állapotban kórházban fekvő 3 éves fiam számomra mégiscsak
fontosabb, mint az ő ruhapróbája a varrónőnél! 1 év múlva csalásért mondtak
föl neki! Hiába, Isten nem bottal ver!
Annak örülök, Hogy Tarlós nem lett főpolgármester, mint ahogy
sportteljesítményéért minden elismerésem mellett sem örültem volna, ha
olimpiai bajnokunk nyer 4 évvel ezelőtt! Mindketten " független"-ek.
"Vezérünknek" be kéne végre látnia, hogy az ő útja, és álmai nem vezetnek
sehova, csak anarchiába, és a pokolba!
reizerandrea-Tue, 03 Oct 2006 09:58:15 +02001861832
Izomláz a köbön karban, lábban, váll- és hátizmokban! Sajnos télapó nem
győzött, mert ő csak a városliget környékén indult. Ha előre tudom,
megmondhattam volna neki, hogy itt nem érdemes! Azt hittem, az egész
kerületben indul! W. L. például győzött Rátonyi ellenében, pedig nálunk ő is
százvalahány szavazattal kevesebbet kapott! R. egyébként őellene is indult,
a biztonság kedvéért! Még eltart egy darabig amíg kiheverem ezt a 24 órát!
Tegnap este Zoli felhívott, hogy nézzem meg, hogyan alakította át a
blogomat! Kis híján sokkot kaptam, mikor megláttam! Egy darabig biztosan így
marad!
reizerandrea-Wed, 04 Oct 2006 00:49:21 +02001863582
Már elmúlt éjfél, 10 után bevettem egy altatót, mégsem megy az elalvás! Este
Mártival beszélgettem Skypon. Most jött csak rá, hogy melyik párt delegált
szavazatszámlálónak! Azt hittem, akik rendszeresen olvasnak, tisztában
vannak vele!
Kiderült, mindketten novemberben születtünk! Talán ezért is értjük meg
ilyen jól egymást? A fiaink között is csak 6 év a korkülömbség, bár Zoli már
szerencsésen túljutott az egyetemi tanulmányokon! Habár ma már 1 diploma
szinte kötelező, a 2. elvárható, és jó, ha van 1 harmadik is! 40 éve még
érettségivel is lehetett érvényesülni! Ma már 3 diplomával is nehéz
elhelyezkedni! Sajnálom a mai fiatalokat!
Zoli is napi 16-18 órát dolgozik, és ő még szerencsés, mert gyakorolja a
szakmáját! De ha valaki csak teng-leng, az szörnyű! Egy idő után elfásul,
és már ha kapna is munkát, alkalmatlan lesz! Ma már a megszerzett tudás
pillanatok alatt elévül, ha nem szerez újabb, és újabb tapasztalatot!
reizerandrea-Wed, 04 Oct 2006 13:31:45 +02001864346
Nagyon szomorú vagyok! Az előbb beleolvastam Noli blogjába! Szeretem a
receptjeit, a macskájáról szóló történeteit!
De most nagyon ledöbbentem! Selyemzsinórt kínált egy, az ő politikai
nézeteivel nem egyetértő blogolvasójának! Mire való ez a gyűlölködés?
Ezentúl is olvasgatni fogom, mindenkinek meglehet a saját véleménye, de
azért a másikat sem kell megvetni! Mondjuk , Adél is jobban tette volna, ha
egyáltalán nem írja meg neki, hogy ezentúl nem fogja olvasni!
reizerandrea-Thu, 05 Oct 2006 12:31:30 +02001866389
Ma már el kell mennem bevásárolni, nincs mese. Kenyérből, vajból teljesen
kifogytam! Este meg el kéne menni a Miskolci útra is. De hogyan? Gyalog túl
messze van, és semmi alacsonypadlós nem visz oda! Újból átkozom a hannoveri
villamosokat! Legalább felváltva járatnák az alacsony padlósokkal, ha már
pont olyan környékre tették, ahol vakok, mozgássérültek intézetei vannak!
Vasárnap a nyitott ablakoknál huzatot kaphattam, megint köhögök, tüsszögök!
reizerandrea-Thu, 05 Oct 2006 14:22:34 +02001866637
Megérkeztem a patikából meg a közértből, nekiállok a konyhában elkészíteni
az ebédemet. Egyszer csak hatalmas csörömpölés a szobában. Rohanok be,- Doni
mit csináltál? - üvöltök. Kutya sehol. Semmi, ami leeshetett volna!
Megnyugodva ki a konyhába , Doni a bejáratnál nyafog, hogy engedjem be.
Hallotta ő is a kiabálást, s most nem tudja mire vélni. Cukkíni, pulykamell
legrillezve, viszem be megenni, de előbb kinyitnám a teraszajtót. És akkor
a döbbenet: a belső ajtó egyik ablaka robbant szét! Csak úgy! Magától!
Befelé, és kifelé szilánkok. és a külső ajtó ablakán is keletkezett 1
repedés. Számomra teljesen felfoghatatlan, ami történt!
reizerandrea-Thu, 05 Oct 2006 17:19:43 +02001867050
Valamit elnyomogattam az outlookon, szerencsésen (vagy szerencsétlenül?)
kitöröltem a 2 utolsó e-mailemet, helyesebben az egyik a piszkozatba, a
másik a törölt elemek közé vándorolt! A vicc, hogy mindkettő fogadott e-mail
volt! Zoli pedig csak hét végén ér rá foglalkozni velem! Ez az
analfabétizmus tényleg borzasztó!
reizerandrea-Sat, 07 Oct 2006 16:29:12 +02001870776
Vikikém! Nem lehetne már nyugiba vonulni? Muszáj tovább hergelni a híveidet?
Akik le tudnak táborozni hetekre a Kossuth téren, azok vagy hajléktalanok,
vagy munkanélküliek! Dolgozó ember ezt nem tudja megcsinálni! Rájuk akarod
építeni az országot? Gratula!
reizerandrea-Sat, 07 Oct 2006 16:30:12 +02001870777
09-05 22.06-30
Valamikor, nagyon régen, akkor még élt apu, és én egy naiv 9 éves kislány
voltam,. Valamilyen ünnep előtt voltunk, és az őrssel mentünk kirándulni.
Nagyon elmosódott az emlék, de a tüske ott maradt a szívemben örökre.
Valamelyik hídon mentünk át busszal? villamossal?... Akkor tűnt föl nekem
először, hogy 2 piros lobogó után van csak 1 magyar. Megkérdeztem a tanító
nénit, hogyan is van ez? Hangosan kérdeztem, mert a többiek zajongtak! Nagy
pofon volt rá a válasz! Hüppögtem, sírni sem mertem, annyira félelmetes volt
a reakció! Ártatlan kérdés,. csattanós válasz!
Otthon azt mondták, kicsi vagyok, egyszer majd megértem!
Évek múlva kérdeztem anyut, mi volt ez? A válasz: A tanárnő lánya a szülők
minden könyörgése ellenére templomban is kimondta a "boldogító igent" . És
Zsuzsa néni félt.
Én nem akarok újra félelemben élni. Mindegy hogy a baltól, vagy a jobbtól,
de nem akarok rettegni, mint ahogy az eleink ( a tanárnőm, az apám, a
nagyapám) rettegtek!
Fáj, nagyon fáj hogy már megint kettészakadt ez az ország! Magyarok,
egyesüljetek végre, csak összefogással tudunk előbbre jutni!
Tudom, ez most úgy hangzik, mint 1 kommunista kiáltvány a régi időkből, de
higgyétek el, hogy nem az, csak 1 jajkiáltás!
Könyörgöm! Én csak a kisebbik mézescsuprot kértem, és arról is jól tudtam,
hogy régen kiürült már!
A nagyobbikban 14 havi nyugdíj is lett volna. és, adócsökkentés!
Azokat szeretném idehívni, akiknek sikerült a saját országukat megcsinálni.
És nem a királyságot akarom vissza, de a Habsburg családot azért érdemes
volna segítségül hívni!
Milliárdokat költünk a rendfenntartásra! A tüntetések rendőri biztosítására!
Nem tudnánk értelmesebb célokra fordítani?
Nem lehetne a nagy fizetésekért végre dolgozni is a Parlamentben? - nem
csak acsarkodni egymásra? - végül is tőlünk kapják a fizetésüket. Míg az én
rokkantnyugdíjam 42ezer Ft.
Most már kezd hatni az altató. Megyek.
22,43
Ma bent voltam a pénzemért az SZDSZ-ben. Nem volt épp ünnepi hangulat, bár
Demszky és Weinek Leonárd(hogy ez milyen hülye név) nyert. Pár éve még
üdítők, sütemények mellett vitattuk meg az eredményeket jó hangulatban. Most
télapó is valahogy összetöpörödött.
10-06
A haza nem lehet ellenzékben? A Gyurcsány beszédet hallgatom éppen!
Szerintem ezt O. V mondta volt!
Sokat hazudtak a politikusaink, és közben alaposan meg is tollasodtak!
Mindenesetre félek a délutántól, az éjszakától, a z elkövetkező napoktól!
Miasszonyunk nézz le ránk, és segíts!
Délután
Elnézést, de tudtommal az ember csak egyszer bérmálkozik életében ezért is
választunk magunknak bérma keresztanyát! Világosítsatok föl, ha tévednék!
Nem vagyok nagy templomjáró!( Az egyik politikus hivatkozott erre)
A felszólalók közül egyedül Dávid Ibolya fizetését szavaznám meg a mai
napra!
Egyébként minden felszólalónak 1-est adnék a mai teljesítményéért!
És hol volt ma tisztelt "polgári" Népvezérünk! (Bár hogy ez hogy jön
össze?...) A parlamentben biztosan nem, bár talán neki is ott lenne a
helye! Talán vekkerekért rohangált? Mert az mára már biztosan hiánycikk
lett!
Szegény Donka, egyedül ő bánja, hogy a TV elé szegeződtem! Megígértem neki,
hogy kimegyünk a ligetbe! De mikor a postáshoz kimentem, akkorát, de akkorát
estem!! Most borogatom a bokámat!
reizerandrea-Sat, 07 Oct 2006 16:30:12 +02001870778
Nemrég írta nekem egy barát, (igaz, más témában) hogy fáradt a lelke! Most
én is kölcsönveszem a szavait: elfáradt, és fáj a lelkem!
Most reptérügyben mutogatnak egymásra a pártok! Holnap bizalom? vagy
bizalmatlanság szavazás a parlamentben! De hogy ezzel a szerencsétlen néppel
mi lesz? Azzal ki törődik? Menthetetlenül?- sodródunk az anarchia felé!
Zászló- mécses a Kossuth téren.- Könyörgöm! Minek? Hogy a
rendfenntartásért még többet kelljen fizetni? Hogy még több ember kerüljön
kórházba? Mi lesz, ha elszabadul a POKOL? Megint egymásra fogtok
mutogatni? KÖSSETEK VÉGRE FEGYVERSZÜNETET!
IMÁDKOZZUNK EGYÜTT A BÉKÉÉRT! (
felekezetre tekintet nélkül)
.............................
.............................
.............................
Ámen!
Ezt már negyedszer próbálom elküldeni 05 este 7 óta! Most már a számokat is
csak a felső sorban tudom beírni! Szerintetek mit csináltam rosszul? Ha így
sem sikerül, megpróbálom piros nélkül!
Bravó! Így sem sikerült! Na nem baj, majd szombaton a fiam! Addig is pá!
reizerandrea-Sun, 08 Oct 2006 16:28:52 +02001872654
Annyira lelassult az internet, hogy az már katasztrófa! Már tegnap este sem
volt valami gyors, mikor Zoli próbálta irányítani Annát, hogy hogyan töltse
le a skypot!
Csodálattal kell adóznom neki, mert én a 99%-át nem értettem annak amit Zoli
mondott neki! Pedig 1 idősek vagyunk! A végén a letöltéssel egyáltalán nem
foglalkoztak, hanem egészen másvalamivel! Anna azt mondta, az ő fia nem lett
volna ilyen türelmes!
Utána Zoli hajnalig dolgozott a honlapján Amíg bírtam, néztem mit csinál,
agyilag fáradtam ki,aztán lefeküdtem.
Ma délelőtt meg hirtelen ötlettől vezérelve kimentünk anyuékhoz a temetőbe!
Minden temetői felszerelés nélkül indultunk el! Szerintem Zoli csak meg
akarta mutatni nekem a legújabban felfedezett kertészeti áruházat
narancs-mandarin-fügefástúl, na meg persze selyemakácostul! Igencsak húzósak
az áraik! Lelki szemeimmel már láttam is, hogy Sóstóra képzelte el a termő
mandarin és narancsfákat! Hozzánk meg a selyemakácot, a jázminbokor helyére!
De a jázminhoz Vera is, meg én is eszelősen ragaszkodunk! Bár a rajta "termő
tetvektől nem vagyok annyira elragadtatva! Főleg nem, amikor a kerti
garnitúráról kell lemosni! De tavasszal mindent beterít az illata!
Remélem, mostantól nem csak Tyrián keresztül tudom megnézni a saját
blogomat! Még nem néztem meg, hogy Zoli miket alkotott!
Hízelgő, hogy a honlap tekintetében mindig kikéri a véleményemet! Lassanként
csak kialakul az önálló arculat! Egyre jobban tetszik, és egyre többet értek
meg belőle!
Betette nekem a kedvencek közé a jazzrádiót is, bár csak fülhallgatón tudom
élvezni, mert a régi hangfalak is bemondták az unalmast!
Kint voltunk ma a kőbányai piacon is! Én szabadidőruhákat, Zoli meg átmeneti
bőrkabátot szeretett volna! De a pamutbársony szabadidőruhák, amiket el
tudtam volna képzelni magamnak, 17-19-ezerbe kerültek! Túl drága! Zolinak
meg "kecskebőr" kabátot kínáltak 28ezerért, jól nézett ki, de tanulva az én
tavalyi irhavásárlásomból, nem mertük megvenni.!
Lala kórházban van. Nem tudják kideríteni, mitől fogyott alig 2 hónap alatt
több, mint 10kilót.. remélem, nem rák! Tavaly 5 hozzám nagyon közelálló
embert temettünk, köztük a legjobb barátnőmet is!
reizerandrea-Mon, 09 Oct 2006 09:52:14 +02001873964
Reggel nagyon megijedtem. Kimentem a kertbe játszani a kutyákkal, és egyszer
csak összecsuklott alattam a bal lábam. Elestem, és csak nagy nehezen tudtam
talpra vergődni. Szerencsére Veráék feljáratánál történt, és így a rácsba
kapaszkodva sikerült felhúzódzkodnom, és a seprűjükre támaszkodva
felvergődtem a lakásba! Persze sem pánikgomb, sem telefon nem volt nálam!
Most itt ülök a számítógép előtt, és igyekszem kiheverni a sokkot! Aztán
fel kell majd hívnom. Nem akarok kórházba menni! Minden porcikám tiltakozik
ellene, de azt hiszem, muszáj lesz!
reizerandrea-Mon, 09 Oct 2006 14:58:31 +02001874640
11 körülre a lábam nagyjából helyrejött, már nem zsibbad, és nem is jéghideg! Most már tényleg be kéne mennem infúziókúrára! Pár napon belül már kétszer estem. Az elsőt még a csúszós cipőtalpra fogtam, de ennél a másodiknál már le is bénult pár percre a lábam.
Gondoltam, eszem egy kis saványúkáposztát! A C-vitamin sosem árt! Szombaton vettük, a piacon. Mindig 3 vecsési asszony közül választunk. Ezúttal sajnos nem kértem kóstolót. Rá is fáztam, mert enyhén buggyant, és kesernyés. Föltettem korhelylevesnek! Legálább kihasználtam a mélyhűtőből az utsó adag füstölt levet! Remélem, így meg lehet majd enni! 1 óra, és elkészül! Már nagyon éhes vagyok!
1 körül a Telecom üzletkötője boldogított! Megtudtam tőle, hogy újabb 14 hónapig vagyok elkötelezve a Favoritnak, mert lejárat után 15 napon belül nem mondtam fel a szolgáltatást! Nagyszerű! És nem akarta elhinni nekem. Hogy ide nem lehetett tőlük Asdl-t kérni! Ezért kellett keresnünk 1 másik, lehetőleg olcsó szolgáltatót! Ellenőrízte, nekem volt igazam!
reizerandrea-Mon, 09 Oct 2006 15:18:35 +02001874694
Finom lett! Túlságosan is jól laktam!
reizerandrea-Mon, 09 Oct 2006 18:42:39 +02001875155
Lebénult a lábam!
reizerandrea-Tue, 10 Oct 2006 14:04:14 +02001876832
4-re megyünk Zolival a kórházba! A megduplázott Trentálnak és Assasantinnak
hála, a lakásban, bottal tudok közlekedni. Remélem, hét végére már haza is
engednek, és csak infúzióara kell visszajárni. CT angiológia, és
carotisvizsgálat miatt pár napra bent tarthatnak!
Első alkalom, hogy kifejezettem félek kórházba vonulni!
reizerandrea-Sat, 14 Oct 2006 17:16:05 +02001885361
Kedd délutántól szombat délutánig voltam kórházban. Épp most értünk haza.
Kórházi élményeimről majd később írok!
Most csak annyit, hogy azok a blogosok, akik tudják a mobilszámomat, sorban
érdeklődtek, hogy mi van velem! Anna már másnap megjelent a kórházban
banánnal. Ami azért is nagy teljesítmény tőle, mert bepánikol a
tömegközlekedési eszközökön, de értem erőt vett magán, és átutazta az egész
várost!
Klári anyukája is ott feküdt az én emeletemen. Én a Neurológián, ő a
belosztályon. Minden nap átmentem meglátogatni! A mi osztályunkon az
orvosok, ápolónők lelkiismeretesek , kedvesek voltak. Náluk annál
morcosabbak, pénzsóvárabbak. Tényleg ég és föld a 2 osztály!
Az én orvosom időközben megnősült, meg is hízott, de még mindig nem fogad el
pénzt. Régen a Krisztus ábrázolásokra hasonlított, és azt beszélték róla,
hogy mélyen vallásos. Most egészen közel kerültünk egymáshoz. Kértem tőle,
hogy az általa már 4 évvel ezelőtt is hatástalannak tartott Cavintonos
infúzió helyett kaphassak végig Notropilt. Erre mondta, hogy csak a felét
engedélyezik Notropilban, de ha kiváltom, akkor tudja adni, de semmi
értelmét nem látja. Az infúziónak , meg majd minden gyógyszernek csak
placebó hatása van. Mesélt egy kísérletről, hogy minél nagyobb, és színesebb
gyógyszert kaptak a betegek, annál jobban gyógyultak tőle. A hit
gyógyított. Mondta, hogy az infúzió kúrákat fizeti legjobban az OEP, azon
hozzák be a más veszteségeket! És hogy használok-e valami
koleszterincsökkentőt! Mert a carotis leleteim egyre jobbak! ( 100-60%
helyett most 100-50% alatti a szűkület Az elzáródott keringést nem lehet
újraindítani, de a másik javulása nyilvánvaló.) Erre én, felbátorodva az ő
keserűségétől, mondtam hogy nem, de járok természetgyógyászhoz! Azt mondta,
hogy járjak továbbra is, inkább arra költsek, mint hogy az orvosok zsebébe
dugdossam teljesen feleslegesen a pénzt. A természetgyógyász, már amelyik
nem tanfolyamon, hanem igazi tanítótól tanulta, sokkal többet tud segíteni,
mint ő!
Aztán félve az elutasítástól, de megkérdeztem, hogy mi a véleménye a
szellemsebészetről! Erre ő: Magával már csinálták? Én: igen, de nem hittem
benne, és még most is kételkedek! Mire ő: Akkor maga kincsre lelt!
Higgyen!- és a fejét lehajtva kiment a szobából! 10 perc múlva jött a
főorvosi vizit. A szemembe nézve mondta a kórelőzményeket, talán szuggerálni
akart hogy ne mondjak semmit az előző kifakadásáról! Az autoimmun szóra
figyeltem csak fől! De megnyugtatott, hogy csak azt mondta, hogy az
irányában is vizsgáltak, de nem igazolódott be!
reizerandrea-Sun, 15 Oct 2006 18:19:52 +02001887162
Ma egész nap gyötörtük az agyamat az internet használattal! Kérdés, mennyit
fogadott be az agyam belőle. Igaz jegyzeteltem is.
Kedden mennem kell MR vizsgálatra! Remélem, nem pusztultak tovább az
agysejtek.
Majd folytatom a kórházi beszámolót, de egyelőre mosni, vasalni, takarítani
kéne.
reizerandrea-Mon, 16 Oct 2006 13:05:05 +02001888641
Délelőtt, ha lassan is, időnként pihengetve elkezdtem a múlt heti-nyári elmaradásaimat pótolni! Mostanra piszkosul elfáradtam, holnap meg mennem kell az Amerikai útra!
Igazándiból a napokig tartó ágyban fekvés sem tesz igazán jót az erőnlétnek. Nem pihentet, hanem inkább fáraszt!
Tegnap Klárinak odaadtam a fele zöldségféléket. Csináltam karfiollevest, rántott padlizsánt, - zellert, - karfiolt. Holnap nem kell semmit főznöm, már csak az a kérdés, mire használjam el a 1 liter tejfölt! Azt a rakott, márványsajtos karfiolhoz vettem volt.
Múlt héten anyósom is küldött le kb. 1 kiló frissen sütött tepertőt. Megígértem Zolinak, hogy készítek neki belőle tepertőkrémet. Azt is meg kék még csinálni!
Élménybeszámoló legközelebb! Most mék pihenni!
reizerandrea-Tue, 17 Oct 2006 10:01:08 +02001890761
Nem tudom, tavasszal hová pakoltam el a harisnyanadrágjaimat! Ma már szükség
lenne rá!
Nov. 11. Magyar Színház: Macskafogó
reizerandrea-Tue, 17 Oct 2006 17:33:28 +02001891734
Hiába, minden rosszban van valami jó! Ha nem kerülök be a kórházba, simán
bevezettetem a UPC telefont, mivel az jóval olcsóbb! De 1 betegtársam, aki
már bevezettette, figyelmeztetett, hogy sűrűn nincs vonal, márpedig a
riasztóm arra van csatlakoztatva! A telefon áramszünet esetén sem működik!
Erről persze a reklámok nem szólnak! Így egyelőre megmaradok a Matávnál!
2-re kellett mennem az agysebészetre MR vizsgálatra! Előzőleg Zolival
lemértük, 650m oda, u a. vissza! De az ott töltött 3 óra kissé kifárasztott!
A g-mailom nem működik rendesen! A németországi levelemet nekem küldte el,
Bikficnek meg egyenesen 3- szor küldtem. Merthogy azt írta ki, hogy a gép,
amire küldöm, vírusos! Újra, és újra próbálkoztam, aztán egyszer csak
hogy-hogy nem elküldte!
Petinek is küldtem mailt 2 hete, de nem kapta meg, sőt, az én elküldött
listámon sem szerepelt!
Vagy az XP, vagy a g-mail nem működik tökéletesen! Lehet, hogy vissza fogom
sírni a W. 98-ast?
reizerandrea-Tue, 17 Oct 2006 18:46:32 +02001891885
Cigány- magyar? Mindegy, de embertelen! A gyerekei szeme láttára
agyonrugdosni 1 embert, aki segítséget akar nyújtani? Mindegy, ki volt a
hibás, a kislány? Vagy a sofőr?
Fenyegető levél,? Szkinhedek? Felfordult a világ!
Hányingerem van tőle!
reizerandrea-Wed, 18 Oct 2006 14:32:24 +02001893602
_____
From: Reizer Andrea [mailto:reizerandrea@ugyvedeknek.hu]
Sent: Wednesday, October 18, 2006 2:24 PM
To: Blog (blog-reizerandrea-394D7AC017E6@publish.freeblog.hu)
Subject:
Éjjel altató ellenére alig aludtam. Reggel úgy ébredtem, mint a kifacsart
citrom! Nem mertem nekiindulni a Polgármesteri Hivatalnak! 25-én lejár a
közgyogyóm úgyhogy itt az ideje! Holnap este meg menni kell a kórházba, mert
akkor ügyeletes az orvosom, és meg kell mutatni a MR eredményét!
Meglátogatom majd a szobatársaimat is!
Hogy ezután hogyan lesz a közgyógyellátás? Ha az orvos magától csak 6000Ft
értékű gyógyszert írhat föl? Nekem idáig 7-8 ezres volt a közgyógyra
kaphatóm, + 3-4 ezrest hagytam ott a patikában! A havi 12 ezerbe még bőven
beleférek! Véralvadásgátlót pl. semmilyet sem kap az ember közgyógyra,
(pedig az életmentő gyógyszer) és altatót sem! Vajon minden alkalommal
mennem kell neurogushoz, vagy felülvizsgáló orvoshoz? És akkor még azt
kifogásolják, hogy túl sokat járunk SZTK-ba? Az orvos már így is a rendelési
idejének a felét adminisztrációval tölti! Az "átkosban" 1-1 receptet 2-3
-szor ki lehetett váltani! Én már csak telefonon "rendelem" meg a
gyógyszert! Elég 1-szer elmennem a receptért, nem kell "sorbanülnöm". 1
évben max. 2-szer jelentkezem be hozzá előre! A segédeszközökkel vajon mi
lesz! Nekem évente járt cipő. Egyik évben télit, másikban nyárit írattam! De
ha betét kellett, akkor már nem járt cipő! A lakásban az ember általában nem
akar magas szárúban járni!
g-mailről nem sikerült elküldenem! Megpróbálom a deltabrókerről!
reizerandrea-Wed, 18 Oct 2006 16:11:27 +02001893795
Ma nem tudtam elküldeni a blogomat! Remélem ez már elmegy! A másikat majd
Zoli elővarázsolja valahogyan! Próbáltam g-mailről, t-onlinról,
deltabrókerről,- már csak a faxról nem! Leléptem, fölléptem, kikapcsoltam,
bekapcsoltam, semmi! Csak 1 visszajelzés a rendszeradminisztrátortól
mail-ben, hogy kézbesíthetetlen! Más semmi, pedig várok jó pár e-mailt!
De a mai kormányvárót sem lehet szó nélkül hagyni! Erről is írtam ma 2
körül, még az adás előtt!
Meddig nyomorítják még az egészségüggyel az embereket? Bekapcsolom a TV-t,
és máis fölmegy a vérnyomásom!
Ma keresgéltem a Neten délelőtt Somlyó György egyik verses kötetét! (Mesék a
mese ellen!) Megdöbbenve láttam, hogy most halt meg szeptemberben!
Mikor újra bekapcsoltam, jött 1 kérés, hogy valakit vegyek föl a skype
listámra! Így már egyre több emberrel tudok interneten beszélgetni! Lassan
már feleslegessé is válna a vezetékes telefon, ha nem arra lenne
csatlakoztatva a riasztóm! De mi értelme lenne a riasztónak, ha nem lenne
összeköttetésben a rendőrséggel?
reizerandrea-Wed, 18 Oct 2006 17:26:29 +02001893947
_____
From: Reizer Andrea [mailto:andreareizer@gmail.com]
Sent: Wednesday, October 18, 2006 4:10 PM
To: Blog (blog-reizerandrea-394D7AC017E6@publish.freeblog.hu)
Subject: gond a nettel, megérzések
Ma nem tudtam elküldeni a blogomat! Remélem ez már elmegy! A másikat majd
Zoli elővarázsolja valahogyan! Próbáltam g-mailről, t-onlinról,
deltabrókerről,- már csak a faxról nem! Leléptem, fölléptem, kikapcsoltam,
bekapcsoltam, semmi! Csak 1 visszajelzés a rendszeradminisztrátortól
mail-ben, hogy kézbesíthetetlen! Más semmi, pedig várok jó pár e-mailt!
De a mai kormányvárót sem lehet szó nélkül hagyni! Erről is írtam ma 2
körül, még az adás előtt!
Meddig nyomorítják még az egészségüggyel az embereket? Bekapcsolom a TV-t,
és máis fölmegy a vérnyomásom!
Ma keresgéltem a Neten délelőtt Somlyó György egyik verses kötetét! (Mesék a
mese ellen!) Megdöbbenve láttam, hogy most halt meg szeptemberben!
Mikor újra bekapcsoltam, jött 1 kérés, hogy valakit vegyek föl a skype
listámra! Így már egyre több emberrel tudok interneten beszélgetni! Lassan
már feleslegessé is válna a vezetékes telefon, ha nem arra lenne
csatlakoztatva a riasztóm! De mi értelme lenne a riasztónak, ha nem lenne
összeköttetésben a rendőrséggel?
reizerandrea-Wed, 18 Oct 2006 18:47:32 +02001894119
Azt hiszem, lassan megőrülök ettől a géptől! Miért írja a blogba az FW-t,
meg a különböző e-mail címeimet? És akkor, na meg annyiszor küldi őket,
ahányszor, és amikor ő akarja! És olyan programokat hoz be, amit én nem is
kérek tőle! Pl. olvasok, erre bejön a my VIP, kéri a jelszavamat, stb.
SEGÍTSÉG!
reizerandrea-Thu, 19 Oct 2006 13:39:04 +02001895691
Hajnal.
Ma éjszaka sem aludtam túl sokat! Jobban mondva, szinte semmit! Egész éjjel
pokoli fejfájással küzdöttem, de arra már túl fáradt voltam, hogy beállítsam
a B. lámpát, és elé üljek, így bekaptam 1 Algopirint. B füredről vártam
fontos e-maileket tetőcsináltatás ügyben, de nem jött át 1 sem!
Így aztán 7-kor nekigyűrkőztem a konyha rendbetételének!
Talán mára megjönnek a várt levelek? Mobilon sem értem el a vállalkozót!
Most kell felmérni, árajánlatot adni, ha tavasszal neki akarunk kezdeni!
Tegnap az utolsó blogom rendben elment, reménykedem!
Ezúttal sem sikerült! Mindegy, újra próbálkozom! Hátha.
reizerandrea-Thu, 19 Oct 2006 14:32:06 +02001895823
Múlt héten 1 reklámterjesztő vagy 20 db ajánlkozást dobott be a
postaládámba! Ahogy elnézem, alkalmazta is őket az Om-Tours! Ma is legalább
annyit találtam tőlük a postaládámban! Pedig már direkt kitettem egy csövet
a reklámanyagoknak, mert a postám nem fért tőlük a postaládámba, hiába írtam
ki rá, hogy köszönöm, de nem kérek reklámújságot!
A Readersből is elegem van már! 1 éve lemondtam az előfizetést (úgy
egyébként színvonalas újság, szeretem, de a barátnőmmel fizetünk elő rá,
neki jön, elolvassa, aztán átadja nekem!) Azóta is bombáznak a leveleikkel,
játékra buzdítva! Mivel a környék 2 szemét szigetét felgyújtottak, így heti
4-5 kiló újság, csomagolóanyag vándorol a kukába!
Most küld a g-mail, de nem fogad,csakúgy mint az ugyvedeknek sem!
Pedig a biztosítási csekkel egyszerre szeretném küldeni mindenkinek az
árajánlatot!
reizerandrea-Fri, 20 Oct 2006 10:54:52 +02001897594
Tegnap este 7-kor mentünk be a kórházba a leletemmel. Sokáig tartott, mire
végeztem. Zoli nem jött föl velem. Lefelé jövet a hosszú folyosón már le
volt oltva a villany! Éreztem, hogy kiver a veríték! Alig tudtam
elbotorkálni a lépcsőig, ott viszont már nem mertem lemenni. A lábfejem a
már sokszor tapasztalt módon befele fordult, ha le akartam lépni a lépcsőn.
A végén betegszállítót kellett hívni, és ő cipelt le a kocsiig. Itthon Zoli
is ölben hozott fel. A lakásban viszont 5 perc múlva már semmi bajom nem
volt!
Aki még nem élte meg ezt az érzést, nem érti.- Zoli sem érti! - Azt mondta,
vissza kéne mennem még infúzióra! De pánik ellen az értágító nem használ!
Ördögi kör! Minél jobban félek a rohamtól, annál inkább jön!
Ági tegnapelőtt megint elutazott. A változatosság kedvéért Nápolyba. Ha már
dolgoznia kell ott, a hét végére is ott marad. A repülőt, és 3 napi szállást
az ügyfél fizeti, így neki minimális a költsége. Én meg legalább pár napra
visszakaptam a fiamat! Igaz, ebből 2 munkanap, ma meg ráadásul este 10-ig
suliban van, de szombaton, és a vasárnap estig az enyém, és lelkiismeret
furdalásom sem kell legyen, hogy tőlük veszem el az időt!
reizerandrea-Fri, 20 Oct 2006 10:57:52 +02001897600
A g-mail fogadás még mindig nem működik!
reizerandrea-Fri, 20 Oct 2006 13:48:58 +02001897944
Dél körül már megint megtörtént! Indulnék a le a postámért, mert a postás
rengeteg levelet pakolt a ládámba, de nem merek lemenni a lépcsőn! Lehet,
hogy a múltkori "bénulás" is a pánik következménye volt? Az MR ugyanis nem
mutatott friss történést!
Kinyomtattam Zolinak 1 cikket az internetről a pánikbetegségről. Rengeteg
szól róla!
reizerandrea-Sat, 21 Oct 2006 10:04:18 +02001899460
Tegnap e-mailben kérdem Zolitól: Milyen főzeléket főzzek a füstölt nyelvhez:
szárazbabot, lencsét, vagy zöldbabot? Erre visszaír: Babot!
Hát, ebből csak annyi derült ki, hogy lencsét ne!
reizerandrea-Sat, 21 Oct 2006 13:36:30 +02001899745
Doni igencsak furcsán viselkedett ma! Nem volt hajlandó kimenni Zolival a ligetbe! Most meg itt búslakodik nekem!
Csak megfőtt végre a bab is nagy kegyesen! Tegnap délutántól fürdött a vízben. Reggel 1 7-kor tettem oda, 1-re lett készen.
Rita este 5-kor küldte az e-mailt, kevéssel éjfél előtt ért ide!
Zoli azt mondja, felrakná ő a képet, de túl nagy. Ahhoz, hogy ne káromkodjanak, akik olvasnak, kéne 1 program, ami kicsinyíti! Úgyhogy alaposan félreértettük egymást!
Nem akartam bezacskózni a lábamat, így most fájdogál a reggeli vasalás, porszívózás következményeként!
Ma már lemerészkedtem a lépcsőn is!
reizerandrea-Sun, 22 Oct 2006 15:18:04 +02001901502
Tegnap Zoli azt beszélte meg a nagyanyjával, hogy 1-re megy hozzá ebédelni.
De amikor még az 1 3-kor sem volt otthon, enyhén szólva idegesek lettünk
mindketten! Fölhívja az apját, nem tudja-e hogy hol van!
Erre apuci: ?Ne izgulj, majd hazajön! Azt a vénséget agyon sem lehetne
verni!? Hál Istennek, 10 perc múlva látjuk ám, hogy battyog hazafele! Ezek
után Zoli nem hívta vissza az apját!
reizerandrea-Sun, 22 Oct 2006 15:52:05 +02001901560
Zoli tegnap délután felbontott 1 üveg Kaliforniai vörösbort. Érdekes íze
van, nem rossz!
Az üres poharakon rögtön megjelentek a muslicák.
Vajon honnan jönnek, és hová tűnnek?
reizerandrea-Sun, 22 Oct 2006 17:52:08 +02001901764
Zoli reggel mindent megmutatott az új takarítónőnek. Eközben a szekrényekben
2 teli zsák koszos ruháját találta meg: pulóverek, pólók, zoknik alsók, stb.
És akkor csodálkozik! Ezek szerint nem 3 helyen, hanem 4 felé van a
ruhatára! Remélem, a másik irodában már nincs semmi! 1 töltetet betettem
mosni, ezzel az egyik zsák harmadával csökkent!
Délután a kisszoba ablakát, és a bejárati ajtót tömítettük, meg a myVip után
az IWIW-re is regisztráltunk. Apropó: Nem kell valakinek IWIW meghívó?
Sajnos nem találtam ezen sem ismerőst!
Klári férjét tegnap megtámadták, és összeverték Érden! Még 1 árva mobilt sem
találtak nála, csak aprópénzt! Lehet hogy pont ezen dühödtek be?
Szerencsére törni, csak orra tört!
Kölcsönkérték a Bioptron lámpámat. Azzal gyorsabban tűnnek el a sebek,
véraláfutások!
reizerandrea-Mon, 23 Oct 2006 12:39:48 +02001903103
Reggel óta ki van zárva Szindi a kertbe, hol üvölt, hol vonít! A teraszajtót nem tudom kinyitni, mert akkor Doni kimegy, és együtt vonítanak! Mikor én is kimentem, Szindit csítítandó, 1 felháborodott szomszéd (még sosem láttam) veszekedett velem hogy vigyem be a kutyát, mert ez elviselhetetlen! Mondtam neki: Hát még nekem, mert alattam üvölt! – remélem, nem egész napra hagyták kint!
Képtelen vagyok dolgozni a zajtól, pedig ma akartam felosztani a biztosítási díjat is a lakók között, meg a szokásos 1/3 évi beszámolót megírni!
Az ajtószigetelés jól sikerült, vagy éjszaka nem volt olyan hideg, mert reggelre lekapcsolt fűtés mellett sem csökkent 1 fokot sem a hőmérséklet!
MIT LEHET TENNI olyankor, ha nagyjából 10 percenként bejelentkezik az üzenetküldő szolgáltatás, és blokkol mindent? Mondjuk 1-2 kattintással újraindul minden, de azért nagyon zavaró! Van, hogy percenként jelentkezik! ( Küldő: System , Címzett: Error) -Zoli szerint ez azért van, mert az iroda 1 másik géphez kapott kódolt W XP.-t tette fel, venni kéne 1-et, de az nem kevés pénzbe kerül!
reizerandrea-Mon, 23 Oct 2006 18:10:59 +02001903899
Azt hittem, megússzuk zavargások nélkül, de nem!
Hát normálisok ezek az emberek? Amikor ilyen nagy szarban van az ország, még
sok-sok milliárdos kárt okoznak! Az értékeinket meg kéne őrizni, nem pedig
lerombolni!
Ez nem második '56 hanem vandalizmus. És ezt látja belőlünk a világ! Saját
magunk szentségtelenítjük meg az ünnepet!
Felhívtam Klárit, de szerencsére rendben hazaértek, még ,ielőtt elkezdődöt a
Fidesz naggyűlés!
Sajnálom őket, ez csak árt nekik is! Biztos vagyok benne, hogy ezt ők sem
akarták!
Az internetem sem működik, a délutáni blogom is csak "papíron "ment" el, bár
lehet, hogy megint a g-mail hülyült be!
Remélem, a többi e-mail-em rendben elment! Csak Petinél jelezte vissza a
rendszer, hogy neki nem tudta elküldeni, mert ez a cím nem található! 10-én
még megvolt. Talán azóta megszüntette?
reizerandrea-Mon, 23 Oct 2006 23:27:10 +02001904887
Ugyanígy hallgattam 15 éve a Romániából érkező forradalmi híreket!
Akkor felemelő volt, most nagyon szomorú vagyok!
A csőcselék, (bocsi, de ez a véleményem róluk) nem kímélték a 82 éves 56-ban
halálraítélt felszólalót, ahogy pár éve Mécs Imrét sem a megemlékezésnél
Fújoltak, fütyültek még az egy perces megemlékezési csönd alatt is Mintha
egy Fradi- Újpest meccsen lennének ,mostanában!
A szomorú történések közben 1 vicces baki is adódott: Dévényi Gergő
beszólása a szerkesztőségbe: -"Te is látod, hogy nem látod!"
A könnygáz nem tud válogatni nézelődő, balhézó, riporter, rendőr között!
Nem értem, hogy a rendőrök
miért nem kaptak gázmaszkot?
És mi van a meghívott vendégekkel? Őket kimenekítették Budapestről, vagy a
szállodákban vannak még?
A könnygáz bombák robbanása idáig hallatszik! Az elsőknél még azt hittem,
csak tüzijáték van, csodálkoztam is kicsit!
reizerandrea-Tue, 24 Oct 2006 10:03:31 +02001905390
Ma reggel alig tudtam fölkelni! Néztem a történéseket, és közben
elszopogattam még 1 doboz sört is. Éjjel 1-kor vettem be altatót, slipre
állítva a tv-t. Reggeliztünk Donival, aztán próbáltam a régi általánosomból
keresni osztálytársakat, repülős ,- foto szakkörös ismerősöket, eredmény
nulla. Most megyek, és visszafekszem aludni!
reizerandrea-Tue, 24 Oct 2006 15:22:41 +02001906047
Nem tudtam nappal elaludni lehúzott redőnybél sem, így aztán tanulgattam a
Net-et, aztán blog nézegetésbe fogtam.
Jó, hogy sokan megemlékeznek '56-ról!
1 kedves blog barátnőnek meg épp tegnap került kórházba az anyukája!
reizerandrea-Wed, 25 Oct 2006 12:56:33 +02001908081
Megjöttem az orvostól, meg a bevásárlásból! Annyira meleg volt, hogy alig
bírtam magamat hazavonszolni pulóverben, bőrkabátban, a hátamon 5-6 kilós
hátizsákkal!
Bementem a kedvenc pékségembe, venni néhány sütit, de mostanra már ők is
átálltak a borotvahab ízű habra. Nagy kár!
Még ma el kell mennem a patikába is a gyógyszereimért, mert ma jár le a
közgyógyom! A doki még azokat is kiírta, amiből bőven van itthon!
Donka, míg nem voltam itthon, az asztalon szteppelt! Látszanak a
mancslenyomatai a tiszta papíron.
reizerandrea-Wed, 25 Oct 2006 21:26:50 +02001909191
Szerintem ez az agancsos aranyérmes trófeával rendelkezett!
reizerandrea-Wed, 25 Oct 2006 21:29:51 +02001909206
Délután elmentem kiváltani a gyógyszereimet! Azt mondták, nem adhatják ki! A
patikus nagyon rendes volt, telefonált a minisztériumba, és kiderítette,
hogy minden közgyógy igazolvány dec. 31-ig érvényes, mert az új
rendelkezések még nem betarthatók! Nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a
bal!
Vígasztalódásképp bementem kedvenc hentesemhez, hátha van sertésagyvelő. Az
ugyan nem volt,de beszereztem szarvas gulyáshúst. 60-70 dekát kértem, 1,25
volt neki. Mondta, odaadja az egészet 1 kiló árában, ha elviszem. Most főzök
belőle gulyást, és pörköltöt. A pörkölthöz "feláldozom" a maradék (kb 2
deci ) kaliforniai vörösbort! Szarvasból idáig még csak pörköltöt csináltam,
lehet, hogy most variálom majd erdei gombával! Pörkölt kis adagokban
lefagyasztva a fagyasztóba, gulyás meg bekebelezni!
Délután megrémültem kissé, mert egy személyes, másra nem tartozó e-mailem
véletlenül a blogomban landolt! Ez az új számítógép néha úgy viselkedik,
mint egy csökönyös szamár!
reizerandrea-Wed, 25 Oct 2006 22:34:53 +02001909368
Agancsoskám olyan hirtelen puhult meg. A zöldséget, és a csipetkét csak most
tettem bele! Kár, hogy ma csak rozskenyeret vettem! A mélyben csak zsömle
van!
reizerandrea-Thu, 26 Oct 2006 11:53:16 +02001910071
Már csak a nyugatról importált sajtok ehetők?
Miért?
Magyarországon már csak műtejet adnak a tehenek?
Vennék én magyar trapista sajtot is, és magyar vajat! Meg magyar márvány
sajtot! Már a magyar pálpusztait is Ausztriában készítik!
Beléptünk az EU-ba!
GRATULA!
reizerandrea-Thu, 26 Oct 2006 17:58:27 +02001910802
Új felfedezésem: Doni szereti a papaját, a guavát viszont nem!
reizerandrea-Fri, 27 Oct 2006 19:04:22 +02001913093
Ma nagy zabálós napunk volt! Kutty kapott reggelire 20dkg konzervhúst, hogy mennyi száraz volt a táljában, nem néztem. Én reggelire , ebédre, vacsorára is szarvas gulyást ettem. A tányérból a maradékot mindig Doni kapta, természetesen. Uzsonnára lazán megettük a maradék gyümölcssalátát! Este még Doni hozta a tálját, hogy enne még egy kis ropit!
Én bizony pukkadásig jól laktam!
Rieders’ megint küldött vagy 1 kiló sorsjegyet, pedig a múltkor már telefonáltam nekik, hogy hanyagoljanak! Úgy látszik, nagyon a szívükhöz nőttem! Nem csodálom, hogy olyan drágák a könyveik!
Tegnap, és ma töméntelen e-mailt kaptam! Azt hiszem, kell 1 hét, míg mindre válaszolok! Elnézést mindenkitől!
Érdekes ez, hetekig csak 1-2 kósza levél, aztán meg hirtelen rám zúdulnak!
Ne értsetek félre, mindnek nagyon örülök! És kérem is, hogy írjatok minél többen, és sokat!
reizerandrea-Fri, 27 Oct 2006 21:05:02 +02001913348
Ma zokogva néztem végig a Gregor portrét! De sokszor láttam életemben
énekelni! Lemezen videón megmarad a hangja , de az már nem ugyanaz!
Most ő is elment.
reizerandrea-Sat, 28 Oct 2006 13:32:25 +02001914290
Tegnap éjjel agancsos barátom rendesen bökdöste a gyomromat! Talán neki
köszönhettem a sok füle-farka nincs álmot!
Anna panaszkodik, hogy nem működik rendesen a Net-je, talán abba is hagyja a
blogolást niatta!
Kár lenne érte!
reizerandrea-Mon, 30 Oct 2006 10:18:43 +01001917838
Okt. 30
A tegnapi nlogjaimat nem sikerült elküldenem! ?ára talán megjavult! Ez csak
1 próba!
reizerandrea-Mon, 30 Oct 2006 10:54:44 +01001917946
Szóval,ez a mai elment, furcsa módol a tegnapi nem:
Ezt írtam okt. 29-én kb 1 2-kor:
Tegnap lázas voltam, mindenem fájt, és mára meg is jött az időváltozás! Valószínűleg ezt érezhettem már múlt éjjel is!
Ma előszedtem a vasalni valókat. A kórházban a napi kétszeri hálóruha váltásból lett bőven vasalnivaló. Direkt ezért szereztem be tavasszal néhány új hálóinget és pizsamát. Mindre rá van írva magyarul, hogy 100% pamut, - magyarul – de néhány mosás után elkezdtek göbösödni, és már kezd a vasalóhoz is hozzátapadni, tisztán is úgy néz ki, mintha koszos lenne.
Tudja valaki, hogy hol lehet normális kapucnis esőkabátot kapni? Vagy legalább vízhatlan kendőt, vagy kalapot? Mióta az enyém pár éve tönkrement, sehol nem találok! Ajándékba kettőt is kaptam, de nincs hozzá tökfödő! Miért gyártanak esőkabátot kapucni, kendő, vagy kalap nélkül? Az esernyőt az erős szél kifordítja, meg én nem is szeretem! Legalább még egy kezet kéne növesztenem hozzá!
Ági miatt aggódom! Az én anyámnak közvetlenül a halála előtt tisztult ki az elméje!
reizerandrea-Mon, 30 Oct 2006 18:11:55 +01001918906
Véletlenül 2004-es nyugdíjigazolást vettem magamhoz!
Így péntekre marad a polgármesteri hivatal!
Az ajánlott levélről szóló értesítést meg itthon felejtettem, így csak a
csekkbefizetés miatt nem gyalogoltam el a postára. Holnap majd elmegyek.
reizerandrea-Tue, 31 Oct 2006 13:47:30 +01001920564
Reggel felporszívóztam a nagyszobát, fel is akartam mosni, de az maradt,
talán majd délután! Beszéltem Zolival, megkérdeztem, mi van már az
üvegessel? Unom, hogy lehúzott redőny mellett kell töltenem a napot. Szépen
süt a nap, de nem akarom az utcát fűteni! Majd jelentkezik, menjek nyugodtan
a postára! 11-kor el is indultam, de a Thökölinél nem jutottam tovább.
Elkezdett iszonyúan lüktetni a lábfejem, kénytelen voltam visszafordulni.
Már a Hungária- Erzsébet sarkon voltam, de a maradék 100 métert már képtelen
voltam megtenni, inkább beültem a kínaiba 1 csipős-savanyú levesre, bevettem
1 Algopyrint, mikor hatott, hazajöttem! Most még be kéne szednem a
teraszról a cserepes növényeket is, mielőtt megfagynak! Csak tudnám, hová a
majomkenyérfával? A nyáron háromszorosára nőtt!
reizerandrea-Wed, 01 Nov 2006 13:47:09 +01001922568
Zoli jött, és pillanatok alatt kiszedte a kulcsot a garázsajtóból! Pedig
tegnap mi Klárival órákig próbálkoztunk, de meg sem mozdult! Most viszi ki
nagyanyját a temetőbe!
Donka és Szindi meghempergőztek a sárban. Hiába mostam fel tegnap a szobát,
Doni merő sárosan egyenest be a szobába, keksszel a szájában föl a
kanapéra! A kekszet azért kapta, hogy be tudjam zárni a konyhába. De ő
kicselezett, felkapott egyet a tányérjából, és usgyi! Még jó, hogy nem az
ágyamat látogatta meg ilyen mocskosan! Most viszont én kerültem kelepcébe,
mert mikor kiment a következőért, magamra csuktam a szobaajtót Csak akkor
mehetek ki majd, ha már megszárad, és kikefélhetem!
Kár, hogy csak kilót vettem a múltkor a piacon: igazi békebeli fröccsenősen
roppanós. Lassan elfogy!
reizerandrea-Thu, 02 Nov 2006 09:55:01 +01001924202
Várom Zolit, hogy menjünk az ortopédiára! Remélem, még ma megtudom, mikor
műtenek!
Ez a hülye idő még jobban felerősíti a fájdalmat.
Kláriék tegnap mentek Bánkra elzárni a vizet! Utána temetőbe. Már nem
jutott rá ideje átjönni a majomkenyérfámért! Ő vállalta, hogy télen
pátyolgatja.
Most hívtam őket, anyukája vette föl. Azt mondja, nem tudja elolvasni a
telefonszámot, amit tegnap Zoli keresett elő neki az internetről!
Doni meg azt nem érti, miért nem akarom őt félóránként kiengedni a kertbe,
mint máskor. De annyi koszt hord be a lakásba, hogy őrület!
Klári meg azzal jön nekem, hogy a fia szégyell mellékállást keresni az
egyetem mellett! Szerintem meg természetes, hogy megkeresi a tanulás, és
lakhatás költségeit. Inkább otthagyatná vele az egyetemet, merthogy
diplomája már van, minek még a doktori cím megszerzése is? Az élettársa
viszont korántsem ilyen elnéző vele szemben. Ő már szerzett tanítványokat,
és ösztöndíjat is kap. Fura egy család!
El akarja adni a Rákóczi úti lakást, persze se nem hirdeti meg, se nem megy
ingatlanoshoz! Egy cigány a házból ajánlott fel a 140mn-es lakásért 16
milliót. Persze, hogy annyiért nem! Lelakottan, felújításra szorulóan is
legalább a dupláját éri! De meghirdethetné cserére is, így mindkét gyereknek
tudna lakást adni a kezébe! Igaz, akkor a macskákat ki kéne paterolni onnan!
Bence élettársa allergiás az állatokra, azért nyomorognak 1 albérleti
szobában! Ilyen macskabűzösen , még ha meg is hirdeti, mindenkit riaszt! Még
az itthoniakat sem tudja rendesen gondozni. Újságpapírt tépdes szét alomnak,
a Rákóczi útra meg csak hetente kétszer jár át! El tudom képzelni, hogy ott
milyen bűz lehet! A macskái, patkányai meg nyakra-főre szaporodnak! Az
újszülött patkányokat, mondjuk feletethetné a macskákkal. De nem, mert az
állatok életét védeni kell! Inkább vesz újabb, és újabb ketreceket! Lassan
már be kéne őket vinnie a teraszról, mert ott megfagynak. Ez mondjuk,
legalább a patkányproblémát megoldaná!
De én már nem adok neki tanácsot! Csak sértődés a vége!
reizerandrea-Thu, 02 Nov 2006 16:19:18 +01001925028
Sem tegnap, sem ma nem tudtam a szél miatt nagyiék urnájánal a jázminbokor
alatt mécsest gyújtani!
Most a szobában ég 1 vaskos gyertya az összes eltávozottért! Sajnos egyre
többen vannak! Már összeszámolni is nehezen tudom őket!
reizerandrea-Thu, 02 Nov 2006 16:20:19 +01001925033
Azért hagytam olyan hirtelen abba a blogírást, Mert jött Zoli, és mentünk! Újabb beutaló, ezúttal a Mexikói úti ortopédiára, műtéti javaslattal. Most ülhetem végig ott is a rendelést, utána keresni egy orvost, aki elvállalja! A vicc az, hogy februárban pont a Mexikói útról küldtek át ehhez az orvoshoz!
Mikor lesz ebből műtét?
A pozitívum, hogy ott megláttam 1 elektromos kis mopedet, mozgássérülteknek! Közgyógyra ingyen is megkaphatnám, ha megfelelnék a feltételeknek, de ez nem valószínű! Mindenesetre nekem minden pénzt megérne, hogy ne legyek annyira Zolira rászorulva. 1 feltöltéssel 40 km-t megy, az nekem bőven elég! Ha kp-ért veszem meg, kb 450ezerbe kerül, a gond csak az, hogy hol tárolom! A garázsba a kocsi miatt nem férek be vele Elméletileg elférne, csak a garázsajtó keskeny Úgyhogy kell építeni neki egy tárolót, amit Veráék lépcsője alatt tulajdonképpen meg is lehet oldani! Nagyon föllelkesültem az ötlettől, hogy önállóan is tudnék közlekedni!
Holnap Zoli vidéken kezd, úgyhogy ő nem tudja bevinni a közgyógy kérelmemet 1 9-től 11-ig van félfogadás. Nem tudom, el merek-e majd gyalog indulni! Ha már meglenne a kis moped… Álmodozzunk! …
Ma is volt 1 élményem a régi időkből! Mivel kifogytam a kenyérből, megálltunk a Liget Delikát üzletnél.
Olyan vastag, ropogós héjú kenyeret kaptam… Gyerekkoromban, mire hazaértem a kenyérrel, mindig lerágtam a kenyér héját! És a Pille cukor német változata is volt! Majdnem olyan finom, mint régen!
Mikor kinyitottuk a bejárati ajtót, rengeteg hullott levelet hordott be a szél!
reizerandrea-Thu, 02 Nov 2006 17:55:22 +01001925238
Donka-Bonka mindig fel tud vidítani!
Teljesen magam alá kerültem délután! Üvegest nem tudtam elérni, csak a fax
jelentkezett. A gépemen ugyan van, de még sosem használtam. Klári meg nem ér
rá holnap elvinni a közgyógyomat, Zoli sem. Nekem meg annyira fáj a lábam,
hogy nem merek egyedül nekiindulni! Ráadásul a mobilom is bemondta az
unalmast!
Borongós hangulatban a délben vett nyalánksággal vigasztalódtam! Egy kis
falatot odanyújtottam Doninak is! Először azt hitte, rágót kap.
Kölyökkorában imádott rágózni! De ez egy idő után elolvadt a szájában.
Meglepődött, és kért még! Kapott! Aztán egyszer csak elfogyott, amit
idehoztam! Izgatottan imádkozott érte. Mondom neki, nincs több, mind
elfogyott! Az ölembe ugrott, teljesen extázisba jött!
Kérdem: Mit akarsz? Ki akarsz menni? Ezt megérti, rohan hol a teraszajtóhoz,
hol a bejárathoz, attól függ, hová vágyik éppen! Most a tükör előtti
asztalkánál torpant meg, és kezdett imádkozni. Ott volt ugyanis a maradék!
Szóval, megvan a magához való kutyaesze! A könnyen potyogott, úgy nevettem!
Adtam neki még egyet, a többit meg elzártam a bárszekrénybe! Most előtte ül,
és "őrzi"!
Summa summárum: jó egy ilyen bohóc a háznál, ha néha az őrületbe kerget is!
reizerandrea-Fri, 03 Nov 2006 10:08:00 +01001926485
Jó ég! Leesett Zuglóban is az első hó!
reizerandrea-Fri, 03 Nov 2006 10:38:01 +01001926561
Zoli mégis lemondta a mai vidéki útját, és elvitte a közgyógyómat!
reizerandrea-Fri, 03 Nov 2006 13:42:09 +01001926984
Megkaptam Józsitól az ajándékcsomagot. Rögtön ki akartam próbálni a teát.
Izgalmamban levertem a készülő tojáskrémmel teli tálat!
Zolinak meg telefonáltam hogy a jogi szöveg magyarról németre fordítását nem
merem vállalni! Túl nagy a felelősség! A jogászok még egy félreérthető szóba
is bele tudnak kötni! Németről magyarra O.K, de ezt ne kérje tőlem. Inkább
bízzanak meg 1 fordító irodát! Itt egyetlen elírt szó is milliókba kerülhet!
reizerandrea-Fri, 03 Nov 2006 18:31:19 +01001927600
Holdtölte előtti éjszaka! 3éj fokhagyma a szemölcsre!
Még a kórházban tanácsolta egy őrült astrológus!
KIPRRÓBÁlOM!
reizerandrea-Fri, 03 Nov 2006 19:20:21 +01001927701
Holnap fokhagymába csomagolt lábbal menjek a Duna Palotába? Merthogy 4.-én
holdtölte!
reizerandrea-Fri, 03 Nov 2006 19:42:22 +01001927764
Szörnyen lüktet a fokhagymától a lábam! De nem a szemölcsnél! Lehet hogy
hagyom a fenébe az egész "kísérletet!
reizerandrea-Sat, 04 Nov 2006 08:20:53 +01001928450
A nyugtató tea engem inkább felpörgetett.
Úgy látszik, én fordítva működök!
reizerandrea-Sat, 04 Nov 2006 22:56:20 +01001930041
Nagyon sűrű volt ez a nap. 10-14-ig a Duna Palotában voltam. Utána
látogatást tettünk a Culináris-ban. Kaptam gyerekkorom egykori kedvencét:
Szentjánoskenyeret! Zoli indiai készételt kért. Neki ízlik, én viszont
rosszul vagyok még a szagától is. Vettem még élesztőlekvárt, nád, és
pálmacukrot, és a kedvencemet, mézben érlelt sonkát! Mondjuk, nem semmi ára
van, 560 ft/100gr.
Aztán itthon nekiálltunk fényképezni, és interjút készíteni. Aranyos kis
kütyü ez a diktafonszerűség. Sajnos hol egyikünk, hol másikunk bakizott bele
a szövegbe, mikor meg minden rendben ment, Doni szólt közbe. A végén
hibátlan lett volna, akkor meg már a kis kütyü adta meg magát! Sehogy sem
indult el a hang a számítógépen. Pedig még 1, háromszor ilyen hosszú
interjút is fel kellett volna vennünk!
Gondoltuk, éjfélre végezni tudunk! Hát, ez sajnos nem jött össze.
Ancsának már nincs erőm elküldeni a próbafordítás szövegét. Talán majd
holnap éjjel!
reizerandrea-Sun, 05 Nov 2006 10:10:41 +01001930439
Úgy látszik, megint divatba jön a szetjánoskenyér! Legalábbis a
Culinárisban. A fügelekvárban , amit tegnap vettem, legalábbis van. 1
db.füge, igaz termetes, 190Ft, míg a 25 dkg lekvár 600.
Úgy látszik kis kütyünk éjszaka kipihente magát, mert ismét működik. Csak
most meg Zolit kérte meg nagyanyja, hogy menjen föl! Épp folytatni akartuk
az interjú készítést, mikor belecsörgött a telefon! Zoli föl, már több, mint
1 órája ott van! Mikor leszünk vajon készen?
Még jó, hogy nem igértük meg tegnap hogy lemegyünk ma Pápára, mert ott
haláleset miatt eladó 1 kis moped 160 ezerért. Az illető már nem tudta
kipróbálni sem! És még Tescoba is menni kék!
Éjjel mégis elküldtem Annamáriának a fordítás szövegét!
reizerandrea-Sun, 05 Nov 2006 15:23:51 +01001930954
1 3-ra értünk haza a bevásárlásból. Csaknem 2 órát töltöttünk ruhapróbával Végre kapta, elfogadható áron szabadidőruhát. Vettem is belőle kettőt, meg egy farmert. Zoli már megint vett egy rakás inget, pólót, zoknit. Szerencse, hogy most már odaadják hozzá a fogasokat is. Utána még mindent megvettünk: kutyakaja, hajfesték, krumpli, stb. Már az éh- és szomjhalál kerülgetett minket, mire hazaértünk. Zoli fel nagyanyjához, én meg melegítettem magamnak a maradék tyúklevest. 2 nap alatt betermeltem az egész tyúkot 1 comb, és fél mell kivételével. Azt Zoli ette meg tegnap.
Mindketten halálosan fáradtak vagyunk. Zoli reggel még feltelepítette a DVD és CD író programot. Ki kéne próbálnunk azt is, meg még be kéne fejezni az interjúkat is. Tegnap az 5 percessel majd 2 órán át vacakoltunk. Ez a mai meg 15 perces lenne. Remélhetőleg, kütyünk nem mondja fel a szolgálatot. Mindent egyben kell fölvennünk, mert Zoli nem tudja, hogyan lehet összevágni az anyagot.
reizerandrea-Sun, 05 Nov 2006 20:49:05 +01001931466
Nem csináltuk meg a második interjút! Mindketten alkalmatlanok voltunk rá
ma! Zoli telepítgetett, honlapot szerkesztett, végigpróbálta a tegnapi és
mai szerzeményeit, én meg élveztem a pánsípos cd-t
Zoli rákötötte a Hifi 4 hangszórójára. Jobban szól így, mint a saját
hangszórójával, amik nagyon közel vannak egymáshoz. A szoba közepén ülve
tökéletes a hangzás, de ágyban fekve sem rossz.
Visszahallgatva magamat a tökéletes hangszórókon. Szörnyen feltűnő,
mennyire raccsolok! A fülhallgatón keresztül kevésbé volt feltűnő. Remélem,
Zoli keres majd valakit, aki helyettem beszél.
A jövő hetem teljesen be van táblázva. Mosásra, vasalásra, takarításra nem
marad idő. Csak ne essen az eső. Szombat délután színház, vasárnap Pápa.
Talán már haza is hozzuk majd a mopedet! Jó szülinapi ajándék lenne
magamtól-magamnak! Persze, Zoli találta ki, hogy keressünk rá a Neten.
Meglepően sok hirdetést találtunk. Ez az egy volt, ami még eredeti gyári
csomagolásban van.
reizerandrea-Tue, 07 Nov 2006 00:53:16 +01001934375
A mai, helyesebben már a tegnapi napom fáradtan telt. Itthon maradtam,
inkább telefonon intéztem a dolgaimat. Meg ruhákat selejteztem, hogy az újak
valahogy beférjenek a szekrényekbe. Eközben rengeteg fogas felszabadult .
Hoztam fel a garázsból 4 zsákot, abba tettem őket Kidobni sajnálom. A
környékünkön meg csak katolikus templomok vannak náluk ritkán lehet leadni
ruhaneműt. Ezek meg túl elegánsak a hajléktalanoknak . Nekik most téli,
meleg ruha kéne, nem pedig kosztűm, meg fehér kézzel hímzett blúz, amit
vasalni kell!
Klári ebben a hónapban még nem adta meg az e havi részletet az adósságából!
Bújkál előlem, bár én mondtam neki, hogy akkor törlesszen, amikor tud.
Lehetett volna annyi eszem, hogy nem ajánlom fel a kölcsönt. Neki
kellemetlen, hogy nem tud fizetni, inkább nem jön!
Ha lassan is, azért kezd hatni az altató!
reizerandrea-Tue, 07 Nov 2006 17:13:56 +01001935675
Reggel bejelentkezett 1 régi munkatársam az iwiwen. Valószínűleg ő
kapcsolatban maradt a régiekkel. Azt írja, hogy 1 régi munkatársunknak
szombaton lesz a búcsúztatója a zsinagógában. A 80-as években is már
nyugdíjasként járt vissza dolgozni. Nem hiszem, hogy el tudok menni a
búcsúztatásra. Talán mégicsak volt értelme feliratkozni!
Azt sem tudom, mikor aludtam el, de legalább kialudtam magam. Bár ettől még
sokkal álmosabb vagyok most. Délelőtt rengeteget vasaltam, meg sütöttem
paprikás tojásrántottának induló valamit. Reszeltem bele
szentjánoskenyeret, meg beletettem a maradék tarisznyarákot, és kb 5 deka
kéksajtot. Az eredmény finom lett, de ez is olyan, amit másodszorra már nem
tudnék megcsinálni.
reizerandrea-Tue, 07 Nov 2006 21:10:08 +01001936228
Szentjánoskenyér és tarisznyarák kitűnő párosítás!
reizerandrea-Wed, 08 Nov 2006 15:06:45 +01001937700
Reggel 8-kor indultam az ortopédia ambuláns rendelésére. 1 3-ra értem haza. 1 1-kor került rám a sor. A doki megállapította, hogy műtétek sorozatára lesz szükség, hogy úgy-ahogy rendbe jöjjön a lábam. 1 2-kor végzett a rendeléssel, utána felvitt konzultálni egy másik főorvoshoz, aki állítólag az ínsejtbeültetések specialistája. Még sosem hallottam ilyesmiről. A műtéteket mindenesetre az érsebész véleményétől teszik függővé. Én szívesen vállalnám a rizikót. Csak múljanak már el a fájdalmak!
Azt mondták, nem csodálkoznak a pánikrohamokon, ezen nem lehet gyógyszerezéssel segíteni, mert a félelemnek szervi okai vannak. Nem ezekkel a szavakkal mondták, de ez sült ki belőle.
reizerandrea-Wed, 08 Nov 2006 16:18:56 +01001937865
Kedves 312 zbcuql ! Nem vagyok titkosírás fejtő! Ha most is olvasod a
blogomat, kérlek, írd le még egyszer, lehetőleg nem kódolva! Köszi!
reizerandrea-Wed, 08 Nov 2006 18:17:01 +01001938156
Érdekes verset találtam a Neten 1969-ből, Kányádi Sándortól:
Szentjánoskenyér
Szentjánoskenyér ízével a számban
-jegyes-kenyéren, pont-kabátban-
Szentjánoskenyér ízű nosztalgiával
Agitáltam végig ifjúságom
Majd túl emberélet útjának felén
Egy csillogó nagy áruházba léptem,
S vettem a próféta böjtös eledeléből.
Keserűen fordult ki számból:
Az emlékekhez fogak is kellenének.
Én még el tudom majszolni nyersen is. De reszelve, főzve is finom, ételbe
keverve. És állítólag nagyon egészséges.
reizerandrea-Wed, 08 Nov 2006 23:02:09 +01001938889
Már megint nem akar működni a gmail küldés! Egész nap tökéletesen működött.
Most vajon miért nem?
reizerandrea-Wed, 08 Nov 2006 23:02:09 +01001938890
Este 3 10-kor sikerült végre elérnem az érsebészt! 1 affektálós hang közölte velem, hogy ő az! Aztán kérdezi, hogy pont este10-kor jut eszembe nála jelentkezni, mikor egész nap telefonközelben volt? Erre kezdem sorolni i: 1 3-kor azt mondták, operál, hívjam 4 után. Hívtam! 1 5-kor: épp viziten van, utána 1 óránként kapcsolgattak egyik folyosóról a másikra, de nem találták. Nyugodjak meg, ő ügyel ma éjszaka. Utoljára 1 9-kor mondta meg 1 nővér a szobája mellékszámát, és azt hogy hívjam 10 után. De senki nem mondta, hogy kérjek időpontot a központtól, és jelentkezzek be hétfőre, időpontra, pedig mindenkinek elmondtam a problémát! Azt már nem is tudtam elmondani neki, hogy hétfőn reggel, az ő véleményével kéne jelentkeznem műtéti időpontot kérni, mert letette a telefont. El is ment a kedvem az egésztől! Megértem hogy fáradt, hogy túl sok a munka, hogy túlhajszolt ő is, de azért ne így viszonyuljon 1 beteghez! A hangja rendkívül unszimpatikus.
reizerandrea-Thu, 09 Nov 2006 00:40:12 +01001939026
Mióta anyukáját bevitték a kórházba, minden nap megnézem Ági blogját. Így
tettem tegnap reggel is. Aztán ma éjjel. Megrendülés. Annyira, hogy
véletlenül anonymusként írtam! Képzelem, milyen nehéz lehet most neki!
Félni,. reménykedni,.. azután egyedül maradni. Nem könnyű.
reizerandrea-Thu, 09 Nov 2006 09:48:34 +01001939307
Végre kaptam időpontot az érsebészeti konzultációra! Szívesebben vettem
volna 1 másik orvost, de hát hozzá küldtek. Hétfőn mindenesetre biztos nem
jutok el a sebészhez, mert 13 h 20-ra kaptam időpontot. Remélem, zöld utat
kapnak a műtéteim.
reizerandrea-Thu, 09 Nov 2006 09:54:35 +01001939319
Vajon hogyan lehetne kiszűrni az angol nyelvű reklám bejelentkezéseket? Ezek
mind arról szolnak, hogy vegyek valamit, ennyi, meg ennyi dollárért.
Bosszantó! És már megint rendetlenkedik a g-mail küldés!
reizerandrea-Thu, 09 Nov 2006 22:29:00 +01001940832
Erre nem számítottam: A CD másolásvédett! Ha igaz, Zolinak sikerült feltörnie, de már lassan 2 órája küldi az 5 perces zenét! Lehet, hogy átküldöm a teljes CD-t? Vajon megkapja majd Ági? És csak azt a kettőt, amit akartam?
Vagy ezzel is úgy jártam, mint Rita receptjével? Csak pár sort akartam kinyomtatni, erre az egész hónapot megkaptam kinyomtatva!
Még szerencse, hogy csak 9.-e van, és csak 1 hónapot, és nem 1 évet töltöttem le!
Furi! Már több, mint 2 1 óra, és még mindig küldi! Kész agyrém!
reizerandrea-Sun, 12 Nov 2006 09:42:30 +01001945274
2 éjszaka 1 nap nagyon rosszul voltam! Zoli péntek este jött, és
megállapította: szörnyen nézel ki anyu. Úgy is éreztem magam! Úgyhogy a
zsinagógába, Felschi bácsi megemlékezésére nem is mentünk el szombat
délelőtt.
Délutánra már jól voltam. Kár lett volna kihagyni az előadást! Élvezetes
volt.
A végén, mikor kijöttek mindannyian, megpróbáltam volna megszámolni, hány
szereplő volt. 19-en jöttek be kettesével-hármasával a főbb szereplők. Ak
alkották az első sort. Aztán betódultak mögéjük a táncosok. Ők voltak vagy
30-40-en. Egy kicsit a mostani aktualitásokra volt átformálva az előadás.
Szóval tényleg nagyon jó volt!
Állítólag a hétfői Rómeó és Júlia előadás is nagyon jó volt az Új
Színházban. Alföldi Robinak mindig jók a rendezései. Ha valakinek kedve
lenne hozzá, örülnék, ha velem jönne. Bár a fiam azt mondja, szívesen
megnézi velem még egyszer! Hülye voltam, hogy nem mentem már eleve velük.
Este aztán Zoli szenvedett 1 sort a DVD hangjának a beállításával. Kép volt,
hang nyista! Végül lett!
Ma hajnal óta esik az eső! Remélem, holnapig "kiesi magát"! Mert holnap
gyalogolnom kell!
Ja, és majd elfelejtettem: már nem kell a kertet is fűtenem! Végre megjött
az üveges!
reizerandrea-Mon, 13 Nov 2006 08:19:10 +01001947209
Be kell vallanom magamnak, hogy nagyon félek a mai vizsgálattól! Nem, mintha
fájdalommal járna, de most dől el, hogy zöld utat kapnak-e a műtéteim, vagy
továbbra is csak a fájdalomcsillapító marad!
reizerandrea-Mon, 13 Nov 2006 17:51:27 +01001948304
Zöld utat kaptak a műtétjeim!
Igaz, 13 óra 20-ra voltam berendelve, 1 3-kor be is hívott.
Ma is hozta a formáját de bánja a kánya!
Látta, hogy már a vizsgálóasztalra fölfekvésnél is a nővér segítségére szorulok! A vizsgálat végén, a nővér épp telefonált. „Rajta, mi lesz mi lesz már, miért nem száll le, és öltözik, mint otthon? Jönne a következő beteg!”
Erre én szerényen: „De otthon nincs lépcső az ágyam előtt!”
Állítólag holnap indul Afrikába vadászni 3 hétre! Szegény doki, de sajnálom, hogy a műtétjeiért pénzt kell elfogadnia, hogy fussa neki a vadászatra!
Szerencsére én eddig rajta kívül csak rendes orvosokkal találkoztam!
(Kivéve anyám orvosát, aki anyu halála előtti napon még elfogadta a 10000Ft-ot. Másnap reggel kellett volna hazahoznom. Aznap éjjel meghalt, és ő mással hívatott fel hogy közölje , hogy hajnali 3-kor a beteg elhunyt! A folyosón elfordította a fejét, mikor köszöntem neki!)
Bár állítólag zseniális érsebész, de mint ember, egy nagy nulla!
reizerandrea-Mon, 13 Nov 2006 20:36:34 +01001948707
Doni rájött, hogy nagyságtól függően 3-4 db szárazkaját is be tud egyszerre
hozni a szájában! Fölfekszik valami magaslatra, többnyire az ágyamra, vagy
a kanapéra, és egyesével dobja le őket! Utána leugrál értük, és megeszi
őket!
Jobb ötlet, mint amikor a tömör teniszlabdányi gumilabdáját vagdossa a
parketthoz a radiátorról! Érdekes, hogy a kaját nem a radiátorról dobálja!
Bár ami késik, nem múlik!
Pénteken az üvegesnek is "segített"! Összegyűjtötte a szögeket egy halomba,
és megrágta a gittet is! Na, meg kibontotta a srác cipőfűzőjét! Imád
cipőfűzőt kifűzni! Bekötni egyelőre még nem tudja! Majd megtanulja azt is!
Én, az ő a legnagyobb bánatára nem hordok fűzős cipőt! Nálam viszont zokni
lehúzásban jeleskedik esténként!
Ma kapott 1 nem megrágott körte alakú gyümölcsrágót! Azt le is nyelte kevés
rágás után! Úgy látszik, csak a már előrágottat rágja a végtelenségig! Vagy
ez a Pille cukor hatása?
reizerandrea-Mon, 13 Nov 2006 22:19:37 +01001948976
Idáig nem örültem, hogy ilyen kevés a nyugdíjam!
Most úgy döntöttem, mégis örülök neki!
A LEGJOBBAN TÁMOGATOTT KATEGÓRIÁBA KERÜLTEM!
reizerandrea-Mon, 13 Nov 2006 22:57:38 +01001949064
Gáz ártámogatás ügyében, meg minden más önkormányzati ügyben nem lehetne
interneten sorban állni? Vagy az internet túl nagy luxus 1 mozgássérültnek,
és a rászorultaknak? Vagy nem lehetne egyszerű, tértivevényes levélben
kérni? Az nem egészen 2 buszjegy ára! Elvégre vannak, akik dolgoznak, és
mégis rászorultak!
Épp ma hallottam, hogy 1 bérlet már több, mint 6000; a nyugdíjas is 3000 Ft
fölött van! És ezt minimál bérből hogyan lehet kifizetni?
Hajrá, kis moped!
Ha már fogok tudni tömegközlekedni, akkor is hűséges leszek hozzád! Egyre
jobban beléd szeretek!
reizerandrea-Tue, 14 Nov 2006 11:55:06 +01001949855
Hallgatom a Csellengőket! Tanultam 1 új szót: "agyilag leszázalékolt" Vaj'h
mit jelenthet?
reizerandrea-Tue, 14 Nov 2006 20:23:31 +01001950836
Délelőtt pakolgattam kicsit, délután meg végigporszívóztam, és fölmostam az
egész lakást. Nagyon ráfért már! Egy alapos nagytakarítás sem ártana!
Portörlés, vasalás,. minden elmaradt mostanában!
Hegyekben áll itthon a mosni-vasalni való! Remélem, a műtétig csak utolérem
magam!
De most még rengeteg kivizsgálás is vár rám! A rendelőkben meg bizony várni
kell rendesen!
reizerandrea-Wed, 15 Nov 2006 20:29:14 +01001953029
Éjjel 12-ig vasaltam. Meg akartam nézni a XXl. Századot, de ha lefekszem,
tuti elalszom, (altató nélkül!) és a végére ébredek föl. Ennek köszönhetően
egész éjjel alig perceket aludtam, annyira fájt a lábam. Aztán délelőtt
11-kor kaptam 1 telefont. Mármint, hogy jön a UPC behúzni a lakásba a
kábelt. Pont félálomban voltam: mondtam, jöhet, itthon vagyok! Aztán
teljesen felébredtem. Jövő decemberig szerződés köt a T-Com-hoz. Az internet
szogáltatónak is 2 év hűségnyilatkozatot írtam alá! A prospektusukat meg
kidobtam.
Nem baj, van internetem! Ott biztos megtalálom a telefonszámukat! Ez nem
jött be!
Viszont megtaláltam náluk a saját blogomat. meg Klarisszét! Mindkettő
negatív kritika!
Aztán jött a szerelő! Ingyen van a kábelezés, és ha beindul, 1 hónapig
ingyen nézhetem a teljes választékukat a TV-n. Na, ennek örükök! Nálam a
szobaantennával csak 4 adó jön be úgy-ahogy!. Azért nézem mindig a műholdas
német adásokat. Magyaron csak hírek, és néhány kedvenc. Azokat csak
hallgatni kell. Az M 1 viszonylag nézhető. Ha természetfilm van azt
megnézem.
Föltettem főni marhahúslevest. Közben jött a srác, és én totál elfeledkeztem
az egészről. Csak amikor már leégett, akkor jutott eszembe! Azért ez nem
semmi! Levest szénné égetni.!
Doni hozta a szokásos formáját, mármint cipőfűzés ügyileg! Érdekes, hogy
nálam csak olyan szerelők fordulnak meg, akik szeretik a kuttyokat!
A vasárnap pucolt ablakok alsó részén viszont már egyáltalán nem látszik,
hogy le lettek mosva, hála Doninak!
reizerandrea-Wed, 15 Nov 2006 20:44:15 +01001953076
Ma kaptam 4 db angol nyelvű e-mailt! Az egyik 10millió dolláros
lottónyereményt ajánl, csak fizessek be 100 dollárt. A másik benzint 17
centes gallonkénti áron, a harmadik valamiféle gyógyteát
2,50/20filterért-ért, a negyediket nem értettem, mit kínál 0,6 centért,
mindenesetre 10000db alatt nem szállít! Zoli szerint ne mérgelődjek,
egyszerűen Delete neki!
reizerandrea-Wed, 15 Nov 2006 20:46:16 +01001953081
Az ötödik angol nyelvű evangéliumot szeretne nekem eladni! Ez a legfissebb
diszpéldány!
reizerandrea-Wed, 15 Nov 2006 22:22:18 +01001953317
Érdekes!
Nem csak a blogom címe, és képe, de még a t-onlin-os e-mail címem is
megjelenik annak a bizonyos társaságnak az oldalán. Pedig g-mail-ről küldöm
a blogot! Kis tesó, nagy testvér mindent lát, ha az a bizonyos rövidítés le
van írva? Lehet, hogy még a Nemzetbiztonságiak is kontrollálnak?!
Megnézem! Kipróbálom! Bár valószínűleg nekik nincs ilyen oldaluk!
Félelmetes! Jó, mindeni olvashatja, de akkor is.!
reizerandrea-Wed, 15 Nov 2006 22:28:19 +01001953326
Van ilyen a Google-ban! 52600 találat, 10 oldal, nem nézem végig!
reizerandrea-Thu, 16 Nov 2006 12:23:46 +01001954183
Egyszer volt Budán kutyavásár! - mondta volt a legendák szerint Mátyás
király!
Egyszer fogadták be Strassbourgban a zámolyi romákat!
Ezeket a mohácsiakat Malmőben szerintem már nem szívesen látják!
Azt mondják: itthon már a fekete munkából sem lehet megélni! Miért, másutt
lehet?
Csak így beleindulni a vakvilágba. Primitivek, iskolázatlanok, mi lesz
velük? Lehet, hogy cigányul mind beszél, na de svédül? Itthon legalább
családi pótlékot kaptak a gyerekek után! De ott, miből fognak megélni? Hiába
reménykednek munkanélküli segélyben! Lopni, koldulni, kukázni fognak? Ezzel
is emelve a magyarok "jóhírnevét"?
reizerandrea-Thu, 16 Nov 2006 13:09:47 +01001954263
Évekkel ezelőtt leadtam az önkormányzatnál a háziorvosi igazolást, hogy
véglegesen, súlyosan mozgássérült vagyok!
Csak így kaphattam mozgáskorlátozott parkoló kártyát, és az immár 5 éve nem
inflációkövető évi 5000Ft-os közlekedési támogatást!
Most megint kérnek háziorvosi javaslatot a súlyadó teljesítményre való
átalakított adózása miatt! Azt írják: Csak ha elérem a 7 pontot, csak akkor
mentesülök! (Ez vajon mit jelent?) Különben fizetnem kell!
Szegény doktornő! Nincs így is elég munkája? És mi alapján adják a pontokat?
Mindenesetre 15 napon belül kell bemennem az Önkorihoz. Egyszerűen beküldeni
az igazolást nem elég!
Ez a tértivevényes levél alaposan megemelte a vérnyomásomat! Bravó! Ha így
akarnak még több gyógyszer bevételére ösztönözni.. (ami megint a TB
kiadásait növeli). hát sikerült nekik!
reizerandrea-Thu, 16 Nov 2006 13:32:48 +01001954321
A gázszámlám is 4516 Ft! Pedig ,még viszonylag keveset kell fűteni! Mi lesz,
ha jönnek a mínuszok?
A DRV-től kapott, szintén tértivevényes leveket már fel sem bontottam!
Gondolom, ők is a be nem fizetett készenléti díjak miatt fenyegetnek! (De mi
jogon kérik, ha Füreden 5 éve 1 csepp vizet sem használok?) Egy napra ennyi
is bőven elég!
reizerandrea-Thu, 16 Nov 2006 18:52:56 +01001954989
Érdekes!
Tudtommal tavaly szilveszter előtt hiány volt bőrős virsliből! Legalábbis a
Bosnyákon, a Tescoban, meg a környező henteseknél! Ezek szerint csak
eldugták, hogy idén lejárt szavatosságúként adják el?
Az antireklám is reklám? Mint annál a bizonyos cégnél?
Ki érti ezt?
reizerandrea-Sat, 18 Nov 2006 09:38:56 +01001957908
A tegnapi kiemelkedően jó nap volt! Délelőtt Zolival elmentünk kipróbálni a
mopedet! Igaz nagyon fájt a lábam, gondolom ennek a szokatlanul tavaszias
időnek a következtében. Nagyon könnyű a kezelése. Bár Zoli még mindig a
négykerekűek felé hajlana. Vannak olyanok is. Használtan már 140ezer körül
kaphatóak, de én ebbe szerelmesedtem bele. Igaz a másikakat még csak képről
láttam!
Aztán délután Mártával ültünk be a kedvenc kínaimba. Délben Zolival is ott
ebédeltünk. Úgy elcsevegtünk, hogy észre sem vettük, elszaladt az idő!
Előtte még könyvtárba is elvitt!
Kaptam tőle Polc Alaine : Asszony a fronton című könyvét, és aminek a
legjobban örültem, 1 saját készítésü gyöngynyakéket . Nem is értem, hogyan
lehet ilyet csinálni. A lánc több száz darab apró gyöngyből van összefonva!
A színe is telitalálat! Majd ha Zoli elhozza a fényképezőt, láthatjátok is!
reizerandrea-Sat, 18 Nov 2006 11:11:03 +01001958029
Az előbb poroszkált a liget 2 gyerek pónin, mögöttük 1 felnőtt szürke lovon.
Ki kéne mennem a ligetbe, megnézni, most milyen rendezvény lehet! Azért nem
megszokott még errefelé sem pónik látványa autók között!
reizerandrea-Sat, 18 Nov 2006 20:15:28 +01001958999
Zoli délután föltett 1 új vírusirtót, ami csak december végéig ingyenes.
Eredmény: 42 kiirtott vírus, + 8 db kémprogram blokkolása! Ennyi! Pedig még
egészen új ez a számítógép! Az internet jelentősen felgyorsult, és a
virtuális memória is rendben!
Mégiscsak megéri az ügyvédi irodában a havi 100ezret az a tűzfal! Náluk 9
gép üzemel, és ez az ár max 10 gépre vonatkozik! De ezt 1 magányos ,
kisforgalmú könyvelő, vagy ügyvéd nem tudja kitermelni! Márpedig januártól
nekik is kötelező az elektronikus ügyintézés.
Szétküldött 210 ügyvédnek körlevelet. Abból 30-nak már nem él az e-mail
címe. És ez csak 1 kerület a 23-ból!
****************************************************************************
*******************************
Mégis velem veszi fel a másik, 15 perces riportot is. A marketingszakértő
meghallgatta, és nagyon egyedinek, figyelemfelkeltőnek találta a
raccsolásomat! A hideg futkos a hátamon, hogy több száz ügyvéd hallja majd!
De hát mindent a gyermekemért!
reizerandrea-Sun, 19 Nov 2006 19:21:15 +01001960629
Ma a vártnál korábban , már 1 10-re megérkezett Zoli!
Éjszaka alig aludtam valamit, és akkor is marhaságokat álmodtam összevissza! Ennek következtében igen nyűgös voltam! Szólt, hogy az 5 perceshez hozzáírt még 1 1-et, vegyük fel újra! Nagy kedvem ugyan nem volt hozzá, de már elsőre rendben felvettük! A tegnap szétküldött e-mailekre 1 nap alatt már hárman jeleztek vissza, hogy regisztrálnak, és küldjük a következőt! Pedig hét vége van. Zoli küldte is!
Aztán a faxolással szenvedett jó darabig! No meg annak a regisztrálása is sok idő volt, hogy kinek hogyan mit küldött. Ki iratkozott fel csak a hírlevelekre, ki kér auditot, stb . Ezt a sémát csak egyszer kell létrehozni, utána már csak kiegészíteni. A honlapon már 2 hónapja megy a regisztráció, most azzal is egyesítenie kellett.
Én meg közben föltettem a füstöltszalonnát kiolvasztani! Símán ott felejtettem a tűzön. Mivel az utolsó darabot használtam fel, így a tejfeles-sajtos tésztára nem került töpcsi, és füstölt zsír helyett kevés olívaolaj. Igaz a sajt füstölt volt! Nagyobb főzésre sem időm, sem energiám nem volt. Zoli sem akart órákat tölteni a nagyanyjánál ebédeléssel! 6 óra volt már, mire végzett az adminisztrációval. Tetőfedő keresésre már nem jutott idő. Ha még páran jelentkeznek hétfőn-kedden, akkor kedd este jön, és intézi!
Úgy tervezte, hogy a péntek-szombat éjszakát 1 Welness szállodában töltjük, vasárnap megvesszük a mopedet, aztán még a délután +1 éjszaka Siófokon ,hogy Ági lánya és anyukája is felköszönthessen!
Szerintem meg semmi értelme most 1 vagyont fizetni drága szállodára! Nagyon jó nekem Siófokon 2 éj!
Ilike úgyis finom kajával vár majd minket, Lorka meg finom sütit tud sütni.
Ez az év amúgy is annyi pénzt vitt el, hogy bele sem merek gondolni! Minek még a felesleges luxus is? Majd ha visszajön a befektetés! A műtétekre is kell majd a pénz, meg takarítónőre, mert szerintem azt sem tudom majd magam végezni jó darabig! Inkább vigyen majd el a Rómeó és Júliára. Nagyon bánom már, hogy akkor nem mentem velük!
reizerandrea-Mon, 20 Nov 2006 13:42:03 +01001962056
Eldőlt, hogy nov. 29-én lesz a műtétem, és elsején már jöhetek is haza.
Igaz, fekvőgipszben! Doki azt mondja, megpróbálja a 3-at egyszerre
elintézni, de majd menet közben derül ki, hogy lehetséges-e! A szívem miatt
helyi érzéstelenítés lesz, úgyhogy végig követhetem a műtétet! Ennek
kifejezetten örülök! Lehet, hogy perverz dolognak tűnik mások számára, de én
imádom "végig asszisztálni" a műtétjeimet! Nem csak hallom, hanem a fölöttem
levő lámpában látni is szoktam, mit csinálnak!
Annak is örülök, hogy szülinapi ajándékként kapom, így nincs időm megijedni!
3 napon keresztül megyek valamilyen orvoshoz ! Vérvétel, tüdőszűrés, EKG,
aztán vissza a háziorvoshoz a beutalóért!
Pénteken meg már utazunk! Marad a kedd izgulni!
reizerandrea-Tue, 21 Nov 2006 12:02:04 +01001964193
Egész éjjel újra és újra felriadtam, és néztem esik-e még az eső? Szakadt! De hajnalban szerencsére elállt, úgyhogy elindulhattam vérvételre. Ezúttal szerencsére 1 szúrásból sikerült, bár egy kicsit matatott bent a tűvel, míg végre sikerült átszúrnia. Nem baj! EKG is kész, és az Amerkai útra is legyalogoltam a tüdőszűrésre. Hazafelé battyogva megjutalmaztam magam a hentesnél 1 kg sertésvelővel. Holnap nálam alszik Marika. A férjét hozza fel az Orfiba. Vele majd kirántjuk. Úgyhogy kora délután kell visszamennem a leletért. Tartárt is illene csinálnom a velőhöz, de az is lehet, hogy kivételesen kész majonézt veszek.
Mikor jöttem hazafelé, látom ám, hogy az utcánkban 10 utcaseprő őgyeleg! Na végre! Igaz nem sietik el a dolgot. Min. 1 1 órája lézengenek már előttünk, mindig csak 1 ember söpör, a többiek körben állva trécselnek, izgalmas ugatnivalót szolgáltatva ezzel kutyáinknak. És szigorúan csak az úttest. A járda már nem az ő reszortjuk!
reizerandrea-Wed, 22 Nov 2006 12:25:09 +01001966538
Szemetel az eső! Remélem 1 2-re abbahagyja, mert mennem kell a leletemért! 14-17-ig van lelet kiadás.
4-re meg várom Marikát!
reizerandrea-Wed, 22 Nov 2006 16:34:23 +01001967042
Valamivel 2 után értem oda a leletemért. 600méter több, mint fél óra! A multkor egyszerre érkeztem valakivel, és segített lemenni. De most egyedül érkeztem. A korlát csak a 2. lépcsőre érve van elérhető közelségben, igen meredek, és a lépcsőfokok magasak. Lenézve a mélybe azonnal lebénult a lábam, azonnal leizzadtam, a pulzusom az egekbe szökött. Lekiabáltam, hogy segítsen valaki. 1 úr azonnal jött is fölfelé. Megkértem, szóljon, hogy a leletemért jöttem, és leküldöm vele a Taj kártyámat.
Azt nem lehet, hogy soron kívül, tessék lejönni, ki kell várni a sort, mondja adminisztrátor őszentsége. Az úr majdhogynem a hátán cipelt le. Ezután 1 óra sorban állás, mert az nem úgy van ám, hogy külön ablaknál adjuk ki a leletet. Csak tudnám, hogy 1 kerekesszékest hogyan „ tüdőszűrik” Zuglóban?
Míg sorbanálltam, volt időm alaposan körülnézni. 1 felirat: kérjük, ne álljon az ajtó elé, mert a személyzetet zavarja a szabad közlekedésben! A baj csak az, hogy az ajtó, és a betegfelvevő ablak 1 sarokban van, így ha valaki odaáll az ablakhoz, eleve nem lehet kinyitni az ajtót!
Hazafelé menekültem a szagom elől ( a félelem szaga nagyon büdös tud ám lenni!), sajnos nem tágított, jött velem! Aztán jött néhány méter egyenetlen, foghíjas kockakő! Abszolút koncentrációt igényel átkelni rajta! Egyszerre arra riadok, hogy valaki ráncigálja rólam a kabátot! – „ Hé, nyanya, mért nem válaszol anyámnak, ha kérdi?”- Kábán nézek rá!- Valami gyapjúnak kikiáltott takarót akarnak eladni nekem potom 10ezer Ft-ért garantáltan műanyagból! -Hagyjon béken! –rázom le magamról a kezét, és tovább vergődöm hazafelé! -„Dögölj meg!” – kiáltják kórusban utánam.
reizerandrea-Wed, 22 Nov 2006 16:52:41 +01001967083
Volt azért vidám epizód is ottlétem alatt!
Egy 80 év körüli anyóka mondja a mellette álló szintén idősebb bácsinak:
- "Muszáj eljönni, megnézetni a tüdőnket! Ez az újfajta TBC, azt
mondják, nagyon veszélyes! Ha megtámad, nincs ellenszer, és 10 év alatt
garantáltan elviszi az embert!"
reizerandrea-Wed, 22 Nov 2006 19:17:12 +01001967315
Még délelőtt megcsináltam a zöldséges krumplipürét, bepaníroztam 6 db
velőrózsát, de Marika délután telefonált, hogy még ma vissza kell utaznia.
Még jó, hogy a desszertet délután akartam elkészíteni! Tejszinhabos trópusi
gyümölcssalátát terveztem. A tejszínt meg ugye, ha az ember nem tesz bele
cukrot.
Marikának 5 éve nincs állandó munkája. Túlképzett a 3 diplomájával. 5 évvel
ezelőtt ő mondott fel az önkormányzatnak. Úgy gondolta, nem lesz gondja az
elhelyezkedéssel.
Most végre úgy néz ki, hogy adódhat neki valami!
Hívtam Zolit, (ő szegény arra számított, hogy lesz társaságom) Klárit ( este
9-ig dolgozik).
Így aztán Doninak, és magamnak terítettem!
Azért megadtam a módját! Díszesen megterítettem az asztalt, és rendeztem
egymagamnak gyertyafényes vacsorát!
Megittam hozzá a maradék vörösbort is, amit a gyümölcssalátába szántam volt!
Sajnos nincs itt a fényképező, úgyhogy képet nem tudok prezentálni!
A zöldséges krumplipüréből állatfejeket formáztam, a fülük bazsalikomból
készült, szemük, orruk szentjánoskenyér magja!
Doni csak 1 velőrózsát, és 1 (véleményem szerint) macskafejet kapott,
kivételesen porcelántányéron tálalva. Csak a "füleket" nem ette meg! A
tányért viszont ragyogó tisztára nyalta! Az én 3 rózsám azonban kifogott
rajtam! Csak kettőt tudtam legyűrni!
A majonéz bizony nem olyan volt, mint ahogy én készítem! Így csak 1 pöttynyi
fogyott belőle!
reizerandrea-Wed, 22 Nov 2006 20:19:34 +01001967455
Sztár
Mega
Giga
A Kilo nem maradt ki véletlenül?
reizerandrea-Wed, 22 Nov 2006 21:05:46 +01001967575
Kedves Klarissz!
Még mindig nem megy a saját komment dobozomba sem a beírás!
De azt hiszem, ez közérdekű válasz lehet:
Különösen Zuglónak kellene odafigyelnie a sérült emberekre, hiszen itt van a
Vakok Intézete, és iskolája, ezenkívül a Mozgássérültek általános iskolája,
és bentlakásos intézete is!
Ehhez képest az orvosi rendelők, iskolák 70-80%-a templomok 100%-a nem
megközelíthető kerekesszékkel. Ahol van kiépített feljáró, azoknak a fele
olyan meredek, hogy képtelenség le fel közlekedni rajta. A mozgássérült
lifthez meg előre kulcsot kell kérni, kezelői vizsga kell hozzá, (nem értem,
miért kell 1 gomb megnyomásához vizsgázni) telefonos egyeztetés, stb. Ezen
kívül pont nálunk járnak a hannoveri villamosok is.
Szerencsére én nem vagyok tolószékhez kötve, de közel áll hozzám a probléma.
reizerandrea-Thu, 23 Nov 2006 12:25:50 +01001968631
Zöldséges krumplipüréből készült szobrocskák:
Hozzávalók: húslevesben főtt 1 kg krumpli, 15dkg vegyes zöldség
1 egész tojás
Liszt
1 tojás fehérje ecseteléshez
A krumplit, zöldséget villával összetörjük, belekeverjük a tojást, kevés lisztet ,ízesítjük. Néhány percre betesszük a mikroba, vagy a gázon állandó keveréssel összesütjük, hogy gyúrható keménységű legyenl! (aki először csinálja, inkább az utóbbi módszert ajánlom, mert így menet közben is tehetünk bele még lisztet) Különböző , nem bonyolult alakra formázzuk, megkenjük, betesszük a mikroba, vagy a sütőbe, hogy átmelegedjen, díszítjük, és rögtön tálaljuk a friss rántott, vagy sült hússal. Esetleg mártást, vagy szaftot is önthetünk alá, vagy leönthetjük kevés előmelegített sült zsírral!
Macerás, de a kisgyerekek élvezik a gyurmázást!
Ha nem kellenek a szobrok, elég gombócokat gyúrni, vagy kanállal a tányérra szaggatni. Akkor a liszt, és az utolsó fázis is kimaradhat, és a zsír, vagy vaj is bele kerülhet!
reizerandrea-Thu, 23 Nov 2006 17:22:35 +01001969265
Reggel jött Klári immár 4 kutyát sétáltatva. Tegnap a ligetben talált, és
hazavitt 1 közepes termetű kutyust. Mindenesetre ez nagyon aranyos, és
ragaszkodó, de hozzá is állatorvos kell. Már eddig is feljelentgették a
lakók az állatai miatt. A liget meg tele van kóbor kutyákkal! Nem lehet az
összeset befogadni! Hozzá meg már úgy jár az állatorvos, mintha haza járna.
Állatorvosra nem sajnálja a pénzt, közben meg a számláit nem tudja
kifizetni! Nőttön nő az adóssága! Ebben a hónapban már nekem sem tudott
törleszteni!
reizerandrea-Fri, 24 Nov 2006 15:46:56 +01001970979
Ez a hétvége nem a terveknek megfelelőel alakul!
Csütörtökön Ági ágynak esett, anyukája feljött ápolni, és én is rosszul
vagyok! Azért remélem, csak haza tudjuk majd hozni a mopedemet!
És szerdán meg tudnak majd műteni!
Klárit itt is fel akarják jelenteni az állatok miatt! Kötelezni akarják,
hogy tüntesse el őket! Elkapta az egyik szomszédja, hogy ez már tűrhetetlen
A 4. kutya miatt borult ki véglegesen a bili!
reizerandrea-Fri, 24 Nov 2006 17:12:17 +01001971181
Holnap reggel megyünk Pápára a mopedért!
1-2 éjszakát valamelyik vendégházban töltünk, és meglátogatjuk az ottani
termálfürdőt, meg kicsit körbenézünk a környéken. Még sosem jártam Pápán!
Máris jobban vagyok!
Depit elfújta a szél!
reizerandrea-Mon, 27 Nov 2006 18:07:36 +01001977163
1 óra körül értünk haza! Meghoztuk a mopedet, Zoli összeállította,
kipróbálta, hogy befér-e az autó mellé a garázsba. Csak maximális
fokozatban, lendületből tud fölmenni a garázsból! Azt még nem tudom, hogy én
hogyan fogom ezt megcselekedni! Ahhoz ugyanis nagyon be kell célozni azt a
70-75 centis rést! A moped hátsó része 65 cm széles. Ha nem áll bent kocsi,
akkor semmi gond, de így! Max sebessége 12 km/h. Sóstón ki is tudta az ember
használni, de itthon, a járdán ez szédítő tempónak tűnik! Az El-Go csak 8-at
tud, és ez masszívabb is, több darabra lehet szedni, így könnyebb elhelyezni
a kocsiban! Ott gyakoroltam járdáról le, járdára föl! Eleinte nagyon
paráztam, féltem,feldőlök vele! Hiába tudtam, hogy ez alapvetően
képtelenség!
Régi vágyam eljutni a Tadzs Mahalba, és ezt repülőn is lehet szállítani! Így
nem kell gyalogolnom majd, mert az indiai klímát nem éppen nekem találták
ki! Zoli megígérte, hogy jövőre elmegyünk, és bejárjuk India 1 részét!
De jó lesz!
Képet a mopedről majd csak holnap csinálunk.
Kettőre be kellett mennie dolgozni, de éjjel fölteszünk párat a szülinapi
képekből. Rengeteget fényképeztünk Pápán! Gyönyörű kisváros, századelő
hangulattal!
reizerandrea-Mon, 27 Nov 2006 20:23:01 +01001977437
Ma ötlött fel bennem, hogy jó lenne Bp. és környéke mozgássérültjeivel 1
Klubot létesíteni! Sokak rendelkezhetnek olyan autóval, ami
mozgássérülteknek van kialakítva! Így ha összedobnánk a benzinköltséget, meg
beszállnánk az autó fenntartási költségébe is, tudnánk rendszeresen
kirándulni, esetleg a Mozgássérültek Egyesülete is tudna nekünk ebben
segíteni, buszok kölcsönzésével hétvégekre! Olyankor nem közlekednek ezek a
BKV buszok! Ha megfizetnénk a sofőrt? Talán kivitelezhető lenne! Tudtommal
ilyen szolgáltatás még sehol nincs az országban! Mozgássérült
idegenvezető,.- Ez az új mopedemről jutott eszembe! Panziók már
rendelkezésre állnának, de hogyan jutnak oda ezek az emberek? És
összejöhetnének így a súlyosabb, és kevésbé súlyos fogyatékosok!
A fiam mondta pár hónapja, hogy ne csak vegetáljak, hanem próbáljak meg 1
startlapot létrehozni!
reizerandrea-Tue, 28 Nov 2006 11:19:43 +01001978370
Tegnap éjjel Zoli órákat küzdött, hogy föltegye a képeket. Nem sikerült, de
majd próbálkozik tovább! Ma jött velem, mikor a mopeddel mentem el a
patikába, aztán rohant be dolgozni! Most, hogy Ági lent maradt Siófokon
tanulni, (dec. 7.-én lesz az államvizsgája, ezzel végez is) még jobban be
van fogva!
Zoli tegnap már beismerte nekem, hogy az összeesésig fáradt! Sajnálom
szegényt!
Remélem, Ági most már nem talál ki magának 1 még újabb diplomát! Szerintem
lassan már el sem tudja sorolni, hány diplomája van? Tanulás, és munka
mániás.
Siófokon reggelire, vacsorára csak méregdrága, különleges sajtokat
kóstolgattam, de még így sem jutottam a végére. Sajtmániában én is
egyetértek vele, csak abban nem, hogy miért kell egyszerre annyifélét
összevásárolni. Én is kaptam tőle 1 15dekás különlegesen érlelt
kecskesajtot,az a darabka került 1199 Ft-ba.
Az algavaj nem ízlett neki, pedig isteni. Azt is hazahoztam. Ha legközelebb
megyek a Culinarisba, biztosan veszek!
reizerandrea-Tue, 28 Nov 2006 13:18:10 +01001978615
Már megint rendetlenkedik a komment dobozom! Egyedül én nem tudok írni bele!
Lehet, hogy Zoli is ezért nem tudta föltenni a fotókat éjjel?
Pedig vannak! Pápa, szülinap, nyaklánc, moped, no meg Cuki cica!
Most kénytelen vagyok így megköszönni mindenkinek a Jókívánságokat!
Nagyon köszönöm!
reizerandrea-Tue, 28 Nov 2006 13:56:10 +01001978694
1 11 körül kimentem gyakorolni a kismocival, de beállni már nem tudtam, mert 1 hatalmas Opel szorosan rááltt közben a kapura. Kénytelen voltam a garázskapunkon bejönni. 1 2-kor látom ám, hogy 1 nagy darab kopasz nyitja a kocsiajtót! Szerinte, mikor ideállt, kis járgányom már akkor is a garázslejáróban parkolt. Lehet, hogy egymás után 2 ugyanolyan színű is ugyanúgy parkolt, nem tudom, nem álltam egyfolytában az ablaknál, de akkor is szabálytalan, hogy 10 centit sem hagynak a járdából, ráadásul bejáratnál!
Most már mindegy úgyis le kell vinni este a garázsba. Nekem meg elment a kedvem a gyakorlástól!
reizerandrea-Mon, 27 Nov 2006 22:57:51 +01001987251
A születésnapon készített képek:
Laura, Ilike, Én, Ági (jobbról)

A szülinapi torta:

Ezt a gyönyörű medállt készítette nekem Márti a születésnapomra:

A moped:

reizerandrea-Sat, 25 Nov 2006 23:14:19 +01001987276
Pápa, ebédlőhelyünk bejárata:

Az étteremben a tükör előtt (még csak 1 óra telt el, kaja sehol):

A két és fél órás ebédet követően, a gyűjtemény/recepció előtt :)

Esti Kornél kávéház, teszteltük: a legjobb kávézó ami létezik!

Egy ajándékbolt, gyönyörű kirakata:

Egy igazán szép könyesbolt:

Egy áruház (plaza) belső udvara:
Egy áruház (plaza) belső udvara:
Utcarészlet:
utcarész
(Kis)Templom:

Ez igen, én is elfogadnám:

Egy ruhaüzlet kirakatában Stan és Pan (ez stílusos):

Az Esti Kornél kávéház teáskészlete (www.estikornelkavehaz.hu):

Pápa felülről:

reizerandrea-Sat, 02 Dec 2006 23:49:44 +01001987333Anyut ma szállították át a Hungária körúti (Erzsébet Királyné útja) Uzsoki kórház 204-es szobájába. Reméljük a 3 nappal ezelőtti műtét jó eredménnyel zárul, még kb.: 2,5 hétig lesz a kórházban, mert az orvos azt mondta, hogy nem állhat rá a lábára. Az ígért születésnapi és pápai képek november 25 és 27 alatt találhatóak. Zolireizerandrea-Fri, 15 Dec 2006 18:05:49 +01002016359
A 3 naposra tervezett kórházlátogatás majd 3 hétre sikeredett! Donka kint várt az udvaron, most megint úgy kísérget, mint kölyökkorában. El sem mozdul mellőlem, nehogy kámforrá váljak megint!
De január végéig biztos nem megyek sehová, legfeljebb karácsonykor tűnök el megint 4-5 napra!
Kissé szokatlan még a mankózás, és most, hogy ágyon kívül is vagyok, pokolian fáj! Szerencsére hoztam tarcsiba a kórházból pár szem erős fájdalomcsillapítót!
Kórházi „élményeimről majd később, egyelőre ízelítőnek dec. 12:
- Reggel 1 9 : Betegszállító szól nekem, és a 94 éves Rózsi néninek, hogy 10 perc múlva indulunk a másik kórházba! Én kontrollra, ő az onkológiára. Előző nap vették le a gipszet Rózsi néni jobb kezéről! Ideges, kirohan a folyosóra nővért hívni, hogy segítsen neki öltözködni! Tompa puffanás, jajgatás jelzi, hogy elesett! (Csak másnap délután küldte az orvos röntgenre) – Kiderült, amit ő már régen tudott: eltörött a másik csuklója is. 1 1-re értünk vissza a Rehabra. Akkor történt a második baleset! Betegszállítónk sietett, elfelejtette rögzíteni a kerekesszéket, amibe engem kellett volna beültetnie! Persze az megindult a lejtőn a busz felé! Erre ráejtett a begipszelt lábamra, amire rá sem volt szabad állnom, nehogy elszakadjon a beültetett ín. Alászorultam gipszestűl a kocsi lábtartója alá! Feszültek ám az inak rendesen! Erre ahelyett, hogy a kocsit emelte volna le rólam, a lábamat próbálta kihúznia combomnál fogva alóla! Mit mondjak: üvöltöttem a fájdalomtól. De erről majd valamelyik következő blogban! A harmadik (majdnem-)balesetre sem kellett sokáig várnunk) Ezúttal a 85 éves Marika néni volt soron! 1 5-kor, éppen olvastam, mikor a szemem sarkából látom ám, hogy kinyúl a rácsot keresve a keze. Persze az ápolók etetés után nem tették vissza a rácsot az ágyára! Marika néni öregkori agylágyulásban (nem Altzheimer kór) szenved már 15 éve. Olyan mint egy óriás csecsemő. Végre áthidalja a két ágy közötti távolságot, megmarkolja a szomszéd ágy rácsát! Az arcán bamba mosoly! SIKERÜLT! Nyomom a csengőt veszettül legalább 1 perce! Már félig lelóg az ágyról! Most a másik kezével is el akarja érni! Segítség! –sikoltom, már látom lelki szemeimmel a szétfröccsenő agyvelőt, mikor végre besétál az ápóló, és szerencsére villámgyorsam reagál, és az utolsó másodpercben elkapja a leeső testet, és leteszi a földre! Iszonyatos pánikroham kap el, hörögve veszem a levegőt percekig! -„Hiszen nem történt semmi, még időben érkeztem, ne ijessze halálra a többieket! Uralkodjon magán!” Mintha olyan könnyű lenne kijönni 1ilyen rohamból! Túl sok volt ez nekem 1 napra! 5-ünk közül hárman… Ekkor döntöttem el végleg, hogy bár Zoliék kimennek karácsonyi nagybevásárolni Ausztriába, én mindenképpen hazajövök! 3 napot kibírok egyedül is.
reizerandrea-Fri, 15 Dec 2006 18:16:56 +01002016373
Úgy látszik, a világháló érzékelte, hogy ismét be van kapcsolva az
internetem! Alig 5 óra alatt 38 angol nyelvű e-mail érkezett különböző
feladóktól! Az elmúlt 3 hétben csak 18, és mind magyar hírlevél!
reizerandrea-Fri, 15 Dec 2006 21:49:05 +01002016756
Úgy látszik, már én is átveszem a hülye rövidítéseket! Tarcsi -tartalék. De
az ápolónő mondta így, mikor a hálapénzt adtam neki: adok 5 szem erős
fájdalomcsillapítót otthonra tarcsiba, ha nagy fájdalmai lennének! Ennél már
csak a morfium erősebb, és csak kórházi használatra van. 1-et bevettem ma
belőle! A többit eltettem akkorra, ha leveszik a gipszet! De remélem nem
lesz rá szükség. Január végén aztán ünnepélyesen lehúzom a WC-be.
Kiváltottuk a patikában a 20 db hasbaszúrót (erős véralvadásgátló)csekély
3000Ft-ért! Még kell majd belőle +10, mert a gipszlevétel után még 1 hétig
használni kell! Hősiesen gyakorolom 3 napja beadni magamnak! A hasam már
igencsak színes tőle: feketétől sárgáig széles a színskála!
reizerandrea-Sat, 16 Dec 2006 11:02:50 +01002017299
29-én mentem be műtétre a Mexikói útra. A betegfelvételi iroda előtt moccani
sem lehet a felvételre váró betegektől Szék csak néhány a szűk folyosón.
Nekem szerencsére jutott, mert már 7 előtt megérkeztem. 9 után lejöttek
keresni, hogy már beöltözve vár a stáb a műtőben! Gyors vetkőzés a szobában,
műtéti előkészítés, branül beültetés (a nővérnek 1 szúrásra sikerült! Nálam
ez nagy szó, és 3 napig a helyén is maradt) Egy nekifutásra végezte el Pantó
dr. az 5 műtétet. Sajnos nekem olyan műtő jutott, hogy csak hallottam a
mütétet, látni nem láttam. Laza hangulatban folyt a műtét. A karácsonyi,
-szilveszteri terveiket beszélték meg. Az én dokim a 3 gyermeke ellenére
szentestétől ügyeletben lesz! 13, 12, és 1 évesek a porontyok! Mind a
szakvizsgái napján született! Szép ajándék a sikeres vizsgákért!
A műtét befejezése után 2 perc izgalom következett, mert nem akart
visszaállni a keringés a lábamban. Aztán a megkönnyebbülés: végre vérzik!
Csak ekkor jöttem rá, hogy a műtét alatt leállították a vérkeringést a
lábamban!
Sajnos én sem ágytálba, sem pelenkába nem tudom végezni a dolgomat, így
kétszer is megkatétereztek. Aztán végre szereztek 1 szoba WC-t (öreg,
szálkás, de azért rettentően örültem).
A velem szemben fekvő beteg mondta, hogy addig örüljek, amíg tart az
érzéstelenítő hatása -igaza volt! 4-5 óra múlva pokoli fajdalmaim lettek,
amin a szájon át bevett morfium tartalmú kapszula sem segített! Most tett
igazán jó szolgálatot a branül! Nem kellett újra szurkálni, infúzióban
kaptam a fájdalomcsillapítót, azonnal, ami jótékony álomba ringatott. Mire
másnap reggel felébredtem, teljesen megszűnt minden fájdalom!
reizerandrea-Sun, 17 Dec 2006 11:34:14 +01002018765
Nov 30 :
Délben levittek a gipszelőbe. Akkor mutatta meg a doki a művét: a
kislábujjaim hosszában felvágva, 4-4 öltéssel összevarrva; a nagylábujjamban
hosszában drót átfűzve ( 3 luk van belefúrva, azokon megy át a drót) ; a
lábfejem külső oldalán a talppal párhuzamosan6-8 centis vágás (az öltések
számát itt nem tudtam megszámolni) fentebb van 1 másik vágás is kb. 4-5
centis. Doki jól megtekergette a lábujjakat- mint mondjak, nem volt
kellemes!
- "Nem lesz túl szép a lábfeje, de remélem fájdalommentesen tud majd
járni rajta!"
- "Nem baj Doktor Úr, úgysincs tervbe véve, hogy a közeljövőben
lábszépség versenyen induljak!"
-
Aztán kaptam 1 otromba, dögnehéz járógipszet! - Már csak 24 órát kell
kibírnom háton fekve! De jó!
Az esti vizitnél aztán jött a feketeleves!
- "Van egy jó, és 1 rossz hírem! Melyikkel kezdjem?" -kérdi
- " A rosszal, doktor úr!
- " Megfontoltam a dolgot, és jobbnak látom, ha 3 hétig még nem áll
rá a lábára, nehogy elszakadjanak az átültetett inak! Addig jól meglesz a
Rehabilitáción!"
- "És mi a jó hír?"
- "Az, hogy nincs több rossz hírem!"
reizerandrea-Mon, 18 Dec 2006 09:42:09 +01002020532
A második napon már voltam annyira jól, hogy az ágyamból körbenézzem a
szobánkat!
6 ágyas (számukat csak az éjjeliszekrények számából lehetett
kikövetkeztetni), fürdőszobával, WC-vel. Gondolom, ezt a közelmúltban
alakíthatták ki! Csak egyetlen piciny, ámde annál bosszantóbb hibája volt a
fürdőszobának: túl keskenyre szabták az ajtaját! Járókerettel csak oldalazva
lehetett bemenni (és a magas küszöb is bosszantó akadálynak bizonyult),
tolókocsival pedig sehogyan! Káromkodtak is miatta rendesen a betegek!
Az ágyak kerekeken gurulnak, így egyszerűbb a betegeket mozgatni. Teljes
ágylétszám amíg ott voltam, szinte sosem volt. A csípőműtétesek 24 órára
őrzőbe kerültek, aztán hozták vissza őket a szobába, ahol max. 2-3 napig
maradhattak, utána haza, vagy át a Rehabilitációra! A műtétek mintha
futószalagon készültek volna! Állandó teltház volt. Lehet, hogy azért mert
amit lehet, még idén meg akarnak csinálni! Ki tudja, mi lesz jövőre! Bár az
Uzsokit mégiscsak bevették a kiemelt kórházak közé, az orvosok,
ápolószemélyzet mégsem tud semmit, bizonytalanok, és félnek az új
finanszírozási rendszertől!
reizerandrea-Mon, 18 Dec 2006 15:54:46 +01002021361
Szombatra belázasodtam, fáj a torkom, elhasználtam töméntelen papír
zsebkendőt, eltörtem 1 hőmérőt! Vajon hová lett a jó kis digitális hőmérőm?
Már vagy fél éve nem találom sehol!
Erről jut eszembe: a kórházban is bősz hőmérőtörő vagyok, de nem csak én!
Vajon miért nem digitálissal pótolják a kórházban a törötteket? Jobban
megérné nekik, még ha lopnának is belőle néhányan! Bár ez alig lehetséges,
ha odafigyelnek a nővérek, hogy amit kiosztottak, azt be is szedjék!
Felhívtam a háziorvosomat gyógyszerért! Mondtam neki, hogy a
zárójelentésemről a kórházban lefelejtette a kezelőorvosnőm a házi
gyógytorna javaslatot! Vissza kell menni hozzá, mert így ő sem intézkedhet!
KLASSZ!
reizerandrea-Mon, 18 Dec 2006 16:04:52 +01002021381
Már megint nem tudok a saját komment dobozomba beírni!
Igen, Klarissz, tudtam nevetni rajta, bár elég keservesre sikeredett!
reizerandrea-Tue, 19 Dec 2006 06:38:48 +01002022668
Már 2 napja lázas vagyok! Este óta szedem az Augmentint, és egyre jobban fáj
a bokám is! Hogy ez az ejtés következménye, vagy egyszerűen csak a gipsz
töri a bokámat? Mindenesetre ma kapcsolatba lépek Pantó doktorral! Így nem
lehet nekimenni az ünnepeknek! Sóstón hová menjek, ha elviselhetetlenné
válik a fájdalom? Mára már az elviselhetetlenség határára ért! Ma bevettem a
2. fájdalomcsillapítómat is!
Ha újragipszelnek, 1-2 napig bent kell maradnom! Bár lehet, hogy akkor
ragaszkodni fogok a műanyag gipszhez, még ha azt ki is kell fizetni!
reizerandrea-Tue, 19 Dec 2006 09:44:25 +01002022837
Reggel 8-kor hívtam a kórházat: értekezlet van. 9-kor: doki már bent van a
műtőben, sok műtétje van, hívjam délután! Pillanatnyilag itt tartunk!
Hírek a Rehabról: A rákos betegnek napok óta nem volt széklete, hiába kért
hashajtót,drága doktornőnk azt is elfelejtette utasításba adni, ezért nem is
kapott. Tegnap este aztán bélelzáródással vitték át műtétre! A melettem
fekvő 85 éves Edit néni már a fejét sem tudja felemelni, pedig mikor
eljöttem, már járókerettel járt! Leteszik az asztalára az ételt, de senki
nem veszi a fáradságot, hogy meg is etesse! A lányai csak este 6-ra jönnek
hozzá, ők etetik, itatják, fürdetik felváltva.
reizerandrea-Tue, 19 Dec 2006 09:49:27 +01002022848
Jut eszembe:
-Kacinka hét végén megszüntette a blogját! Igazán kár
érte!
reizerandrea-Tue, 19 Dec 2006 10:20:36 +01002022895
Zoli telefonált, hogy még csak a szeptember elején beadott közgyógy
igazolványkérelmeket bírálták el.
Az enyém októberben lett beadva! Miért nem lehet automatikusan
meghosszabbítani, ha semmi nem változott? Mi lesz dec. 24-től, ha szükségen
lesz gyógyszerre, vagy gyógyászati segédeszközre? Kézhezvétel után rögtön
adjam is be a 2008-as kérelmet? Miért nem dönthet az előadó saját
hatáskörben ilyen evidens esetben? Aki először kéri, annál természetes, hogy
összeül a bizottság! Miért nem elég a háziorvos igazolása, meg az én
nyilatkozatom? BÜROKRATÁK igaz, legalább nem munkanélküli segélyt kapnak,
az értelmetlen, felesleges beteg és hozzátartozó bosszantásért!
reizerandrea-Wed, 20 Dec 2006 07:41:52 +01002024735
Ma 10-re kaptunk időpontot Pantó dr.-hoz. Kíváncsi vagyok, hogyan megyünk be
hozzá lincselés nélkül! Merthogy tömeg, az lesz az ambulancián!
reizerandrea-Thu, 21 Dec 2006 10:13:37 +01002026777
A dec. 12-i "aprócska" balesetem sok fájdalomba, kényelmetlenségbe, és nem
utolsó sorban több, mint 11 ezer Ft-omba került! Karácsony előtt mégsem
lehet nem adni karácsonyi ajándékot az orvosnak, ha már nem kell sorban
ülni! Zoli vett egy 7000Ft-os konyakot neki, meg a gipszelő is kapott 1
ezrest! Ettől még nem adhatunk majd kevesebbet a műtétért! Oda-vissza
taxival mentünk, mert nem indult be az autónk. A Volvót most nem tudta
elhozni, mert Áginak is szüksége lehetett rá, mert fogalmunk sem volt,
mikorra végzünk!
Az már csak hab a tortán, hogy Zoli nem találja kis mocim slusszkulcsát!
Lemásoltatta, és "biztos" helyre tette, hogy meglegyen! Egyébként mindent
úgy elpakolt, hogy hónapokig tart majd, mire mindent megtalálok!
((: (Valószínűleg az ingámat hívom majd segítségül, bár ha nem én pakoltam
el, kérdéses, hogy fog-e működni! Az utóbbi időben nagyon elhanyagoltam
szegényt, nem csodálnám, ha meg lenne sértődve. Az aranyfonalat is át kéne
cserélnem rajta, de azt is meg kell keresnem! Le sem merem venni a
csillárról, mert félő, hogy elszakad a cérna!) :))
Szerencsére, mikor hazaértünk, Kláriék épp jöttek a kutyasétáltatásból, így
tudott segíteni becipelni engem a lakásba. Zoli a 70 kilómmal még
megbirkózik, de a gipsz + 5 kiló, na meg a téli öltözet. Aztán a szoba WC-t
is kölcsönadta. Különben nem tudom, hogyan boldogultam volna.
A bokámat csúnyán feltörte a gipsz, pont időben szedte le ahhoz, hogy ne
alakuljon ki tályog. A varratokat is kiszedte, meg egy 8 cm hosszú drótot,
ami a nagylábujjamon futott keresztül a talphajlatig.
Zoli is végigasszisztálta az egész procedúrát, tartotta a lábamat a
varratszedésnél, és a gipszelésnél - és nem ájult el közben!
Ő is enyhén megdöbbent a drót méretén, meg a rengeteg szabás-varráson!
Doki nagyon meg volt elégedve munkája végeredményével! Inak rendben
ahelyükön. Már terhelhetem járásnál a lábamat! Azt mondja, az lesz az
aprólékos munka, míg megtanulom használni őket!
A mankót már el is felejtem, majd csak botként fogom használni, ha kimegyek
az utcára! Jó lenne erre a 3 hétre 1 magas talpú pipellő, mert kikészül a
derekam az 5 centis különbségtől!
reizerandrea-Thu, 21 Dec 2006 15:10:33 +01002027270
Szabi, a 3 évvel ezelőtt istápolt hajléktalan pártfogoltam ma délben megjelent! Utoljára úgy 1 évvel ezelőtt csöngetett be. Akkor megmondtam neki, hogy felejtse el a címemet, a nálam tárolt holmiját még a nyár elején mind kidobtam, semmi keresnivalója itt! Most újra eljött, nem tágít, újra, és újra becsönget! Talán azt reméli, hogy így karácsony tájt megszánom? Teregettem a mosott ruhát, mikor látom ám, hogy az öklét rázza, gondolom átkozódik is, mert mozog a szája. Tántorogva megy ki az utca közepére, aztán vissza a kapucsengőhöz. Elkeserítő látni, hogy mennyire lezüllött már! 3 éve még nem ivott, legalábbis nem mértéktelenül. Napi 1-2 sör, bor, tömény soha. Most lehet, olyan 30 év körüli. Vidéken 2 normális gyereke (8-10 év körüliek), az itteni, 1 szintén hajléktalan nőtől, - intézetben,- fogyatékos, szív-tüdő, és vesebeteg kiskrampó is 3-4 év körüli lehet már,ha él még egyáltalán. 6 hónapra született, a szervei nem tudtak rendesen kifejlődni. Az anya az egész terhesség alatt keményen ivott, cigarettázott. 1 évesen örökbe akarta fogadni így is valaki, de ők nem járultak hozzá, hiszen az övék. Igaz, nem látogatják, „ mert a látása is fáj”, de 1 évente érdeklődnek felőle.
-------------------------------------------------------------------
14,30 : Klári volt itt éppen. Azt mondja, 1 órával ezelőtt vitte el a kapum elől Szabit a mentő! Lehet, hogy mégis ki kellett volna mennem a teraszra, megkérdezni, hogy mégis mit akar? Lehet, hogy mégsem a részegségtől tántorgott? De az ökölrázás nagyon is egyértelmű volt számomra! Bánt, hogy nem néztem utána a dolognak !
Meséli még, hogy tegnap meghalt Marika néni, az óriáscsecsemőnk, az ő édesanyja karjaiban.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Már megint probléma van a NET-tel. Nem küld!
Ezeket naplóztam 12 hó 21-én 12-15 óra között.
reizerandrea-Fri, 22 Dec 2006 16:34:15 +01002029330
Karácsonyi ajándékként bekötötték ma a UPC tv-t!
reizerandrea-Sun, 24 Dec 2006 08:49:48 +01002032261
KELLEMES KARÁNYONYI ÜNNEPEKET MINDENKINEK!
Zoli tegnap kiszabadította a gipsz szorításából a két eldugott
kislábujjamat!! Úgy éreztem magam mintha spanyol csizmába kényszerítettek
volna! Az inqwizítorok kínozhatták meg így a középkorban az embereket! Azt
hittem, ezután jön majd a nagy megkönnyebbülés! Jött is, de a
"borotvapengék" a kislábujjam alatt azért ott maradtak! Alaposan
megszenvedem tehát lábam újjászületését! Nincs nekem szerencsém ezzel a
gipszelgetéssel!
Tegnap egész nap vásárolgatott a fiam! Nálunk tegnap este jött a Jézuska
rengeteg sajttal, Halvával! Kissé túlzásba vitte megint a mennyiséget, bár
mindenből csak 5-6 dekát vett, de ezt 10 féléből követte el! Azok itthon
maradnak a hűtőben!
Idén Zoli vette meg a nevemben mindenkinek a karácsonyi ajándékot! Abban a
hitben éltem, hogy együtt tudjuk ezt majd elintézni, de sajnos nem jött
össze!
Csodás dolgokat kap idén mindenki!
reizerandrea-Sun, 24 Dec 2006 12:08:19 +01002032609
Ma délelőtt végre Zoli megszabadított a kínjaimtól! Alig több, mint 1 órába
került eme művelet. Fogó, kés smirgli; - igencsak izzasztó munka volt, főleg
hogy nem tudtam víszintesbe helyezni a lábamat, így azt is tartanom kellett
a magasban. Szerencsére sikerült begörcsöltetni a lábujjaimat, így nyugodtan
tudott dolgozni! Bőven volt mit levésnie az ujjaim alól! Aztán lámpáztam 10
percig, és mielőtt elmegyünk, még egyszer meglámpázom!
reizerandrea-Wed, 27 Dec 2006 22:13:37 +01002038679
Ma este jöttünk meg Sóstóról óriási ködben!
Szép karácsonyunk volt! Ilike sütött 11 féle süteményt. Egyik finomabb volt,
mint a másik!
Töltött káposztából 2 féle, fasirozott, tyúkhúsleves, sült tyúk volt
terítéken. Zoli 25-én fogast sütött, hogy azért a hal se maradjon le erről a
karácsonyról sem, a kandallóban meg gesztenyét! Aznap este lementek Ágival
szaunázni, és az edzőteremben Zoli lábára ráesett egy 10 kilós súly. Taxival
mentek be a Siófoki kórházba, ahol a röntgen kimutatta, hogy eltörött a
nagylábujja.
Sok képet csináltunk, majd teszek fel belőlük néhányat valamelyik nap!
Sajnos az a rengeteg sajt, amit a születésnapom előtt vásárolt össze, mind
megromlott! Alig fogyott belőle, mert az anyja, meg a lánya nem szeretik.
Volt, amelyiket még csak meg sem kóstolta! Legalább 3 kiló ment így tönkre -
nagyon mérges vagyok rá! Mi a fenének kell ennyit összevásárolni, és lent
hagyni? Nagyon fájt értük a szívem! Zolira is haragudtam, amikor 10 félével
állított be karácsonyra!
Érdekes, hogy bár fent minden hálószobához van külön fürdőszoba, mégis,
Ilikén kívül mindenki a lentit használja, bár mind a 4 körülbelül egyforma,
csak Ilikéében van kád zuhanykabin helyett!
A lentibe zárják be a macskát is éjszakára a WC-jével együtt, és mégis.
Hajnalok hajnalán, mikor kimegyek, mindig kislisszol a lábam mellett, és
usgyí, fel az emeletre!
reizerandrea-Thu, 28 Dec 2006 09:54:29 +01002039172
Telefonálás Klárival: Zoli nálam hagyta a fényképezőgépet. Most le tudjuk
fényképezni a talált kutyát!
- Miért kéne őt lefényképezni?
- Nem te mondtad, hogy amíg nincs róla fénykép, nem tudsz neki gazdát
keresni?
Csönd. Aztán:
- Most nem tudok átmenni,mert Nóri örökösödési illetékére kéne
részletfizetést kérnem. Most , hogy nagykorú lett aktuálissá vált a
kifizetés, és ő ezt nem tudja elintézni!
(Nem is tudtam, hogy nálunk 20 éves
korban lesz az ember nagykorú. Zolinak a 18. születésnapjára érkezett
az örökösödési adó megfizetéséről a papír, és ő maga intézte a halasztási és
részletfizetés iránti kérelmet) Hát igen, a gyerekek különböznek egymástól.
- Ezek szerint Klári eldöntötte magában, hogy megtartja a 4. kutyát
is! Pedig már 3-nál is feljelentették őket a lakók! Őszintén szólva én sem
örülnék, ha az alattam-melletem lakó egész állatkertet tartana a lakásában!
Ráadásul a 4 kutya nem tud kijönni egymással, és állandóan összeverekednek.
Olyankor rettenetes a hangzavar!
-
- Kaptam 1 érdekes üzenetet egykori barátnőmtől, akinek szintén
küldtem karácsonyi üdvözletet: A szöveg a következő: "Végülis karácsony
van, ha gondolod, hívj fel Skypon, és beszélgethetünk!" -Tudtommal semmi
olyat nem tettem, hogy haragudnia kéne rám! Mindegy, nem érdekes!
reizerandrea-Sun, 31 Dec 2006 19:25:32 +01002046158
Nem tűntem el, csak dolgoztam!
Ezzel úgy vagyok, mint Bikfic.
Reggel a kávémhoz nem cigit szívok, narkónak megteszi a Net.
Ha egyszer elkezdem, akkor a munkának annyi.
Pedig most rendbe kellett tennem Balatonfüred OTP számláit. Az egész év ott
hevert összekutyulva. Lefűzni; ki fizetett, ki nem. 7 embernek kellett
írnom elmaradás miatt. A legtöbb tartozás 22 ezer Ft. Összesen majdnem
70ezer, az éves 400ezerből!
Az éves elszámolás majd januárban!
Kaptam 1 tv. levelet L.P.-től, amiben közölte, hogy lemondattak 72%-ban.
Azt nem írta, hogy kik szavaztak ellenem, és milyen indokkal, közgyűlés
nélkül.!
Komolytalan az egész!
Ráadásul 1 kívülálló, vállalkozói igazolvánnyal nem rendelkező hölgyet
neveztek meg utódomul!
Az OTP nem fogadta el, és én is tiltakozni fogok!
Tudnék számlát adni, de kinek? Adószámmal ugyanis nem rendelkezik a ház!
BOLDOG EREDMÉNYEKBEN GAZDAG ÚJÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!
reizerandrea-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése